Beugrásból jeles – Moncz Attila publicisztikája

„Vámos miért nincs az összeállításban?” „Mert sebesült a lába. Tegnap voltam vele MRI-n. Próbáltuk titkolni, eddig lehetett.” „Deszpotovics sincs, akkor mi lesz középen?” „Majd Bulath irányít, amikor meg nem irányít, akkor lő és Borgyos irányít. És van még egy titkos fegyverünk is. Megoldjuk, ügyesek a fiatalok. Na, gyertek, várunk benneteket szeretettel!”

Mi pedig mentünk, a Sport1-en közvetítettünk, és örömmel láttuk, hogy: 1. ügyesek a hazai fiatalok, 2. a DVSC Schaeffler ragyogó második félidővel kiütötte a nemrég még a Bajnokok Ligájában pontokat gyűjtő, majdnem a középdöntőbe jutó cseh Baník Mostot a női kézilabda EHF-kupa csoportkörében. Szándékosan nem a szombati nap fő eseményével, a Magyarország–Oroszország férfi Eb-mecs-csel kapcsolatos esélylatolgató beszélgetések valamelyikével kezdtem, hanem telefonos eszmecserémmel kiváló debreceni kollégámmal, barátommal, a klub sajtófőnökével, Bereczky Attilával a Loki irányító- és átlövőhelyzetéről. Egyrészt, mert sajnos az elmúlt időszakban mindenhonnan az folyt, Lékai Máté és Bodó Richárd nélkül esélytelenek vagyunk, másrészt pedig két nappal ezelőtt ezeken a hasábokon Ballai Attila összefoglalta az én érzéseimet is. Ami viszont már szerencsére közös a kettőben: a kieső kulcsemberek helyére nem egy játékos, hanem egy csapat lépett előre és nyert. Mondhatnánk, hogy „és hozta, amit megkövetelt a haza”, de ez azért főleg a válogatott esetében nem lenne igaz, a fogadóirodák által a mieink sikerére kínált minimum 2.5-szeres odds iránymutatónak sem volt utolsó.

Ennek kapcsán kezdtem el gondolkozni, mennyire törvényszerű, hogy egy vagy több kulcsember hiánya összerántja és „csak azért is” hangulatba hozza a csapatot, vagy inkább a fejre állás a jellemző. Arról sokkal több dicshimnuszt lehet olvasni, ha valaki sérülten tesz csodát, de ez az egyre inkább az egyéni drámákra vagy megdicsőülésekre hangsúlyt helyező médiavilágban logikus következmény is. Nollaig O'Sullivan sportpszichológus ezt azzal magyarázta, hogy „...a sportolók nem vesznek tudomást a sérülésről, túlmennek a fájdalomküszöbön, hogy elérjék céljukat.” Ez pedig téma, csak le kell hajolni érte, mert ha sikerül, akkor irány az Olümposz, ha meg nem, akkor ott a méreg, a frusztráció, a csalódás, amivel szintén elég sok fogyasztót le lehet kötni.

Na de mi történik, ha annyira súlyos a baj, hogy az illető nem játszhat, a társaknak, a csapatnak viszont teljesítenie kell? Katrien Fransen és kutatótársai a 2015-ös rögbi-vb kapcsán vizsgálódtak, és a következőkre jutottak: „A jó hír az, hogy bár az egyéneket negatívan érintheti a kiesés, a körülötte lévőket pozitív módon is befolyásolhatja. Ez felveti a kérdést, mit lehet tenni annak érdekében, hogy a csapat tagjai megőrizhessék nagyfokú bizalmukat saját és csapattársaik képességeiben, hogy sikeresen elláthassák szerepüket, amikor olyan nagy nyomással járó helyzetekbe kerülnek, mint amilyeneket a világbajnokságon átélhettek.”

A pozitív példák közül kiemelkedik Új-Zélandé, amely a negyeddöntő előtt elveszítette Tony Woodcockot, de nélküle is meg tudta védeni a 2011-ben négy kezdőjátékosa nélkül megszerzett címét. A rossz példa meg Dél-Afrika, amely bronzérmes lett, de Heyneke Meyer szövetségi kapitány a The Guardiannek hajdan úgy fogalmazott, a csapatkapitány Jean de Villiers kidőlésével hiányzott az összetartó erő, a gárda kollektív gondolkozása pedig negatív irányba változott meg. A kutatók megemlítették, ilyen jellegű anyagot nagyon nehéz összehozni, mert az ezekkel kapcsolatos kérdésekre nem, nem szívesen vagy nem őszintén válaszolnak a sportolók. Az viszont akár ebből, akár más, hasonló jellegű felmérésekből kiszűrhető, hogy elsősorban az érzelmi hatás „számszerűsíthető”. Jelesül, hogy ki mennyire marad stabil, ki mennyire támaszkodik a másikra az új helyzetben, illetve hogy a saját cselekedeteknek milyen hatásuk lesz a társakra. Ebből alakulnak ki az olyan hangulati és viselkedési elemek, amelyek aztán az összképet is meghatározzák.

