Kiszolgáltatottság, kafala-rendszer – a katari világbajnokság árnyoldalai

Hány munkás esett áldozatául Katarban a világbajnoksághoz kapcsolódó építkezéseknek?

A kérdés a legsúlyosabb a 2022-es tornát övező számos aggály között, hiszen mindannyian érezzük, egyetlen elveszített embert sem pótolnak a megépült stadionok kövei, a futballesemény önfeledt élményének nem lehet ára a munkás élete. A tapasztalat mégis azt mutatja, hogy az ilyen horderejű beruházásoknál előfordulnak tragikus események: a különböző források a 2010-es dél-afrikai világbajnoksághoz kettő, a 2014-es brazíliaihoz nyolc, a 2018-as oroszországihoz 21 stadionépítésen bekövetkezett végzetes balesetet kötöttek.

Katar feketelistája egyelőre nem azonosítható pontosan, a nyilvánosságra jutott statisztikák köszönőviszonyban sincsenek egymással. Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke januárban az Európai Tanács előtt Strasbourgban három stadionépítéshez kapcsolódó halálesetről beszélt. Alighanem a katari szervezőbizottság jelentésére utalt, amely szerint 2014 és 2020 között összesen 37 ember veszítette életét a vb-munkálatok közben, ám közülük 34 nem közvetlenül munkabalesetben. A másik véglet a The Guardian 2021 februárjában megjelent riportja, amely a különböző külképviseletek hivatalos adatai alapján azt állította, hogy 2011 és 2020 között összesen 6750 dél-ázsiai vendégmunkás halt meg Katarban a vb-előkészületek során (2711 indiai, 1641 nepáli, 1018 bangladesi, 824 pakisztáni, 557 Srí Lanka-i). A mellbevágó statisztika értelmezéséhez azonban figyelembe kell venni, hogy a vizsgálat itt nemcsak a futballesemények helyszínein előfordult veszteségeket rögzítette, hanem a csak részben kapcsolódó infrastrukturális fejlesztések – út-, repülőtér-, szálloda- vagy városrészépítések – során alkalmazott munkások eseteit is, a halál okának pontos megállapítása nélkül. Az adat nem teszi egyértelművé, hogy az illető munkája közben veszítette-e az életét vagy betegség következtében hunyt el (az egészségtelen munkakörnyezet miatt közvetve utóbbi is írható a munkarendszer számlájára), ugyanakkor a vizsgálat körét csupán a fent hivatkozott országok vendégmunkásaira terjesztette ki, vagyis a teljes mutató több is lehet. Akármilyen statisztikaértelmezésből indulunk ki, abban szinte valamennyi szakértő egyetért, hogy a katari állam nem tett meg mindent a kérdés nyílt és átlátható tisztázásáért.

A Katarban dolgozó vendégmunkások sanyarú élet- és munkakörülményei, kiszolgáltatottsága, alulfizetettsége, egészségi fenyegetettsége szinte a vb-rendezés 2010-es odaítélése óta téma a nemzetközi nyilvánosságban, különös tekintettel az elhunytak számára. A The Guardian már 2013-ban figyelmeztetett a riasztó jelenségre, a Wall Street Journal 2015-ben 1200 halottról írt, a BBC is többször publikált a témában, a különböző jogvédő szervezetek – élükön az Amnesty Internationallel – rendszeresen rávilágítottak a katari helyzet tarthatatlanságára. Hogy a nyugati média támadásait csupán az elbukott angol és amerikai 2018-as, illetve 2022-es vb-rendezési terv sérelme vezérelte volna, a téma jelentőségénél fogva meglehetősen cinikus érvnek tűnik.

