A labda hazatért: világbajnoki parádéval ünnepelt Mexikóváros

Hatvan-hetven alkalommal lezárják évente a Paseo de la Reformát,  Mexikóváros legforgalmasabb sugárútját. A helyi lakosok nagyon szeretik azt a rég bevett hagyományt, hogy a városi önkormányzat minden hétvégén kizárja az autós forgalmat, átadva a területet a gyalogosoknak és a biciklizőknek, és olyankor az emberek elözönlik az utcákat. Minden hónap utolsó vasárnapja, a Ciclotón is piros betűs ünnep a városi sportkedvelők számára, hiszen reggel nyolc és délután kettő között a város rengeteg közútját adják át a futni vágyóknak, gyalogosoknak, bringásoknak, rollereseknek, gördeszkásoknak és görkorcsolyázóknak, népszerűsítendő az egészséges életmódot az egyébként kórosan elhízott társadalomnak. Emellett a nagy tömegeket vonzó tüntetéseknek, felvonulásoknak, fesztiváloknak is jellemzően ez a sugárút ad otthont, sok rendezvénynek helyszíne.

Nem meglepő tehát, hogy a Reformán tartották meg a „Desfile Mundialista” néven futó világbajnoki parádét, amely művészeti alkotásokon, népi és történelmi hagyományokon és kosztümökön keresztül igyekezett bemutatni Mexikó kulturális sokszínűségét. Az esemény a Vadászó Diana-szökőkút és a Forradalmi emlékmű közötti két és fél kilométeres szakaszon tartott, az útvonalat kordonokkal kerítették el a nézőknek. Megérte idejében érkezni a délután egy órára meghirdetett eseményre, hiszen tízezrek voltak kíváncsiak az attrakcióra. Bölcs döntés volt megfogadni a hatóságok javaslatait: az járt jól, aki vitt magával esernyőt, kalapot és még naptejjel is bekente magát, mert amikor a nap előbújt a felhők mögül, nehezen elviselhetően tűzött. A korábbi rendezvények igényeit okosan felmérő kiskereskedők talicskával hordták a műanyag ülőkéket és a fából eszkábált székeket – jelentjük, nagy sikerük volt.

Egy sör ára 2650 forintnyi peso – volt, aki nem ivott...

A mozgóárusok igyekeztek kihasználni azoknak az embereknek a hibáját, akik folyadék nélkül érkeztek a helyszínre: borsos árat kértek a vízért és az üdítőkért. Az alkoholos italért ácsingózóknak kellett a legmélyebben a zsebükbe nyúlniuk: egy üveges sörért (ami jellemzően 0.355 liter errefelé) százötven mexikói pesót kértek el, ami csaknem 2650 forintnak felel meg. Az egyik potenciális vásárló a pofátlan árszabásról megjegyezte, nem vette észre, hogy egy futballstadionban lenne, mert ott szoktak ennyit elkérni egy pohárért – inkább szomjan maradt.

Talán nem is akkora baj, hogy viszonylag kevés alkoholos italt értékesítettek, a bódult emberek látványa legkevésbé sem passzolt volna a parádé jellegéhez. Sok ezer szereplő igyekezett a jelenlévőknek bemutatni Mexikó sokszínűségét, lenyűgöző volt az a szenvedély, amelyet a táncosokról, zenészekről, az egyes államokra jellemző népviseletbe öltözőkről lerítt.

A sor elején egy óriási léggömböt kifeszítő önkéntesek haladtak, amelyen „A labda hazatért” felirat állt, emlékeztetve mindenkit arra, hogy Mexikó 1970 és 1986 után ismét világbajnokságot rendez. A futballtörténelemhez szorosan kapcsolódott az a jármű, amelyen rengeteg, koponyának látszó tárgyat helyeztek el olyan labdarúgók arcképei előtt, akik már nem lehetnek köztünk: az Azték Stadionban vb-t nyerő Pelé és Diego Maradona mellett többek között Johan Cruyff, Eusébio és Franz Beckenbauer portréja is kivehető volt. Nem sokkal később olyan platós kocsi jelent meg, amely az 1971-ben Mexikóban rendezett női labdarúgó-világbajnokságon részt vevő hazai válogatott tagjait fuvarozta. A hetvenes-nyolcvanas éveikben járó nénik széles mosollyal arcukon integettek, kurjongattak, buzdították a közönséget a szórakozásra – láthatóan nagyon boldogok voltak attól, hogy ötvenöt évvel a torna után sem felejtették el őket a szervezők. A következő járművön hatalmas, ősi mintákkal díszített kőkarika volt látható, amely a mezoamerikai labdajáték, a juego de pe­lota fontos eleme volt: ezen keresztül kellett a tömör kaucsukból készült labdát eljuttatniuk a játékosoknak – akikből egyet a közönség is megcsodálhatott.

