A PSG megegyezett a Benfica tehetségével és ajánlatot is tett érte

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.07.21. 10:24
Joao Neves a hírek szerint megegyezett a PSG-vel, most a klubokon a sor (Fotó: Getty Images)
Az átigazolási ügyekben rendre jól informált olasz újságíró, Fabrizio Romano értesülései szerint a francia rekordbajnok Paris Saint-Germain a személyes feltételekről már megegyezett a Benfica 19 éves, portugál válogatott középpályásával, Joao Nevessel, akiért a PSG hivatalos ajánlatot is tett.

A 19 éves kora ellenére már 9-szeres portugál válogatott, a Benficában 75 meccsen játszó Joao Nevest óriási tehetségnek tartják, hiszen értékét a Transfermarkt is 55 millió euróra becsüli, nem véletlen, hogy európai topklubok figyelik őt.

Fabrizio Romano most arról számolt be, hogy a Paris Saint-Germain azok után küldött hivatalos vételi ajánlatot a Benficának, hogy a játékossal minden személyes feltételről megegyezett, az ajánlattételt pedig a lisszaboniak elnöke, Rui Costa is megerősítette, de az összeget nem számszerűsítette, csak annyit mondott: „soha nem mondta, hogy Joao Neves 120 millió euróért távozik”.

Neves átigazolása kisebb lavina része lehet, ugyanis a párizsiak tavaly, a Sportingtól szerződtetett uruguayi középpályása, Manuel Ugarte iránt élénken érdeklődik az angol élvonalbeli Manchester United, a futballista pedig a hírek szerint néhány nappal ezelőtt megegyezett a „vörös ördögökkel”, most már csak a kluboknak kell dűlőre jutniuk – jelentések szerint a PSG 59 millió fontot akar.

Ezzel összecseng az is, hogy az MU a hírek szerint megválna Casemirótól vagy Scott McTominay-től, hogy jusson hely Ugarténak, de nem csak a két védekező középpályás távozhat Manchesterből, ugyanis a 86 millió fontért vásárolt brazil támadót, Antonyt kölcsönadnák.

A Manchester Evening News ugyanakkor a francia újságíróra, Romain Collet-Gaudinre hivatkozva arról is írt, hogy az olasz élvonalbeli Juventustól szerződése lejártával távozó, így ingyen igazolható Adrien Rabiot örömmel lenne a Manchester United játékosa.

 

Legfrissebb hírek

Hanuszék előnyben, Siposék hátrányban a férfi kézilabda Európa-ligában

Kézilabda
12 órája

Visszatérhet korábbi csapatához az MU középpályása

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:54

Emelkednek a bérletárak, csalódottak a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2025.03.17. 22:44

Dembélé a francia klasszikuson is gólt rúgott, a PSG legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
2025.03.16. 22:49

Bruno Fernandes ismét három gólból vette ki a részét, az MU legyőzte idegenben a Leicestert

Angol labdarúgás
2025.03.16. 22:48

„Kibírom a népszerűtlenséget, de...” – Ratcliffe csak egy ok miatt szállna ki a Manchester Unitedből

Angol labdarúgás
2025.03.15. 15:25

Ígéretes irányban a fenntarthatóság felé – Football Benchmark-elemzés a PSG-ről és az Interről

Képes Sport
2025.03.15. 11:42

„Nem hiszem, hogy ez volt a játékvezető legjobb napja” – Oyarzabal a Manchester United elleni kiesés után

Európa-liga
2025.03.14. 08:41
Ezek is érdekelhetik