A Club Necaxa kispadjáról: ezért más Uruguay és Mexikó futballja
Kiemelt téma a mexikói sajtóban is a spanyol válogatott szereplése. Az Uruguay elleni világbajnoki csoportmérkőzését megelőzően, illetve azt követően is jóval időigényesebb volt olyan háttéranyagot találni, amely ne a dél-európaiak szemszögéből közelítette volna meg a találkozót. A hírek, elemzések és interjúk túlnyomó többsége a torna egyik favoritjával foglalkozott, miközben az uruguayi oldal jóval kevesebb figyelmet kapott. Természetesen tisztában voltunk vele, hogy egyetlen cikkel ezt az aránytalanságot nem lehet ellensúlyozni, mégis úgy döntöttünk: megpróbálunk megszólaltatni egy uruguayi szakembert, aki saját nézőpontjából beszél hazája futballkultúrájáról.
Így jutottunk el a mindössze 34 éves Martín Varinihoz, aki jelenleg a mexikói élvonalban szereplő Club Necaxa vezetőedzője – kézenfekvő volt, hogy először a mexikói és az uruguayi labdarúgás közötti különbségekről kérdezzük.
„A mexikói bajnokság az amerikai kontinens egyik legerősebb sorozata, a brazil mellett ez a két legjobb liga, utánuk következik az MLS vagy az argentin bajnokság – mondta a Nemzeti Sportnak Martín Varini, akivel még a világbajnoki csoportmérkőzést megelőzően beszélgettünk. – Az uruguayi bajnokságban gazdaságilag jóval szerényebbek a lehetőségek, a Liga MX-be viszont Európából jönnek képzett játékosok és Dél-Amerika legjobb futballistái közül is sokan itt szerepelnek. Uruguayban azonban különleges a futballkultúra: mindössze hárommillióan élünk az országban, mégis szinte mindenki labdarúgó akar lenni. Nem túlzás, ez a sport határozza meg az életünket, ezért olyan erős a győzni akarás kultúrája nálunk. A csapataink az utolsó pillanatig harcolnak, rendkívül kemények, míg Mexikóban technikásabb, pozíciósabb játékot látok. Mindkét ország rajong a futballért, csak más eszközökkel próbál sikeres lenni.”
A különbségek azonban nemcsak a pályán, hanem az öltözőben is érzékelhetők. A fiatal tréner szerint a modern futballban egy edzőnek legalább annyira kell értenie az emberekhez és a különböző kultúrákhoz, mint a taktikához. Mexikóban soknemzetiségű keretekkel dolgoznak a szakmai stábok, ezért az alkalmazkodás kulcsfontosságú.
„Korábban dolgoztam Brazíliában és Spanyolországban is, így tapasztaltam, mennyire eltérők lehetnek a futballkultúrák. Mexikóban a klubok anyagi lehetőségei miatt nagyon erős a belső piac, sok játékosnak nem feltétlenül Európa jelenti az álmot, hiszen itt is kiváló körülmények között futballozhat. Uruguayban ez teljesen másképpen működik: ott szinte minden fiatal külföldre akar kerülni, mert csak így tud előrelépni szakmailag és anyagilag – nem véletlen, hogy Uruguay világbajnoki keretében egyetlen odahaza szereplő játékos sincs. Emellett egy mexikói öltözőben együtt kell dolgozni hazai futballistákkal, argentinokkal, kolumbiaiakkal, brazilokkal, uruguayiakkal vagy akár afrikaiakkal is. Mindegyikük más személyiség, más kultúrából érkezik, ezért az edzőnek ismernie kell őket, hogy a legtöbbet hozhassa ki belőlük.”
Az uruguayi szakember úgy véli, hazája futballjának egyik legnagyobb értéke az a mentalitás, amely a játékosokat már egészen fiatal koruktól arra ösztönzi, hogy kilépjenek a komfortzónából. Ez a szemlélet szerinte a külföldi beilleszkedést is jelentősen megkönnyíti.
„Uruguayban sok klubnál előfordul, hogy a játékosok ezer–ezerötszáz dollár körüli havi fizetést visznek haza, vagyis messze nem a pénz tartja életben a futballt – inkább az a vágy, hogy fejlődjünk, továbbvigyük az ország sportági hagyományait. Emiatt az uruguayiak rendkívül versenyképesek, és amikor külföldre kerülnek, szinte mindig gyorsan alkalmazkodnak. Olyan közegből érkeznek, amelyben semmit sem adnak ingyen, ezért új országban, új környezetben sem riadnak meg a kihívásoktól. Mexikó ráadásul különösen befogadó hely, az emberek segítőkészek, ezért külföldiként is könnyű beilleszkedni.”
