Itthon vagyunk! – Moncz Attila publicisztikája

Még úgy öt perc lehetett hátra a Telekom Veszprém–Meskov Breszt férfi kézilabda Bajnokok Ligája-mérkőzésből, amikor Csík Zoltán odament Gyurákovics Istvánhoz, és megköszönve az aznapi munkát, kezet fogtak. Hétköznapi eset, mondhatnám, ez sokféleképpen benne lehet egy sporteseményben, elsősorban persze a főnök-beosztotti viszonyban. Csakhogy ezért a paroláért a klubot működtető gazdasági társaság vezérigazgatója ment le a VIP-páholyból az O-szektort vezénylő vezérszurkolóhoz, így ez nálam teljesen más, sokkal emberibb megvilágításba helyezi ezt a hétköznapi mozdulatsort. És nem utolsósorban a sok közhelyszerű megnyilvánulás miatt gyakran elcsépeltnek hangzó hazai pálya előnyét. Meggyőződésem ugyanis, hogy ha a vasárnapi meccset nem a Veszprém Aréna 5000 tomboló nézője előtt játsszák, akkor ebből a borzasztó rajtból (14 perc alatt 1 gól…) sem semleges pályán, sem Bresztben nem tud így magához térni a Veszprém. Ha egyáltalán képes lett volna magához térni. Itt meg egy talán félperces „Ébresztő! Ébresztő!” kórust leszámítva sem fütty, sem folyamatos bírálat nem volt, a csarnok odaállt a csapat mögé, és betolta a célba. Talán ezért is volt megérintőbb, amikor Mirsad Terzic góljánál (csaknem három év után volt ismét eredményes a BL-ben) felrobbant az aréna, illetve amikor a lefújás után együtt ünnepelt a csapat és a közönség.

De semmiképpen sem szeretném ezt a jelenséget a Veszprémre és közönségére leszűkíteni. Volt olyan szerencsém, hogy az elmúlt években a Szeged, a Győr, a Ferencváros, a Tatabánya, a Siófok vagy éppen a Dunaújváros nemzetközi kupameccsén ott lehettem, és ezen együttesek nemzetközi mérkőzésein egyáltalán nem túlzás a hazai pálya előnyéről beszélni. Máig előttem van, hogy amikor a Fradi 2017 februárjában igazi otthonában, az Elek Gyula Arénában 29–23-ra lezúzta a Metzet, a közönség pedig percekkel a lefújás után is tombolt, a francia csapatból például Camille Aoustin kint sétált a csarnokban, és hitetlenkedő szemekkel nézte, mi zajlik itt. Simán el tudom hinni, hogy ez is közrejátszott Siófokra szerződésében, mert tapasztalhatta, itt nem színházi nézők, hanem elkötelezett rajongók előtt játszhat. És nyilván férfivonalon ezért is tud örülni az EHF annak, ha magyar csapat jut be a final fourba, hiszen az a lelátón négy-ötezer fix helyet (tavaly a Nantes, Montpellier, PSG hármas összesen nem csábított ennyi francia drukkert Kölnbe, előtte évekig csak Veszprémből megvolt ez a létszám), a csarnokban pedig lenyűgöző hangulatot jelent. Budapest rendszeres májusi zöld-fehér megszállását meg szinte nem is merem említeni…

Ráadásul amíg az utóbbi időben az építkezések miatt vándorcirkuszra emlékeztető, a stadionok kihasználtsága miatt szurkolói szempontból nem releváns magyar labdarúgásnál olykor megmosolyogtató a hazai pálya valós előnyéről értekezéseket hallani, addig a kézilabdában ez abszolút tetten érhető. A férfi BL elit ágán szereplő 16 csapatból csak a Vardar Szkopje szerzett több pontot idegenben, a Veszprém és a Szeged esetében pedig még tágítanám is az idősíkot: 2015 őszétől egyikük életében sem volt olyan idény, hogy vendégként több pontot szereztek volna, mint házigazdaként, a Veszprém és a Szeged is össztermése 59 százalékát szerezte otthon. A hölgyeknél ugyanez az arány 55 (Győr), illetve 57 százalék (FTC), ugyanakkor a mezőny jelentős részét oda-vissza megverő ETO-nál érdemes kiemelni, hogy a BL-ben 2015. október 25., a Midtjylland elleni vereség óta nem kapott ki hazai közönség előtt – a rendszeresen a BL-ben szereplő magyar csapatok közül ez a jelenlegi leghosszabb élő veretlenségi sorozat! Aligha véletlenül fogalmazott úgy egy kézilabda-vezető a minap egy háttérbeszélgetésben, hogy például Szegeden simán megroppanhat egy nem túl rutinos bíró (nemzetiségtől függetlenül!), illetve, hogy a Fradinak mekkora előny lenne végig az Elek Gyula Arénában szerepelnie, hiszen ott az ég is rászakad a pályán lévő riválisra, valamint a játékvezetői kettősre.

