Kerékpár: a Jumbo magyar szerelője felkészült a Tour de France-ra

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.07.01. 11:41
null
Szabó Miklós az első háromhetesére készül (Fotó: M4 Sport)
A Jumbo-Visma kerékpárcsapat felvidéki szerelője, Szabó Miklós a holland csapatnál töltött első teljes idényében ott lesz a francia háromhetesen, a Tour de France-on. Az alábbiakban az M4 Sportnak adott interjújából idézünk.

 

„Nagyon megtisztelő. A kollégáim is mondták, hogy »ez már valami, hogy bevettek a Tourba«, mert ide tényleg a legjobbakat hozzák, szóval nagyon megtisztelő. Ez lesz az első Grand Tourom, nem tudom, hogy mit várjak tőle. Kíváncsian várom, hogy a harmadik héten milyen kedvem lesz” – mondta Szabó Miklós, aki a Jumbo-Vismánál barátjával, korábbi csapattársával, Valter Attilával is együtt dolgozik.

„Már a Dauphinén is volt egy kis felhajtás, de összehasonlítva a Tourral, nagyon nagy a különbség. Mi, szerelők viszont megegyeztünk, hogy semmit nem fogunk máshogy csinálni, csak azért mert ez a Tour. Igazából nagyon magas szinten kell dolgoznunk minden versenyen. Ez is csak egy kerékpárverseny, igaz, sokkal hosszabb, szóval be kell osztani az energiát, hogy maradjon a harmadik hét végére is” – fogalmazott Szabó, aki egyébként a legjobb női kerékpárosunk, Vas Blanka kedvese.

„Egy kész tervet kapunk a vezetőségtől, hogy melyik szakaszon milyen beállítással szeretnék, hogy menjenek a kerékpárosok – válaszolta arra a kérdésre, hogy hogyan zajlanak az előkészületek egy-egy szakaszra. – Viszont ez még a taktikán is múlik, hogy melyik versenyzőnek kell hegyi bicikli, ha hegyi szakasz van, mert van olyan ember is, aki a síkon húzza majd a többieket, akkor neki nem fogunk összerakni egy hegyi bringát, hanem ő az aero típusú bringával fog menni.”

„A legstresszesebb az autóban ülés, mert ott lehet bukás, és akkor nagyon gyorsan kell cserélni kereket vagy kerékpárt, de a legszebb is, mert igazából akkor vagy testközelben az igazi munkával” – idézte a szerelőt az M4 Sport. Azt is elárulta, hogy a legnagyobb sztárok nem éreztetik, hogy mások lennének.

„Olyan srácok, mint én, ugyanazt érzem, mint mikor még csapattársam volt Ati, nagyon közvetlenek, és bármiről lehet velük beszélgetni.”

Hozzátette, hogy például a Tour címvédőjének, Jonas Vingegaard-nak bárhogy rakja össze a bringáját, neki mindig megfelel. Szabó egyébként még 2018-ban a Pannon Cycling Team színeiben tekert együtt Valter Attilával.

Legfrissebb hírek

Jonas Vingegaard nem indul a Vueltán

Kerékpár
2024.07.22. 12:56

Tour de France: Pogacar megállíthatatlan, ő nyerte meg a pénteki hegyi befutót

Kerékpár
2024.07.19. 16:55

Tour de France: Carapaz nyerte meg a szakaszt, ezzel kipipálta a triplát a nagy körversenyeken

Kerékpár
2024.07.17. 17:06

Vingegaard támadott először, Pogacar elsöprő válasza végső győzelmet érhet

Kerékpár
2024.07.14. 17:32

Tour de France: Pogacaré a királyetap, összetettben nőtt az előnye

Kerékpár
2024.07.13. 18:12

Tour: először nyert Anthony Turgis háromhetesen szakaszt, Pogacar hiába támadott

Kerékpár
2024.07.07. 18:55

Peák Barnabás harmadik a V4 kerékpárverseny szlovákiai szakaszán

Kerékpár
2024.07.07. 17:19

Női Giro d'Italia: Vas Blanka 65. a nyitó időfutamon, Longo Borghinié az első etap

Kerékpár
2024.07.07. 15:25
Ezek is érdekelhetik