Sportkönyvtár: a hiányzó láncszem

Érdekes, ő maga is azt vallotta, hogy emlékeit inkább hangként őrizte meg az agyában, mintsem képként, s bizony, jellegzetes orgánumát nem feledi könnyen, aki valaha hallotta beszélni. Mondjuk, monumentális alakja mellett sem könnyű elmenni, maradjunk annyiban, Abody Béla méretre is emlékezetes személyisége volt, no nem a XX. századi magyar sportnak, lévén József Attila-díjas író, műfordító, irodalom- és zenekritikus, szerkesztő, színházigazgató.

Kesztyűs kézzel című kötete 1982-ben jelent meg a Sportzsebkönyvek sorozatban, Kocsis L. Mihály és Kő András szerkesztésében, no ők viszont valóban kiváló sportújságíró kollégák, e hivatás velünk élő legendái. Hogy mennyit kellett annak idején a kéziraton „csiszolniuk”, nem tudhatom, ám az világosan kiderül, Abodynak remek az íráskészsége, noha nem ez pályafutása fő műve. Egyrészt a terjedelmi korlátok miatt, másrészt azért sem, mert becsületesen bevallja, más a szakterülete, az irodalomhoz vagy éppen a zenéhez sokkal jobban ért, mint a sporthoz. Azon belül viszont az ökölvíváshoz gyengéd érzelmi szálak fűzik, több évtizeden át lelkes rajongója, amolyan törzsszurkolója volt, így számos gondolata, megállapítása a ringen túli világban is megszívlelendő.

„Támadni szabad. Néha kell. De csak tisztán. Félni: szabad. Győzni: kötelező. De szépen veszteni nemesebb, mint csúnyán győzni”      – mond mindenre (is) vonatkoztatható szentenciát, egy negyvenes évekbeli bunyómeccsben (a még ifjú Papp Laci és a veterán Csontos között) pedig felfedezi létünk lényegét, ívét:      „Születés és elmúlás szép, szomorú dialektikája. Aki ebben nem lát filozófiát, Platon vagy Kant műveiben is hiába keresi. Aki ebben nem lát költészetet, József Attila vagy Füst Milán verseiben sem lel rá. Aki ezt nem érti, az semmit sem ért.”      Ezzel jómagam hasonlóan vagyok, a sport szerintem is modellez minden testi-lelki érzetet, folyamatot, ami az emberrel történhet. Jóval közelebb áll hozzám a felfogása, mint azé a kollégáé, aki több mint negyedszázada, első profiboksz-mérkőzésem tudósítása előtt annyit tanácsolt, vigyek friss kenyeret a ring mellé, hogy felitathassam vele a szétfröccsenő vért…

Rossz vicc volt, vagy nem értette a lényeget. Abody érti, ez kiderül világosan. Jó volt olvasni, hogy annak idején gyűjtötte a Nemzeti Sportot, s tetszett a mások által is említett, de itt igazán szabatosan megfogalmazott alapvetés:      „Az ökölvívó elölről üt. S csak az öv fölé. Van ennél szebb, példásabb alaphelyzet, tisztességesebb találkozása az egyenes szándékoknak? (…) Az ökölvívás az emberi erő és ész szabályos, nemes szembesítése, egészségügyi hasznánál is fontosabb, hogy türelemre és tűrésre, a fájdalom leküzdésére tanít.”

Nem tetszett viszont az eklektikus, meghatározhatatlan műfaj. Egyszerre némi önéletrajz, sportpolitika, statisztika, sporttörténelem, publicisztika, rendszerkritika (kiállás Papp Laci és a profi boksz mellett) és rendszernek való megfelelés (a Horthy-korszakban, a „felszabadulás” előtt minden rossz volt), hosszú idézetek más cikkekből, hanganyagok leirata. Utóbbi, Muhammad Ali és Joe Frazier beszélgetése legalább érdekes. Talán szándéka ellenére Abody még saját műve, s egyben a sportág értékeléséhez is sorvezetőt ad:      „Nem a boksz szép, mint olyan, önmagában. A szép boksz szép. Mint ahogyan egy könyv nem általában jó. A jó könyv jó.”      Ez kevésbé jó, mégis kellemes, de nem kötelező olvasmány. Sport- és bokszbarátoknak ajánlott.

(Abody Béla: Kesztyűs kézzel, Sportzsebkönyvek, 1982)

Az idő furcsa machinátor, elég néhány év, és a jelen természetesnek tetsző jelenségei hirtelen a közös emlékezet furcsa mozzanatai lesznek. Ott vannak például a futballdresszek. Ki hitte volna, hogy a nintendós Fiorentina-mez, a JVC-s Arsenal-mez vagy a szögletes mintázatú 1990-es NSZK-mez egy napon nemcsak az utókor szemében érdekes vizuális dokumentummá, de ezernyi személyes élmény, nosztalgikus utóérzés előhívójává válik? A félmúltból elővett képek azonban nemcsak olcsó múltba merengésre adnak alkalmat, hanem a folyamat értő elemzésére, a futballpálya öltözködési divatjainak értékelésére és persze a gyűjtők szenvedélyének kiismerésére – már ha a mintás-színes mezeket övező rajongás esetében lehetséges az ilyesmi.

(John Blair: A Culture of Kits, Pitch Publishing, 2024)

CS. P.