Virágok, koponyamaszkok – mellé csontvázkezek

A mezoamerikai múlt azonban korántsem csak egyetlen kocsin vagy jelképen keresztül jelent meg. A felvonulás egyik leglátványosabb eleme az volt, ahogyan a résztvevők a különböző korszakok és kulturális hagyományok között teremtettek kapcsolatot. Egymást követték a tollkoronát viselő, őslakos harcosokat idéző szereplők, akiknek több méter széles fejdíszei szinte lebegtek a tömeg fölött. Az egyik táncos kagylókürtöt fújt, a mély, búgó hang pedig pillanatokra elnyomta a nézők moraját. A közönség különösen kedvelte azokat a fellépőket, akik a halottak napi hagyományokat elevenítették fel: ők színes koponyamaszkba bújtak, csontvázkezeket mintázó kesztyűket viseltek és virágokkal díszített jelmezbe öltöztek.

Az őslakos hagyományokat idéző csoportokat látványosan ellenpontozta a szakállas maszkot, gazdagon hímzett öltözéket és széles karimájú kalapot viselő figurák felvonulása. A Morelos államból származó chinelók hagyománya a gyarmati időszakig nyúlik vissza: az őslakos közösségek így figurázták ki a spanyol hódítók és a helyi elit viseletét, viselkedését. A türkizkék és mélykék ruhák aranyozott díszítései, a hegyes állú, nagy szakállat formáló maszkok és a zenekarok kíséretében előadott táncok különösen nagy sikert arattak a közönség körében. Nem sokkal mögöttük egy vörös ruhás, ördögálarcot viselő szereplő jelent meg, aki hosszú ostora csattogtatásával hozta a frászt a kisgyerekekre.

A parádé egy pontján a mexikói zene került előtérbe. A vörös egyenruhás, legalább száztagú rezesbanda harsány indulókkal vonult végig a sugárúton, miközben a táncosok rikító színekben pompázó ruhákban forogtak a zenére. Később az egyik charróknak, azaz mexikói lovasoknak öltözött banda furcsamód argentin dalt játszott – ki tudja, talán a tömegben láttak egy csoportot, amely a dél-amerikai országból érkezett. A zenekarokat táncosok követték, rikító színekben pompázó ruháikban pördültek-fordultak a dalokra. Felemelő látványt nyújtott, hogy Mexikó mind a harminckét szövetségi állama képviseltette magát, az ország különböző szegleteiből érkezők saját népviseletükben vonultak a sugárúton.

Dél-korea legyőzése után jöhet az újabb felvonulás

A felvonulás utolsó elemeként ismét a futball került a középpontba. A világbajnokság negyvennyolc résztvevőjének mezébe öltözött fiatalok biciklivel tekertek végig a sugárúton, utánuk pedig ugyanilyen szerelésben zsonglőrök érkeztek, akik látványos ügyességi mutatványokkal szórakoztatták a közönséget. A szervezők ezt követően azokat ünnepelték, akik nélkül a nyári torna lebonyolítása elképzelhetetlen lenne: többek között a tacót sütő árusokat, a rendőröket, a tűzoltókat, a mentősöket, a lufiárusokat vagy éppen a köztisztasági dolgozókat – utóbbiak kapták a legnagyobb ovációt, ami talán mindennél többet elárult a mexikóiak értékrendjéről.

A rendezvény végére sem lankadt az addig is kiváló hangulat: a kordonok mögött rengeteg család, kisgyerek és idős ember figyelte nagy érdeklődéssel a rendkívül színes felvonulást. A közönség jelentős része ezúttal is a mexikói válogatott zöld mezében érkezett, mintha már egy világbajnoki mérkőzésre hangolna. A Paseo de la Reformát legközelebb már június 18-án, csütörtökön lezárhatják egy újabb ünneplés kedvéért – ehhez alighanem „csak” annyira van szükség, hogy Mexikó legyőzze Dél-Koreát a világbajnokság csoportkörében.

Miközben Mexikó a világbajnokság rajtját ünnepelte, az ország egyik legsúlyosabb problémája továbbra sem tűnt el a felszín alatt. Az Eltűnt és Megtalálhatatlan Személyek Nemzeti Nyilvántartása szerint június 11-én, a torna nyitó napján nyolc új eltűnéses esetet regisztráltak öt szövetségi államban: Mexikóvárosban, Michoacánban, Morelosban, Tabascóban és Veracruzban. A hatóságok jelenleg összesen 134 952 eltűnt személyt tartanak nyilván az országban. Közülük 105 304 férfi, 29 251 nő, míg 397 esetben a nem megállapítása sem történt meg. A számok rávilágítanak, hogy a világbajnokság ünnepi hangulata mellett Mexikó továbbra is súlyos közbiztonsági és társadalmi kihívásokkal küzd. Az érintett hozzátartozók és civil szervezetek pedig a nemzetközi figyelmet próbálják felhasználni arra, hogy a kérdés ne szoruljon háttérbe a futballünnep árnyékában: a nyitó mérkőzés előtt családtagok és aktivisták felvonulást tartottak Mexikóvárosban és Guadalajarában, eltűnt szeretteik fényképeit magasba emelve.

A mexikói halottak napi hagyomány legismertebb alakja ezúttal futballszurkolóként jelent meg a mexikóvárosi parádén. A Catrina-jelmezbe öltözött résztvevő a világbajnoki trófea másolatával pózolt.