Alapesetben az edző, az orvos és a pszichlógus segíthet a felemelkedésben, az utóbbi szerepét egyre jobban felismerik, olyannyira, hogy legjobb barátom idősebb lánya (maga is élsportoló a korosztályában) már most azzal kacérkodik, hogy efelé indul el. Mert ahogyan ő fogalmazott, az ő nyitottságával, illetve bennfentes információival tudna segíteni az esetleg elakadóknak. Az esze és a beszédkészsége megvan hozzá, ezt meg én teszem hozzá némiképp elfogultan.

Ez a hagyományos eljárásrend, de amikor keresgéltem az ilyen esetek után, az új technológia meglepő felhasználására bukkantam. A virtuális valóság technológia segítségével, például az Oculus Rift használatával modellezik az ilyen eseteket. Megpróbálják úgy is szimulálni az eseményeket, hogy a kulcsszereplők sérülés miatt elérhetetlenek legyenek, és mások lépjenek a helyükre. Így pedig az összes játékost fel lehet készíteni a meccsnapi igényekhez és atmoszférához. Persze, ehhez kell még tanulási folyamat is, részt kell venniük relaxációs és koncentrációs stratégiákban, hogy nyugodtak és koncentráltak maradjanak, megőrizzék pozitív gondolkodásmódjukat. Az ilyen szimulációk nem ismeretlenek a világban, hasonló virtuális valóságszimulációkat sikeresen alkalmaztak stroke-ot elszenvedő betegek esetében, illetve már tesztelték – szintén jól! – sérülésből felépülő, visszatérésre készülő sportolókon is.

A mostani esetekben ilyen jellegű „mutatványokról” nem tudok, de nem is valószínű, hogy fiatalok esetében szükség volt rá. Sokkal inkább szeretném hinni és remélni, hogy felfogták, mekkora lehetőség adódott előttük, és ha valamit el akarnak érni a sportban, akkor rajtuk múlik, elindulnak-e ezen az úton a helyes irányba. Borgyos Panna négy gólja, Szabó Dóra kivédett hetese („Nagyon ügyes volt, koncentrált, figyelt” – mondta róla Tóth Rózsa, a mérkőzés szakkommentátora, a Loki legendás beállósa – mintha a „tudósok” is ilyen alapelveket fogalmaztak volna meg!) vagy Szita Zoltán átlövései, Ligetvári Patrik védőmunkája, Győri Mátyás egy-egy szemtelen gólja azt mutatja, a remény okkal élhet. Persze önmagában egyik győzelem sem ért továbbjutást, csak egy lépést a helyes irányba. Messzemenő következtetéseket tilos levonni, de legalább ennyire tilos az „alkotóknak” elszállniuk maguktól és az első sikeres „helyettesítéstől”.

A sport világát figyelembe véve és ismerve ennél fontosabb szituációkban is elő lehet, de inkább elő kell lépni. Van, hogy nem sikerül, mint például az 1998-as labdarúgó-vb döntőjében, amikor a rejtélyes betegsége után téli álmot alvó medvére emlékeztető Ronaldót senki sem tudta feledtetni a brazil válogatottból, esetleg gondolhatunk arra, mit művel manapság az osztrák síválogatott, miután Marcel Hirscher visszavonulását követően nem maradt abszolút nyerőesélyes versenyzője. A világkupában elért egy-két győzelem, illetve dobogós helyezés, na meg a Nemzetek Kupájában a férfiaknál az elsőről a harmadik helyre szorulás láttán olyan jellegű mélypontról cikkeznek a lapok, ami talán még a mi futballválságunkat is meghaladja. Pedig az sem kicsi, ráadásul ők még nyernek is a nagy versenyeken...

Bőven vannak azonban pozitív példák is. A Colorado Avalanche 2001-ben az NHL főcsoport-elődöntőjében elveszítette Peter Forsberget, aztán a St. Louis Blues és a New Jersey Devils legyőzésével megnyerte a Stanley-kupát. Két éve a Philadelphia Eagles NFL-csapata a playoff előtt elveszítette quarterbackjét, Carson Wentzet, a helyére beugró Nick Foles viszont élete legjobb másfél hónapjával Super Bowl-győzelemhez segítette az együttest. Labdarúgásból kiragadott példaként említhetném, hogy kulcsembere (John Terry) nélkül nyerte meg a Bajnokok Ligája döntőjét 2012-ben a Chelsea, 2013-ban a Bayern München (Toni Kroos), 2014-ben a Real Madrid (Xabi Alonso), de Németország sem volt boldog, amikor a 2014-es vb fináléjára Sami Khedira nélkül kellett kiállnia, majd fél óra után elveszítette az őt pótló Christoph Kramert is, sőt, Portugália első nagy diadala, a 2016-os Eb-arany is úgy jött össze, hogy Cristiano Ronaldót a döntő 25. percében, 0–0-nál sérülés miatt le kellett cserélni.

Már csak az ilyenek miatt sem szabad kezdőben és cserékben gondolkodni, a csapat a helyes irány.