Út Dél-Afrikába: pokolból a világ tetejére – Andrés Iniesta-sorozat, 3. rész

Nincs annál felemelőbb pillanat egy futballista életében, mint amikor világbajnoki döntőben győztes gólt szerez. Főleg, ha az adott nemzet története első vb-aranyát nyeri meg. Nagyon keveseknek adatott meg ez az érzés – Andrés Iniesta közéjük tartozik. A 2010-es torna fináléjában Johannesburgban, a Hollandia elleni kőkemény összecsapás hosszabbításában, a 116. percben Cesc Fabregas passza után lőtt jobbal a jobb alsó sarokba. Bár ő utólag is azt mondja, hogy a Chelsea elleni, 2009-es BL-elődöntőben lőtt gólja is ugyanannyira kedves neki, nyilvánvaló, hogy a vb-aranyat érő találat volt pályafutása csúcspontja. Minden futballt kedvelő spanyol ember emlékezetébe beleégett a kép, ahogyan Maarten Stekelenburg kapujába lövi a labdát. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy a spanyol középpályás mennyit szenvedett a dél-afrikai torna előtt.

Sőt, majdnem lemaradt róla. Jóformán csak az isteni gondviselésnek és Vicente del Bosque szövetségi kapitány türelmének köszönhető, hogy ott lehetett a keretben, és megszerezhette a spanyol labdarúgás történetének legemlékezetesebb gólját.

Az addigra már Eb-t és kétszer BL-t is nyerő játékost 2009–2010 környékén a világ egyik legjobb középpályásának tartották. Bármely csapatból kihagyhatatlan lett volna. Csakhogy 2010 tavaszára fizikailag és lelkileg is mélyre került. Gyerekkori barátja, Daniel Jarque, az Espanyol 26 éves csapatkapitánya 2009. augusztus 8-án összeesett és szívroham következtében életét vesztette. Iniestát nagyon megviselte az elvesztése, a 2009 decembere és 2010 tavasza között folyamatosan combsérüléssel bajlódó játékos mentálisan mélypontra jutott, s amikor úgy tűnt, véget ér a rémálom, újabb csapás érte. Két hónappal a világbajnokság rajtja előtt a Barca egyik edzésén ismét elszakadt egy izom a combjában. Zokogva ment be az öltözőbe, és hiába próbálták vigasztalni, attól tartott, hogy lemarad a tornáról. A helyzet valóban aggasztó volt, és Vicente del Bosque sokat kockáztatott, hogy nevezte a keretébe.

Nyolc nappal a Svájc elleni nyitó mérkőzés előtt, a lengyelek elleni felkészülési találkozón (6–0) Iniesta kezdett ugyan, de fájlalta a combját, és már a 40. percben cserét kért. Végül ott lehetett a Svájc ellen 1–0-ra elveszített első csoportmérkőzésen, de ismét kapott egy rúgást a combjára, és a 77. percben le kellett cserélni. Kevés esély volt rá, hogy játszhat a soron következő, Honduras elleni találkozón. Raúl Martínez, a válogatott fizioterapeutája tartotta benne a lelket, és próbálta rendbe hozni. Nemcsak fizikailag, lelkileg is. Ezért úgy döntött, nem mutatja meg a sérült területről készült röntgenfelvételt a játékosnak, mert csak rontana a helyzeten.

„Andrést nehéz megfejteni, és néha úgy érzem, még most sem sikerült teljesen – mondta Raúl Martínez Iniesta Életem játéka című önéletrajzi könyvében. – Amint közelebb kerül hozzá az ember, kiderül, milyen titokzatos személyiség. A saját világában él. Sohasem lehet tudni, mi jár a fejében, mintha valahol máshol járna. Elsőre kissé bizalmatlannak tűnik. Nehéz belelátni a gondolataiba. És amikor sérült, még rosszabb a helyzet, mert olyankor ideges. Olyan, mint egy svájci óra. Mindketten tudjuk, hogyan működik, mire reagál és mitől ketyeg. Mint egy érzékeny mechanikai szerkezet. Újra kellett harmonizálnunk a testét. És mi megtettük.”

Honduras ellen nem játszott, utána, az utolsó, Chile ellen 2–1-re megnyert csoportmérkőzésen viszont gólt szerzett. A döntőig már nem jegyzett újabbat, de ezt aligha bánta. Spanyolország nélküle is legyőzte Portugáliát, Paraguayt és Németországot (mindhárom ellenfelét 1–0-ra), és jöhetett a július 11-i döntő, annak is a 116. perce. Amire a visszavonulásakor rendezett gálaesten így emlékezett vissza Iniesta: „Szerencsés voltam, hogy abban a pillanatban én voltam ott, és én lőttem a kapuba a labdát, de annak a varázslatnak mindenki részese volt. Dani Jarque  is segített nekünk fentről. Még most, ennyi év elteltével is elérzékenyülök, ha visszagondolok rá és az azt követő pillanatokra. Amikor azt mondom, hogy azt a gólt közösen szereztük, és mindenki benne volt, komolyan gondolom. Mennyei pillanat volt. Valami olyasmit tapasztaltam ott, ami túlmutatott a fizikai határokon. Abban a pillanatban egyszerre mindannyiunk erejét éreztem. Egészen különleges volt.”

A később győztesnek bizonyuló találat után a mezét lekapva ünnepelt, a pólóján pedig a következő felirat állt: „Dani Jarque, örökké velünk leszel.” Ez volt az a gesztus, ami még nagyobb sportemberré tette, és ami miatt talán ő az egyetlen Barcelona-játékos, akit később egy elveszített derbin állva tapsoltak meg a rivális Espanyol drukkerei.

„A Barcelona 5–1-re vezetett a hazai csapat ellen, amikor Andrést lecserélték – emlékezett az Életem játéka című könyvben Vicente del Bosque. – Az Espanyol szurkolói, a Barcelona legnagyobb ellenlábasai felállva tapsolták meg. Ez rengeteget elmond Andrésről, arról, hogy kicsoda ő. Emberként és játékosként. Hazai pályán kikapnak a legnagyobb riválistól, ők pedig felállva tapsolják az ellenfél játékosát. Az a jelenet mindennél többet mond. Hihetetlen, csodálatos felvétel. Senki mással nem fordult még elő.”

A fehér pólót, rajta a felirattal az Espanyolnak adta, és bár nehezen vált meg tőle, állítása szerint ott van méltó helyen. Érdekesség, hogy Dani Jarque özvegye, Jessica a gyász közepette sokáig nem tudott futballmérkőzést nézni. A vb-döntő volt az első, amit a férje halála után megnézett. „Másodpercekkel a gól előtt tudtam, mi következik. Már akkor elkezdtem sírni, mielőtt belőtte” – idézte fel az emlékeit Jessica az Életem játéka című könyvben.

Sokan igazságtalannak tartották, hogy a 2010-es vb után nem Iniestáé lett az Aranylabda – sokak szerint nem is egyszer kellett volna megkapnia! Tény, hogy minden idők egyik legjobb középpályásának járt volna az elismerés, benne azonban nincs hiányérzet. Amikor a visszavonulásakor rendezett gálán erről kérdezték, a rá jellemző szerénységgel válaszolt. „A trófeákat nézve csak az jut eszembe, mennyi szeretetet kaptam az emberektől. Szerencsés vagyok, hogy profi futballista lehettem, és a munkámmal sok szurkolót boldoggá tehettem. Egyáltalán nem bánkódom az Aranylabda miatt. Az igazi díj az volt, hogy Lionel Messivel és Xavival együtt állhattunk a színpadon a díjátadón. Három La Masia-növendék végzett az első három helyen. Ez volt az igazi elismerés. Teljesen mindegy volt, melyikünk nyeri.”

Egyébként Iniesta hat mérkőzést játszott a világbajnokságon, és háromszor a találkozó legjobbjának választották… Két évvel később, a 2012-es Eb-n is alapember volt, és bár gólt nem szerzett a tornán, két gólpasszt jegyzett, az olaszok ellen 4–0-ra megnyert döntőben 86 percet volt a pályán. És a kiváló olasz játékosok sem tudtak mit kezdeni vele. 

A sors fintora, hogy élete első és utolsó válogatott mérkőzését is Oroszország ellen játszotta, és egyiken sem nyert Spanyolország. A 2006 májusában rendezett felkészülési találkozón 0–0 lett a vége, a 2018-as vb-nyolcaddöntőben pedig 1–1 után tizenegyesrúgásokkal nyert a házigazda (Iniesta nem hibázott). 131 válogatottsággal a mai napig ő az ötödik az örökranglistán, és jó ideig aligha előzi meg bárki.

(A következő részben: A magyar kapcsolat)

„Amikor először láttam Andrést, csak egy újabb alacsony Barca-növendéknek tűnt. De amikor igazán fontos volt, amikor csillogni kellett, odatette magát. Andrés varázsló. Más, mint a többiek. Meghatároz egy egész korszakot mind a Barcelonánál, mind a válogatottban. Az első pillanatban megkedveltem. Szeretem az egyszerű, egyenes embereket, akik nem próbálják rám erőltetni a barátságukat. Andrés az a típus, akinek eleinte segíteni kell, hogy be tudjon illeszkedni a csoportba, de amint ez megtörténik, a közösség egyik legfontosabb tagjává válik. Azonnal összebarátkoztunk, pedig rivális klubokban játszunk. Az első pillanattól fogva egy hullámhosszon voltunk. Nem mindig mutatja ki az érzéseit, de pozitív energiát sugároz magából. Néha ugyan nehéz mosolyra bírni, ennek ellenére boldogság árad belőle. Ezért szeretek mindig a közelében lenni akár a pályán, akár azon kívül. Amikor pedig fociról van szó, mindig lehet tőle tanulni.”

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. november 30-i lapszámában jelent meg.)