Örök negyedik? – Csinta Samu publicisztikája

Lassan egy ország kezdi megalázásként kezelni Romániában, hogy a nagykárolyi Kovács István játékvezető már nyolc világbajnoki mérkőzésen emelgetheti a cseretáblát az oldalvonal mellett, de még egyszer sem kapott vezetőbírói megbízatást. Egyedüli európaiként. A mérkőzések előtt-alatt-után rendszeresen felbukkan, a „miért?” kérdése. Mi tagadás, joggal, hiszen a kontinens egyik sokat foglalkoztatott játékvezetőjéről van szó, aki csak az idén több Bajnokok Ligája-meccset, hivatalos válogatott találkozót dirigált látványosabb hibák nélkül. De hát önmagában a tény, hogy beválogatták a vb bírói keretébe is, a teljesítményéről kiállított „elismervényként” értékelhető.

Katarban eddig hét alkalommal sorakozott fel a bírói négyes tagjaként, aztán elfoglalta helyét a pályán kívül a középvonal magasságában, nyugtatgatta a kispadokról felugrálókat, időt mért, jó gazda módjára igazgatta az oldalvonal környékét. Jó kiállású, 38 éves, imponáló látvány, amint a Szabadság-szobor férfi változataként mindenkinek jól láthatóan tartja magasba a cseretáblát. Ma este a Portugália–Svájc nyolcaddöntőben nyolcadik alkalommal látja el ezt a feladatot. Máris keresett 90 ezer dollárt, ami végül is egészen csinos órabérről árulkodik. S talán még nem is zárt be a kassza. Csakhogy... Ezekkel a delegálásokkal máris olyan rekordot állított fel, amely óhatatlanul végigkíséri a pályafutását. Évek múltán jó eséllyel nem a karakteres döntéseire fog emlékezni a világ, hanem arra, hogy ő volt az a játékvezető, aki egyetlen mérkőzést sem kapott a katari világbajnokságon.

A Nagykárolyban és Kolozsváron élő sportembert a jelek szerint az ág is húzza. Románia legjobb játékvezetőjeként tartják számon, ami nagy szó, de elsősorban nemzetközi sikerei révén vívta ki ezt az elismerést. Mert amúgy ő a „magyar” játékvezető, és az identitása éveken át felülírt mindenféle sportértéket. A FCSB tulajdonosa, a meglehetősen bárdolatlan stílusú Gigi Becali számtalanszor írta a magyar ármány rovására csapata sikertelenségét, és követelte, hogy Kovács soha többé ne vezethessen olyan mérkőzést, amelyen csapata érdekelve van. Kirosz Vasszarasz korábbi nemzetközi bírót, a jelenkor romániai játékvezetői testületének elnökét azonban nemzetiségi érvekkel nem lehetett befolyásolni, rendíthetetlenül kiállt Kovács mellett, így aztán egy idő után a magyar identitásból fakadó „gonoszság” képzete is elhalványult.

Amikor meg kiderült, hogy ott lesz a katari kiválasztottak között, egyenesen a román nemzeti büszkeség forrásává vált. És bizonyos mértékig a magyaré is, hiszen általa mindkét ország, illetve nemzet képviselteti magát a világbajnokságon. Sőt, ha Ovidiu Hategan az idén márciusban nem kap szívinfarktust, minden bizonnyal ő is tagja lenne a katari keretnek. Ami a folyamatos lejtmenetben lévő román labdarúgás részéről már-már értelmezhetetlen produkció. Ezért aztán a szakemberek és szurkolók számára ma alapkérdés – a soros fejlemények mellett, persze –: mi történik Kováccsal a világbajnokságon?