Nem magyarázza Katar sérelmes vendégmunkás-politikáját, mégis segít valamelyest kontextusba helyezni, ha ismerjük az Öböl-menti államokban régóta létező kafala-rendszer logikáját. A kritikusai szerint modern rabszolgasággal egyenértékű szisztéma a külföldi munkavállalót rendkívül szigorú eszközökkel köti „szponzorához”, akinek a jóváhagyása nélkül nem válthat munkahelyet, nem hagyhatja el az országot és – egyenjogú felek munkaszerződésének hiányában – erősen korlátozva van jogaiban. Hogy a 2.8 millió lakosú országban miért keres mégis munkalehetőséget közel kétmillió külföldi, vállalva a családjától távol töltött éveket, a mindennapi robot egyhangúságát és a fent részletezett veszélyeket, egyszerűen annak tudható be, hogy a szerény fizetés is összehasonlíthatatlanul jobb az otthoni lehetőségeknél. Aki pedig kiesik, annak a helyére azonnal érkezik a következő jelölt, az olcsó külföldi munkaerő kifogyhatatlan, a világbajnoki stadionok ámulatba ejtő monstrumai szolgálnak erre a legékesebb bizonyítékul.

Nehéz elképzelni olyan társadalmat, amelynek 89 százalékát átmeneti lakosok, tartózkodási engedéllyel ideig-óráig megtapadók adják, az ideiglenesség azonban Katarban az üzleti virágzás egyik feltétele. A kiváltságosok köre annyira szűk, hogy még a 2019-ben Ázsia-kupa-győztes katari futballválogatott tagjai között is akadnak jó néhányan, akik a fényes siker dacára nem kapták meg a számos előnnyel járó teljes jogú állampolgárságot, megmaradtak a FIFA válogatottsági kritériumaihoz még éppen elegendő félstátusban. A katariak 81 százaléka az állami szektorban dolgozik, és a kiemelkedő egzisztenciát adó állások furcsa módon aláássák a labdarúgás utánpótlásképzését is: bármennyire igyekszik is a katari állam mesterséges eszközökkel – jellemzően sok pénzzel – ösztönözni és a pályán tartani a fiatal tehetségeket, a napi fárasztó edzésmunka alternatívájaként sokuk szeme előtt ott lebeg a könnyű meggazdagodással kecsegtető polgári pálya.

A szűk kör anyagi boldogulását biztosító vendégmunkások tömegei ebből vajmi keveset érzékelnek, mindennapjaikat más keretek között élik. A fokozódó nemzetközi nyomás hatására Katar 2017-ben jelentős vállalásokat tett, a Szakszervezetek Nemzetközi Szövetsége bejelentése szerint munkapiaci reformokat határozott el, ígéretet téve a kafala-rendszer felszámolására is. Külön rögzítették, hogy a munkavállalók munkaadójuk beleegyezése nélkül válthatnak munkahelyet és hagyhatják el az országot. További lépésként 2020-ban a katari kormány 750-ről 1000 riálra (111 ezer forint) emelte a havi minimálbért, és külön bizottságot alakított az előírás betartatására. Az erőfeszítéseket és az eredményeket tavaly az Európai Unió nemzetközi emberjogi éves jelentése is elismerte. A kedvező jelek azonban korántsem nyugtattak meg mindenkit, a FIFA Dohában tartott márciusi nemzetközi kongresszusán például Lise Klaveness, a Norvég Labdarúgó-szövetség elnöke felszólalásában hangsúlyozta: „A FIFA 2010-ben elfogadhatatlan módon és következményekkel osztotta ki a vb-rendezési jogokat. A futball alapvető érdekei, az emberi jogok, az egyenlőség, a demokrácia nem szerepeltek a kezdő tizenegyben. Az említettek csak évekkel később, külső nyomásra léphettek pályára, csereként.”

Hogy a lefújásig sikerül-e meggyőzniük a nagyvilág kritikus közönségét, a november-decemberi időszakban kiderül. Egyvalamin azonban már aligha változtat az események alakulása: a torna fő veszteségei nem gólokban, hanem emberéletekben mérhetők.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. október 29-i lapszámában jelent meg.)