A magyar szurkolóknak ismerős lehet Fernando Gorriarán neve: az uruguayi középpályás 2017 és 2019 között a Ferencvárosban tette le a névjegyét, később pedig Mexikóban is meghatározó futballistává nőtte ki magát – éveket húzott le a Santos Lagunában, majd 2023 januárjában a Tigres szerződtette 12.2 millió euróért. Martín Varini szerint ugyanakkor még egy ilyen karrierrel sem egyszerű bekerülni az uruguayi válogatottba.  „Nagyszerű futballista, többször játszott a csapataim ellen Mexikóban, és nem kérdés, a liga egyik legjobbja. Ugyanakkor Uruguay középpályáján olyan labdarúgók szerepelnek, mint Federico Valverde, Rodrigo Bentancur, Manuel Ugarte vagy éppen Matías Vecino, ezért időnként el kell fogadni, hogy egy poszton mások is ott vannak előtted. Gorriarán képességei vitathatatlanok, hétszer játszhatott a nemzeti csapatban, de az uruguayi válogatottban óriási a verseny, amiből nem ő jött ki győztesen.” |
Az uruguayi mentalitásról beszélve többször is visszatért arra, hogy hazájában a futball nem egyszerűen sport, hanem generációkon át öröklődő identitás – szerinte ez az a szemlélet, amely a nehéz helyzetekben is különleges tartást ad.
„Ha valaki utánanéz Uruguay történelmének, rengeteg olyan mérkőzést talál, amelyeken a világ lehetetlennek tartotta a sikerünket, mi mégis nyerni tudtunk. Ezen nőttünk fel: édesapáink a Maracanazóról, a Copa América-győzelmekről és a bravúrokról meséltek nekünk. Ez a hit gyerekkorunktól belénk ivódik, ezért sohasem gondoljuk, hogy egy mérkőzés eleve elveszett.”
A beszélgetés során természetesen szóba került jelenlegi klubja, a Club Necaxa is. Bár a háromszoros mexikói bajnok patinás egyesület, ma már nem tartozik a Liga MX leggazdagabbjai közé, ezért más utat kell választania a sikerhez.
„A Juáreznél történelmi eredményeket értünk el, először jutottunk be a rájátszásba, innen kerültem a Necaxához. Ez nagy múltú klub három bajnoki címmel, jelenleg éppen újjáépül. A költségvetésünk jelentősen elmarad a hat-hét leggazdagabb csapatétól, de ettől még ugyanúgy versenyképesek akarunk lenni, be akarunk kerülni a következő idény rájátszásába – ezt nem sztárjátékosokkal, hanem erős közösséggel próbáljuk elérni. Nagyon fontos nekünk az emberi kapcsolatok minősége, a csapategység, mert ezzel tudjuk ellensúlyozni azt, hogy más kluboknak jobb futballistái vannak. Pályafutásom során több olyan egyesületben dolgoztam – a Defensor Sportingban, az Athletico Paranaensében vagy a Juárezben –, amelyben nem állt rendelkezésre kiemelkedő költségvetés, ezekben a csapatokban a fiatal játékosok fejlesztése jelentette a siker kulcsát. A Necaxában is szeretném ezt az utat járni.”
A mexikói bajnokság egyik legtöbbet vitatott sajátossága, hogy nincs kiesés, ami európai szemmel szokatlannak tűnik. Martín Varini ugyanakkor úgy látja, ennek jelentős előnyei is vannak.
„Minden bajnokságban, amelyben korábban dolgoztam, volt kiesés, itt azonban más rendszer működik. A klubtulajdonosok szerint így valódi hosszú távú projekteket lehet építeni, mert nem fenyeget az a veszély, hogy egy rossz idény után minden befektetés odalesz. Edzőként ez nagyon közel áll hozzám, mert mindig a jövőben gondolkodom. Sokan azt mondják, kiesés nélkül egyes csapatoknak nincs miért küzdeniük, én viszont két év alatt egyszer sem láttam olyan együttest vagy játékost, amely ne akart volna nyerni. Ezért szerintem ez a rendszer is működőképes.”
A beszélgetés végén a magyar futball is szóba került, hiszen nemrégiben mexikói vezetőedző érkezett hazánkba a bajnok ETO FC-hez. Varini jól ismeri Efraín Juárez munkásságát, és kifejezetten bizakodó vele kapcsolatban.
„Háromszor is játszottam az általa vezetett Pumas ellen, ez alapján nagyon jó edzőnek tartom. Fiatal szakember, aki játékosként Európában is szerzett tapasztalatot, legutóbb pedig a Pumasnál végzett remek munkát. Nem szeretem azokat a címkéket, hogy egy edző támadó vagy védekező felfogású, számomra az a fontos, hogy a csapat labdával és anélkül is jól működjön. Az ő együttese mindkét fronton tudatosan, jól dolgozott, ezért úgy gondolom, Magyarországon is sikeres lehet. Örülök, hogy külföldön képviseli a mexikói szakmát, mert szerintem nem a nemzetiség, hanem a felkészültség számít.”