A teljes igazságot aligha tudjuk meg mostanában, talán majd ha Kovács kikerül a nemzetközi körforgásból. A FIFA ugyanis nem feltétlenül az átláthatóságáról ismert szervezet, érvényes ez a bíróküldés gyakorlatára is, hiszen előfordult már, hogy játékvezető nem csak orbitális hiba következtében tűnt el végleg a süllyesztőben. Addig is maradnak, illetve erősödnek a spekulációk, a félinformációkra alapuló jól informáltság olyanok részéről, akik évekkel, évtizedekkel korábban megfordultak már abban a társaságban, és ez felülbírálhatatlan legitimitást kölcsönöz nekik. A különböző román sportcsatornákon az orákulum szerepét játszó Ion Craciunescu – a nyolcvanas-kilencvenes években maga is rangos játékvezető, többek között az 1995-ös Ajax–Milan BL-döntő bírója – egy ideig azt hangoztatta, hogy Kovácsot a vb kieséses szakaszára tartalékolják. Aztán, mint aki hirtelen rendezői utasítást kapott a fülére, egyszer csak földindulásszerű változatra váltott: Kovács a vésztartalékok egységébe kapott behívót, és csak abban az esetben jut főszerephez, ha valamelyik menő kidől a sorból. Ebben az esetben pedig az jelenthet neki előnyt, hogy a többiek fiatal, pályájuk elején álló kollégák. De ez is milyen szép siker, ugyebár, más a fél lábát odaadná, ha a helyébe kerülhetne, következik a vigasztalás. Egy másik volt FIFA-bíró, Adrian Porumboiu jóslata máris megdőlt, ő ugyanis azt mondta, hogy aki a csoportban nem kapott mérkőzést, azt az egyenes kieséses szakasz kezdete előtt hazaküldik. Márpedig Kovácsnak máris „belépője” van a portugál–svájci meccsre.

Lehetséges, hogy a karrierje, fizikai formája csúcsán lévő játékvezető normál üzemmódban aligha jut főszerephez ezen a világversenyen. Konkrét korhatár nincs, a FIFA azonban fenntartja annak a jogát, hogy a 45 évet meghaladók esetében alkalmasságukat eldöntendő különböző szakmai-fizikai-pszichikai teszteknek vesse alá a még aktív bírókat. Kovács négy év múlva még bőven alatta lesz annak a korhatárnak, de az óra kétségtelenül nem az ő javára ketyeg. Ma a játékvezetői mezőny egyik legjobb fizikai képességű tagja, aki immár a nagy sztárok körében is némi tekintélyre tett szert, ugyanakkor állítólag a legjobban kezeli az időhúzások kényes ügyét.

Mellőzése nem csak Romániában és Magyarországon tűnt fel. Pierluigi Collina, a nemzetközi szövetség játékvezetői bizottságának vezetője a L'Équipe-ben próbálkozott a bíróküldés mikéntjének valamiféle píszí magyarázatával. „Akárcsak a játékosok esetében, a játékvezetők megítélése is az edzésmunka és a pályán nyújtott teljesítmény elegyének alapján történik. Minden delegálást igyekszünk maximális körültekintéssel végezni, hogy az illető mérkőzést a legalkalmasabb bírói csapatra bízzuk.” Lehetne vesézgetni, hogy ez mit jelent mondjuk Kovács István esetében, de aligha jutnánk messzire, hiszen ha valaki ellógja az edzéseket, arra részfeladatokat sem bíznak. Márpedig Kovácsot immár a nyolcadik alkalommal fogják filmezni a mérkőzés kezdete előtt. Negyedik játékvezetőként különösebben emlékezetest nem nyújtott, ami ebben a műfajban inkább dicséret, mint elmarasztalás. Abban pedig kimondatlanul is többnyire mindenki egyetért, hogy Stéphanie Frappart és női brigádjának delegálása a Németország–Costa Rica mérkőzésre elsősorban esélyegyenlőségi szempontokat szolgált.

Hogy mit hoz Kovács István további katari pályafutása, kevesen tudhatják, talán csak a kártyavető. Leginkább az ő műfajába sorolható az a feltételezés is, amely szerint a túlságosan autoriter Kovács veszélyeztetné a VAR-mindenhatóságra épülő játékvezetői gyakorlatot. Mi tagadás, román bajnokin volt már példa rá, hogy figyelmen kívül hagyta a stúdióban ülőktől érkező figyelmeztetést, és ellenőrizni sem volt hajlandó a gyanúra okot adó eseményt. Elnézve a katari fejleményeket, nem feltétlenül vetném el ezt a felvetést, hiszen némi túlzással ma már a gól ünneplését is csak a a videósok jóváhagyása után ajánlatos elkezdeni, ellenkező esetben nevetségessé válhat minden őszinte örömkitörés vagy gondosan megkomponált koreográfia. Mintha valamilyen titokzatos erő valahol félúton megállítaná Ronaldo klasszikus forgását.

Saját hatáskörben szurkolok, hogy a szegény ember legkisebbik fia mintájára egyszer csak „megkínálják” Kovácsot egy fontos mérkőzéssel – igaz, hogy a vb folytatásában már csak ilyenek vannak. És azért is szorítok, hogy a közeljövőben ne csak általa, hanem a magyar válogatott és magyar játékvezető révén is közvetlenül érintve legyünk egy labdarúgó-csúcseseményen.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!