Dacjuk, a félelmetes óriás Moszkvából

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2004.12.29. 21:58
Címkék
Az NSO ajánlja:

Az összes eredmény, menetrend, tabella: Kontinentális-kupa, 2004-2005

Kontinentális-kupa, 2003-2004
Az NSO ajánlja:

Az összes eredmény, menetrend, tabella: Kontinentális-kupa, 2004-2005

Kontinentális-kupa, 2003-2004
A CIB-Lízing Kontinentális Kupa négyes döntője, vagy a mostanság divatos megnevezéssel, a Final Four.
Ilyen szintű eseményt még soha nem rendeztek Magyarországon, sőt ennek a tornának korábban egyszer sem lehetett házigazdája olyan ország, amelynek válogatottja nem a világ elitjében, az A-csoportban szerepel. A székesfehérváriak lesznek tehát azok, akik megtörik ezt a hagyományt, így január 7. és 9. között olyan rangos tornát hoznak Magyarországra, amelyhez korábban klubszinten még csak megközelítőleg hasonlót sem rendeztek: az Alba Volán-FeVita az orosz Dinamo Moszkvával, a szlovák HKM Zvolennel és az olasz Milano Vipersszel mérheti össze erejét. A már önmagában is pokolian erős torna színvonalát tovább növeli, hogy az előzetes nevezések alapján - tekintve, hogy az észak-amerikai profiliga továbbra is szünetel - 11 NHL-es hokis is kikorcsolyázik majd
a székesfehérvári csarnok jegére.

Egy ilyen, sztárokkal teletűzdelt tornán nehéz kiválasztani a "leget", de ha mégiscsak rá kellene mutatni egyvalakire, az mindenképpen a Dinamo Moszkva centere, Pavel Dacjuk lenne. Az 1978-ban, Szverdlovszkban született, csaknem kétméteres orosz "óriás" ugyanis már begyűjtötte a sportág jelenlegi talán legnagyobb elismerését: 2002-ben a Detroit Red Wings színeiben Stanley-kupát nyert! Ráadásul azt sem lehet mondani, hogy az addig vezető út rögös lett volna: a Detroit az 1998-as drafton szemelte ki magának az akkor 20 esztendős csatárt, akit ezt követően még hazájában tartottak, előbb a HC Jekatyerinburg, majd pedig az AK Bars Kazany játékosa volt. Az ez utóbbi helyen töltött 2000-01-es szezon végén a Red Wings szakvezetői elérkezettnek látták az időt arra, hogy a tengerentúlon is kipróbálják: Dacjuk a 2001-02-es idényt már az NHL-ben játszotta végig, s világ legerősebb küzdelemsorozatában egy újonctól bizony nem rossz teljesítmény az alapszakasz 70 mérkőzésén szerzett 35 pont (11 gól és 24 gólpassz!). Tevékeny részese volt tehát a Detroit menetelésének, amely a rájátszásban sem szakadt meg, s végül a Red Wings játékosai emelhették magasba a Stanley-kupát. Pavel Dacjuk tehát már az első NHL-es szezonjában a csúcsra ért, s az alapszakaszban nyújtott parádés teljesítményét a rájátszás 21 mérkőzésén még további 3 góllal és 3 gólpasszal fejelte meg.
Ezek után természetesen a Detroit vezetői hallani sem akartak arról, hogy a zseniális képességű orosz csatártól megszabaduljanak, így Dacjuk a következő két szezont is a Red Wings színeiben játszotta végig, s bár a csapatnak nem sikerült megismételnie a 2002-es szereplést, hősünkre ekkor sem lehetett panasz: a Detroitban töltött második évében 51 (12 gól+39 gólpassz), a hamadikban pedig 74 (30+44) pontot szerzett, ami egyértelműen mutatja a töretlen fejlődést. Persze ezek már az orosz válogatott is egyre inkább elképzelhetetlenné vált nélküle, így pályára lépett a 2002-es Salt Lake City-i téli olimpián, amelyen társaival együtt végül a dobogó harmadik fokára állhatott fel, s ott volt a 2003-as finnországi világbajnokságon is.

Pavel Dacjuk, a Dinamo Moszkva centere Stanley-kupát nyert két éve
Pavel Dacjuk, a Dinamo Moszkva centere Stanley-kupát nyert két éve
Pavel Dacjuk, a Dinamo Moszkva centere Stanley-kupát nyert két éve
Miként a tengerentúlon elhúzódó bérviták miatt szünetelő NHL-ből oly sokan, Dacjuk is visszatért Európába, s egyáltalán nem meglepő módon Oroszországot, a Dinamo Moszkvát választotta. Az erre a szezonra bombaerőssé váló fővárosi csapatban rajta kívül még öt olyan hokis szerepel (Lubomír Bartecko, Martin Havlat, Andrej Markov, Artyom Csubarov és Makszim Afinogenov) aki ugyancsak az NHL-ből érkezett Moszkvába, s ennek tudatában már nem meglepő, hogy a Dinamo jelenleg is vezeti az orosz Szuperligát. Dacjuk amúgy itt sem tétlenkedik, eddig 4 gól és 7 gólpassz fűződik a nevéhez, ám senkit nem lepne meg, ha ezek a mutatók a Kontinentális Kupa székesfehérvári döntőjében tovább javulnának…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik