Az első 100-szorosok, 6. rész, Frank de Boer: elcserélte volna egy trófeára...

Miként a sorozatunk előző részében tárgyalt portugál Fernando Couto, a hollandok első 100-szoros válogatottja, Frank de Boer is 2003-ban ért el a mérföldkőhöz – ő mintegy fél évvel korábban, 2003. március 29-én, a Csehország elleni hazai Európa-bajnoki selejtezőn.

Amikor 1990 szeptemberében, 20 évesen bemutatkozott a holland nemzeti csapatban, nem sok esélye látszott annak, hogy ő lesz az első 100-szoros. A hollandok máig egyetlen nagy tornagyőztes együttesének, az 1988-ban Európa-bajnok garnitúrának a kulcsjátékosai közül az Eb-gólkirály, a 25 éves Marco van Basten 40, a 27 éves Frank Rijkaard 46, a 27 éves Ronald Koeman 48 , vagy a 28 éves Ruud Gullit 49 válogatottságnál tartott, és biztosra lehetett venni, hogy ők alkotják majd még hosszú évekig a csapat gerincét. Azt lehetett sejteni: ha valaki eléri a 100-at, biztosan az egyikük lesz.

Ám az 1990-es vb-n még világbajnoki álmokat dédelgető, viszont ott csúnyán leszereplő, már a nyolcaddöntőben elbúcsúzó nagy holland generáció idejekorán kifulladt: sérülései miatt Van Basten 1992 után már nem volt többé válogatott, és az 1994-es vb-t követően Gullit, Rijkaard, Koeman vagy Jan Wouters is visszavonult a címeres meztől. Közülük a 78 meccses Koeman jutott a legtovább. Az ezt követő generációból pedig a szintén 1990-ben debütáló Dennis Bergkamp, de ő is megállt 79-nél.
Frank de Boer viszont szorgalmasan gyűjtögette a fellépések számát, és miután két világbajnokságon (1994, 1998) és két Eb-n (1992, 2000) is képviselte az oranjét, 2003-ban elsőként érkezett el a nagy mérföldkőhöz.

 „Tizenhét éves koromban egyszer azt mondtam apámnak: hamarosan játszani fogok az Ajaxban, majd a holland válogatottban. És így is lett. Olyan egyszerűnek tűnt, olyan zökkenőmentesnek. De szerencse is kell hozzá: minden szövetségi kapitány játszatott, ami azt jelzi, sohasem volt vita tárgya, hogy ott a helyem” – mondta a De Telegraafnak.

Az alkalomból nagyinterjút közölt vele a Voetbal International holland szaklap, amely nem kendőzte el azt sem, hogy miközben az Ajaxszal mindent megnyert Frank de Boer, így a Bajnokok Ligáját is, a válogatottal ő sem tudott a csúcsra jutni. „De Boer és a holland válogatott házassága nem mindig volt olyan boldog, mint amilyennek most látszik – állt a cikkben. – Valójában van valami tragikus ebben a párosításban. Már az 1990. szeptember 26-i bemutatkozása Olaszország ellen is azért volt emlékezetes, mert a húszéves balhátvéd már harminc perc után kimerült, mivel a teljes balszárnyat neki kellett befutnia harmincfokos hőségben.”     

„Ez valójában jellemzi a válogatottbeli karrierem első négy évét – reagált De Boer. – Akkoriban játszottam néhány jó meccset, de nem látták az igazi Frank de Boert, azt, amelyiket az Ajaxból ismertek. Valamiért egyszerűen nem sikerültek a dolgok. Talán még nem voltam elég érett.”     

„Aztán ott volt az 1992-es Európa-bajnokság, amelyen nagy problémái akadtak Flemming Poulsennel a Dánia ellen elbukott elődöntőben – folytatta a felsorolást a Voetbal International. – Vagy az 1994-es világbajnokság, ahol Dick Advocaat szövetségi kapitány kihagyta a Brazília elleni vesztes negyeddöntőben. Vagy az 1996-os Európa-bajnokság, amelytől bokasérülés miatt vissza kellett lépnie. Vagy a 2002-es világbajnokság előtti sikertelen selejtező, amelyen eltiltás és sérülés miatt kevés szerepet játszott. Vagy a 2000-es, részben hazai rendezésű Eb-n az elődöntő Olaszország ellen…”     

„Az a legrosszabb emlékem a holland válogatottal kapcsolatban – vallotta be Frank de Boer. – Jól játszottam, de két tizenegyest kihagytam. Az elsőt jól lőttem, ám Francesco Toldo eltalálta az irányt. A másodikat erősen középre akartam rúgni, de borzalmas ötlet volt. Fáradt voltam, azt hiszem. Attól tartok, hogy életem végéig kísérteni fog ez a meccs.”     

Majd a némiképp talán ünneprontó interjúban Frank de Boer kimondta: „Szívesen elcserélném ezt a száz válogatottságot egy nagy trófeára a holland válogatottal.”   

Egy másik elemzés ugyanakkor rávilágít arra is, miért lehetett ő az első 100-szoros holland válogatott: „Áldás volt végre egy igazán ballábas balhátvédet látni a holland válogatottban. Majdnem negyven évig (!) jobblábas balhátvédek uralták a holland válogatottat: Kees Kuijs (1954–1961), Cor Veldhoen (1961–1968), Ruud Krol (1969–1983) és Adri van Tiggelen (1983–1992). Ballábas balhátvéd eddig csak Theo van Duivenbode (nagyon rövid ideig), Peter Boeve (sajnos túl ideges játékos) és Hugo Hovenkamp (jó, de egy kicsit túl vakmerő) volt. Micsoda különbség a maihoz képest. Frank de Boer sikere megnyitotta az utat a ballábas balhátvédek, Arthur Numan, Giovanni van Bronckhorst, Phillip Cocu, Kevin Hofland, Boudewijn Zenden és Wilfred Bouma előtt.”      

Rotterdamban került sor De Boer 100. válogatott meccsére, ami azért volt pikáns, mert a védő az Ajaxban nevelkedett, és 29 éves koráig, 1999-ig ott is játszott (2003-ban már a Barcelona légiósa volt), így a legnagyobb holland rivális, a Feyenoord pályáján kellett ünnepelnie. A Holland Labdarúgó-szövetség (KNVB) nevében Henk Kesler, a profi labdarúgás igazgatója egy üveg pezsgővel és egy szép virágcsokorral ajándékozta meg ­De Boert a 100. meccs, a csehek elleni 1–1-es Eb-selejtező után, a következő válogatott mérkőzés előtt pedig egy aranytálat is kapott, amelyre rágravírozták a száz találkozója dátumát.

A holland csapat a 2002-es vb-ről való lemaradás után ennek a selejtezősorozatnak a végén a 2004-es Eb-re már kijutott, de Frank de Boernak a portugáliai torna nem sikerült jól. A balhátvédposzton kiszorította a kezdőcsapatból Giovanni van Bronckhorst, csak a lettek elleni csoportmeccsen játszott, majd a svédek ellen 0–0 után tizenegyesekkel megnyert negyeddöntőben, de ott a Fredrik Ljungbergtől elszenvedett sérülés miatt a 36. percben le kellett cserélni, és nem épült fel a Portugália ellen 2–1-re elveszített elődöntőre sem, így a torna után 112 összecsapással a lábában visszavonult a válogatottól.  

(A következő részben: Argentína – Diego Simeone)     

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2026. február 21-i lapszámában jelent meg.)