Elhagyva a kézilabda világát, belépve a kontinentális topfutballba, meg kell állapítanom, ott sem légből kapott a hazai pálya előnyéről beszélni. A top 5 bajnokságban futballozó 98 csapat közül hétfő déli állapot szerint a szerzett pontok alapján 85 együttes otthon legalább olyan erős, mint idegenben. A nyolcvanhét százalék legalábbis nagyon erős szám, úgy, hogy a kimaradó 13 között ott van például a Tottenham, amely a még épülő stadionja helyett a Wembleyben kénytelen rendezni a hazai meccseit.

De nem a Spurs a legmeglepőbb a kivételek között, hanem a Bayern München, amely az Allianz Arenában 24, idegenben 27 szerzett pontnál tart a 2018–2019-es idényben. Hiába, odahaza nehezebben boldogul a csapat a riválisok Maginot-vonalaival.

Az Egyesült Államokban a major sportokkal kapcsolatban jelentős viták és kutatások is zajlottak a hazai pálya vélt vagy valós előnyét illetően. Az egyik netes oldal szavazásán 69.8 százalék vélte úgy, ez nemcsak kitalált valami, hanem valós fór, míg a thetylt.com oldal szakírója így fogalmazott: „Ha amerikai játékos azt mondja, az idegenbeli mérkőzéseket preferálja, akkor vagy tényleg szereti a hotelek fürdőszobájában lévő szappant, vagy hazugságot sziszeg a fogai között.” A szerző a napi rutinnal, a családias légkör megmaradásával és a közönséggel magyarázta elképzeléseit.

Nem csupán fikciókat lehet azonban erről olvasni, hanem valós kutatási eredményeket is. Kimutatták, a négy profi liga (MLB, NBA, NFL, NHL) közül a kosarasoknál és az amerikai futballistáknál számszerűsíthető leginkább a hazai pálya előnye. Az NBA-ben az alapesethez képest tíz százalékkal nő meg annak a csapatnak a győzelmi esélye, amely pályaválasztóként lép fel, míg az NFL-ben héttel. Ha pedig rájátszás van, ez további 14, illetve 5 százalékkal növekszik. Utóbbi annak a fényében különösen meglepő, hogy a wild card-körben adott esetben nem is a jobb mérlegű csapat játszhat otthon, hanem a saját csoportját megnyerő együttes. Az NBA-ben még a csapatokat is megvizsgálták, és kimutatták, hogy a legtöbb extra győzelmet (2.5-2.5 siker) a Denver Nuggets és a Utah Jazz köszönheti a hazai pálya előnyének, míg egyedül a Brooklyn Nets esetében nem számottevő ez a hatás. Mi több, az extra sikereket „forintosították” is, a Nuggets, Jazz kettős minden bevételi formát figyelembe véve öt-öt millió dolláros pluszt könyvelhet el.

Az NFL-lel kapcsolatban Michael Lombardi elemző felvetette azt a hipotézist, hogy a hangerő jelentős befolyásoló tényező, mert a vendégcsapat támadófala hangorkánban sokkal nehezebben hallja meg a quarterback vezényszavait, emiatt aztán sokkal nehezebben, adott esetben nem a megfelelő időben indítja el a játékot. Ez főleg az olyan „hangos” stadionokra igaz, mint a denveri, a seattle-i vagy a kansasi. Nos, Lombardi bekérte a 2009 és 2018 közötti adatokat, és a futójátékokra nézve megvizsgálta, hogy áll a liga. És meglepődött. Merthogy a tízéves periódusban mindössze egytized yard a különbség a hazai és a vendégcsapatok által játékonként átlagosan futott yardok tekintetében. Vagyis gyakorlatilag semmi. Sőt, ha a rossz indulásokat (false start) nézzük, statisztikai tény, hogy a hazai csapatok ellen több false startot fújnak, mint a vendégekkel szemben. Az egyetlen jelentős különbség a fontos kétes helyzetekben hozott döntésekkel kapcsolatos: a „zebrák” 15-ből 14 alkalommal a hazai gárdát részesítik előnyben.

Akkor már inkább az „Építők! Építők!” vagy a „Pick Szeged! Pick Szeged!” rigmus döntse romba a riválisokat, ne a játékvezetők.