Kajak-kenu: Kárász a vb-induló, ismét legyőzte Kozákot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.17. 10:12
null
A különbség csökkent az első válogatóhoz képest, de ezúttal is Kárász bizonyult jobbnak Kozáknál (Fotó: Földi Imre)
A táv olimpiai és világbajnoki címvédője, Kozák Danuta másodszor is kikapott Kárász Annától a kajak-kenusok vb-válogatóján női K–1 500 m-en. Mivel az elsőn is Kárász Anna nyert, a milánói, olimpiai kvalifikációs vb-n ő képviselheti Magyarországot. K–2 1000 m-en egy esélytelennek vélt páros, Nádas Bence és Boros Gergely nyert, C–2 1000 m-en pedig a favorit.

 

NŐI K–1 500 M

Az A-döntőben Kozák 0.124 mp-es hátránnyal lett a második. Fazekas-Zur Krisztina a 3. (több mint két mp-cel elmaradva a győztestől), Szabó Gabriella a 4, Vad Ninetta az 5. helyen végzett. A vb-n induló négyest minden bizonnyal ebből az öt versenyzőből válogatják össze.

A háromszoros olimpiai bajnok, szülés után visszatérő, sérüléssel bajlódó Kovács Katalinnak nem sikerült kvalifikálnia magát az A-döntőbe, a mai B-döntőben aztán nem állt rajthoz, miként másik két társa sem.

„NAGYON KEMÉNY VERSENY VOLT”

„Ez nagyon kemény verseny volt. Olyannyira, hogy ötven méterrel a cél előtt letámasztottam. Akkora már minden erőm elszállt, nem is tudom, hogy voltam képes végigcsinálni – idézte Kárászt a magyar szövetség hírlevele. – Az elején próbáltam elmenni és irányítani a mezőnyt, talán egy fél hajóval vezethettem, de biztos voltam benne, hogy Dana rákapcsol a végén. A finisben már csak a szívem vitt elõre, talán ez volt életem eddigi legnehezebb pályája.”

„Nem tudom, hogy a többiekhez képest mennyire ragadtam be, de azt láttam, hogy Anna elment mellettem, utána azt éreztem, hogy jövök rá, jövök rá, de kellett volna még egy pár méter a végén. – elemezte a futamot Kozák Danuta. – Az ötszáz egyes mindig a szívem csücske volt, ezért van bennem tüske, de legalább jövõre rá tudok tenni még egy lapáttal. A tavalyi évem annyira jól sikerült, hogy azt nem lehetett volna hova fokozni, most viszont tudom, hogy ha jövõre az olimpiát meg akarom csinálni, akkor meg kell verni Annát itthon.”

 

K–2 1000 M

A fiatal Nádas Bence tavaly volt először felnőtt válogatott, mindjárt a váltóban szerzett vb-arannyal mutatkozott be, pedig számára 2014-ben az év fő versenye a szegedi korosztályos vb volt. Boros Gergely tavaly még Dombi Rudolfnak volt a páros társa, aki Kökény Rolanddal történő szakítása után evezett más vizekre. És ott is maradt egészen a közelmúltig, amikor Szalai Tamásra váltott. Utóbbi Kammerer Zoltánnal itthon sokáig nyerő egységnek tűnt, egészen a szakmai döntésig, miszerint a háromszoros olimpiai bajnok vezérevezősnek, a négyes oszlopos tagjának nem engedélyezték, hogy a milánói, olimpiai kvalifikációs vb-n a négyes mellett K–2 1000 m-en is rajthoz álljon. Szalai és az olimpiai bajnok Dombi páros erős egységnek tűnt, de a közös munka rövidsége vélhetően visszaütött, a páros ötödik lett, 4.5 mp-es hátránnyal a győztes mögött.

A Hufnágel Tibor és Kökény Roland alkotta, már egy éve együtt dolgozó páros a mezőnyben egyedüliként egy másodperces hátrányon belül ért célba, amely második helyet eredményezett. A harmadik Noé Zsombor és Vass Péter duója lett, amely tavasszal még a Kammerer, Szalai párost is elkapta, a EJ-indulást pedig csak szétlövésben bukta el a Bakiban aranyérmes egységgel szemben.

A fiatal Nádas (balra) és a rutinos Boros párosa nyerő húzásnak bizonyult
A fiatal Nádas (balra) és a rutinos Boros párosa nyerő húzásnak bizonyult

C–2 1000 M

A szintén olimpiai versenyszámnak számító C–2 1000 m-en a favorit egység diadalmaskodott, a vb-címvédő Mike Róbert, Vasbányai Henrik páros győzelméhez nem fért kétség. A második helyezett Sarudi Pál, Kiss Tamás rutinos duó 1.320 mp-t kapott tőlük, a harmadik helyezett majdnem hatot.

Pénteken délután az 1000 m-es és a 200 m-es selejtezőket rendezik. A vb augusztus 19. és 23. között lesz Milánóban, a vb-n induló válogatottat jövő héten jelölik ki.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik