Bársonysapkát a válogatottaknak! – Hosszú Kávé Kapási Attilával

– Szokatlan ötlettel fordult nemrég a nyilvánossághoz: szeretné elérni, hogy újra vezessék be a magyar válogatottnál a bordó bársonysapka rég kiveszett hagyományát. Mi a javaslata?
– Angliában alakult ki a XIX. században a szokás, hogy a futballválogatott tagjai a kiváltságos szereplés emlékére ünnepi sapkát kapnak, erre utal az angol nyelvben a válogatottságra ma is használatos cap kifejezés. Magyarországon 1905-ben vették át a mintát, visszamenőleg is kiosztották az érintetteknek a bordó bársonysapkát, amelyen szerepelt a hímzett MLSz felirat, valamint az első válogatott szereplés évszáma, a lejátszott mérkőzéseket pedig egy-egy felfűzött aranygomb jelölte. Az első világháború idején sajnos feledésbe merült a gesztus. Ha ismét bevezetnék, a személyes tárgy felhívná a figyelmet a sporttörténelmi folytonosságra, kifelé is jó üzenetet közvetítene, és ami a legfontosabb: kifejezné a magyar válogatott játékosok iránti tiszteletet. Meggyőződésem, hogy a klubjuknál milliókat kereső futballistákat a válogatottnál nem a pénz, hanem a hazaszeretet hajtja. Nekem ne mondja senki, hogy például Szoboszlai Dominik anyagi ösztönzésből jön haza a Liverpoolból!

– Neki még sincs bársonysapkája, ellentétben önnel.
– Láttam Hajós Alfréd sapkáját, kezembe vehettem Manno Miltiadesét, Koltai Józsefét, és olyan érzés volt, mintha aranyrudat fognék. Arra gondoltam, hogy csináltatok prototípusnak egy teljesen hiteles másolatot, amely méretében, anyagában is pontosan az eredeti tulajdonságait követi. A mostani bársonysapkám géppel készült, de szeretnék egy olyat, amelyet a századelő módszereit követve kézzel hímeznek. Jelentkeztem a különböző hímzőcsoportokba, és addig kérdezősködtem, mígnem Kecskeméten találtam egy hölgyet, aki vállalta, hogy fénykép alapján elkészíti a valódi példányt. Kiderült, hogy az annak idején használt fonaltípust ma már csak Angliában forgalmazzák, így azt onnan kellett megrendelnem.

– Hogyan lesz a házi mintadarabokból újra divat?
– Megkerestem a Magyar Labdarúgó-szövetséget az elképzelésemmel, elsőre nem mondott sem igent, sem nemet.
Nekem nincs semmilyen pénzbeni igényem, szívesen átadom ingyen a technikai tapasztalatot, összekötöm a futballszövetséget a kalapkészítővel. Ha megtehetném, boldogan csináltatnék én magam minden játékosnak bársonysapkát, sőt akár a korábbi labdarúgóknak is, ez azonban meghaladja az anyagi lehetőségeimet. Eljátszottam a gondolattal, milyen szép lenne a magyar válogatott ezredik hivatalos mérkőzése alkalmából feleleveníteni a szokást, ami azért is aktuális, mert a csapat jelenleg 999 mérkőzésnél jár.

– Az önkéntes hagyományápolásnak már eddig is példáját adta a nemzeti csapat első világháború előtti időszakát feldolgozó, Válogatottak című vaskos könyv elkészítésével, amelynek első kiadását az első fillértől az utolsóig saját erőből finanszírozta. Miért vágott bele?
– Hiányérzetem volt a korai időszakkal kapcsolatban, úgy gondoltam, a témával foglalkozó források mindegyike bővíthető lenne adatokkal, történetekkel vagy fotókkal. Elkezdtem fényképeket gyűjteni, elhatároztam, hogy megpróbálok minden egyes válogatott mérkőzésről keríteni felvételt – most körülbelül 970-nél tartok. Aztán belemerültem a kutatásba, az Arcanum segítségével mindennap órákig olvastam a korabeli sajtót, nemcsak a sportújságokat, hanem a közéleti lapokat is. Most már orvosi mikroszkópokat gyártó cégnél vagyok alkalmazásban, de a könyv előkészítése idején még zöldséges voltam a Böszörményi úton, a napi tizenkét órás műszak után álltam neki a futballtörténeti anyaggyűjtésnek. Szó szerint minden szabadidőmet a kutatásnak szenteltem, hétköznap naponta négy órát legalább ezzel foglalkoztam, és valamennyi hétvégémet rászántam öt éven át. Utólagos becslésem szerint körülbelül tízezer munkaórát tettem bele, rengeteg bosszúsággal, elkeseredett pillanattal, ami annak is a következménye, hogy szakképesítés híján Wordben szerkesztettem a könyvet. Kiadóknál hiába házaltam vele, így végül saját pénzből megjelentettem, a második kiadásban viszont már segített a Magyar Sportújságírók Szövetsége a Nagy Béla-program révén. Itt kell megjegyeznem, hogy az idegőrlő munkáért, a temérdek fáradozásért és a kétségbeesett helyzetekért visszaigazolást adott a megtiszteltetés, hogy a könyv megkapta a sportújságíró-szövetség nívódíját.

– A lenyűgözően alapos munka minden lapján érződik a személyes kötődés a témához. Miben áll a magyar válogatott varázsa?
– Mint valószínűleg sokaknak, gyerekkoromban nekem is az volt az álmom, hogy válogatott labdarúgó leszek, és a legfontosabb meccsen, a 90. percben győztes gólt rúgok. Apámmal jártunk le focizni eleinte, ő Nyírlugosról való, Dzsudzsák Balázs apjával is játszott együtt, és bár sportpályafutásomat a Vasas birkózójaként kezdtem, a foci teljesen maga alá húzott. Futballoztam az Erdértben, az Újpest-tartalékban és rövid ideig a Duna Cipőben, aztán megnősültem, született két gyerekünk, korán abbahagytam. De a válogatott nimbusza nem változott a szememben, ha egyetlen álmomat valósíthatnám meg, az lenne, hogy címeres mezben játszhassak.

– Szép kékben, mint a régiek…
– Igyekeztem tisztázni néhány kérdést a válogatott mezszínével kapcsolatban. Tévesnek tűnik a feltételezés, hogy az első hivatalos mérkőzésen, 1902. október 12-én, az osztrákok ellen meggypiros ingben játszott a csapat. Osztrák sajtóforrások és egy Koltai József családjában fennmaradt festmény arra enged következtetni, hogy fehér felsőt viseltek a játékosok egy-egy hosszanti piros és zöld csíkkal. Még érdekesebb a kék mez dilemmája, ugyanis a csapat elente több alkalommal, így a harmadik és az ötödik mérkőzésén is ilyen színű szerelést viselt. Biztos magyarázatot nem tudunk, de gondolhatunk arra, hogy mivel akkoriban Budapest–Bécs, illetve Bécs–Budapest párharcként kezelték a találkozókat, Budapest hivatalos színeiből választották a kéket.

– Újabb Kapási-féle mítoszrombolás: nem igaz, hogy Gillemot Ferenc volt a magyar válogatott első szövetségi kapitánya.
– A tények alapján biztos vagyok abban, hogy Gillemot sohasem volt szövetségi kapitány. Ilyen minőségben az első említést Földessy János 1960-as években megjelent könyvében találjuk róla, gyaníthatóan egy Holits Ödöntől származó idézet félreértelmezéseként. Gillemot a szövetség kötelékében tevékenykedett alelnökként, majd főtitkárként, az első válogatott mérkőzésen szinte biztosan nem is volt jelen. Szövetségi kapitány titulussal Stobbe Ferenc a második mérkőzéstől tűnik fel, a hivatalos tisztség azonban csak 1906-tól létezik.

– Stobbétól idézi a kötet első oldalain a meghatározást a válogatottság lényegéről: „Az ifjú magyar sport ékessége a »magyar válogatott«. Korrupció és protekció nélkül való, tündöklő tiszta magyar intézmény lett belőle. Benne titulussal, diplomával vagy e nélkül is, tisztára annyit ér mindenik, amennyit a csupasz ember ér, ki elébb belebújik a címeres flanelba, aztán megállva helyét, úgy bújik ki belőle, mint egy kis nemzeti hős és tízezrek ünnepelt bajnoka.” Az idézetet akár mellékelni is lehet majd a bársonysapkához.
– Nekem a válogatott a futball csúcsa. Nincs annál nemesebb, mintha valaki a hazáját képviseli. És ez politikától függetlenül érvényes.

– A könyv címe Válogatottak, amely a többes számmal egyszerre utal a nemzedékváltásokra, a játékosokra és arra is, hogy a magyar futball őskorszakában a születőben lévő nemzeti csapat mellett számos különféle reprezentatív együttes, ilyen vagy olyan válogatott szerepelt a futballéletben. A Budapesti Ramblerek és a Turista Footballcsapat is érdekes formáció, az 1914-ben verbuvált Magyar Leanderek azonban különösen figyelemfelkeltő a leírása alapján: „Az MLSZ ellen protestáltak, tüntető jelleggel. Nem volt nehéz dolguk, hiszen a vidéki futballt teljesen magára hagyó szövetséget a fővároson kívül nem igazán kedvelték.” Mit lehet tudni a lázadók válogatottjáról?
– Egymással is szemben álló érdekcsoportok alakultak ki az MLSZ-en belül, amelyek klubok szerint tagolódtak, a Leanderek például a Békepárttal szemben álló Igazságpártot képviselték. Az FTC-t, a BTC-t, a BAK-ot, a MAC-ot, az UTE-t és a III. Kerületet tömörítő Magyar Corinthiánok ellenében szerveződött a Magyar Leanderek tábora, amelyhez elsősorban az MTK és pártfogoltjai, az NSC, a Törekvés, a KAOE és a MAFC tartoztak. A háttérben a legnagyobb rivalizálás az MTK és az FTC között zajlott, olyan is előfordult, hogy a magyar válogatottban sem voltak hajlandók vegyülni.

– Egyedülálló fotóanyag gazdagítja a könyvet, amelyben szerepel egyebek mellett a válogatott csapatkép, amelyről valamiért jóval későbbi változatban eltüntették a mezeken szereplő címert. Utóbbira van magyarázat?
– Alighanem politikai okból satírozták ki a régi magyar címert, amikor Rejtő László, Lukács László és Szepesi György Felejthetetlen 90 percek című, 1970-es évekbeli könyvében újra felhasználták a fotót. Törekedtem arra, hogy minden fénykép valamennyi részletét pontosan azonosítsam, beleértve az ellenfelek játékosait is. Az említett 1910-es csapatkép sajnos csupán gyenge felbontásban van meg nekem, ugyanis amikor évekkel ezelőtt felbukkant egy internetes aukción, soknak találtam az érte kért húszezer forintot. Ma már a tízszeresét is összekaparnám valahonnan, csak hogy kezembe vehessem az eredeti változatot.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2024. december 28-i lapszámában jelent meg.)