Házasság, extrákkal – Moncz Attila publicisztikája

Labdarúgó Bajnokok Ligája-döntőt még sohasem rendeztek kétszer egymás után ugyanabban a stadionban, sőt, ugyanabban az országban is csak egyszer, de a 2020, 2021-es portugál duplát (Lisszabon, Porto) elsősorban a koronavírus számlájára írnám, nem pedig a tudatos döntések számát gyarapítanám vele. De a négyes döntő vagy a finálé helyszíne a férfi kosarasok Euroligájában vagy a röplabdázók és a jégkorongozók BL-jében is folyamatosan változik. A női kosárlabda-elitligában azért már volt újrázás (például Sopronban), ahogyan a férfi vízilabdázók útkeresése során is (például Budapesten és Belgrádban, tehát két pólós nemzet fellegvárában), de igazi otthonra egyiknek sem sikerült lelnie. A tökéletesen piacosítható sportágakban (és igen, a férfi kosárlabda vagy a röplabda ilyen Európában!) a nagy érdeklődés miatt érthető ez a fajta váltógazdálkodás, a többiek előtt meg ott a kihívás, hogy folyamatosan fenntartható érdeklődés és gazdasági érdek hiányában találjanak maguknak hosszú távon is megfelelő helyszínt.

Ilyen körülmények között kell a megfelelő polcra tenni azt a péntek délutáni bejelentést, miszerint Budapest és az MVM Dome további három évig, 2027-ig biztosan a női kézilabda Bajnokok Ligája final fourjának otthona lesz. Ahogyan a férfi kézilabdázók esetében a jelenlegi formátum 2010-es indulása óta csak Köln volt házigazda, úgy a hölgyek F4-eit a 2014-es start óta „bebetonozták” Budapestre. Kétségtelen, az összképet illetően Köln és a Lanxess Arena trónja megingathatatlan, ott előrébb tartanak a négyes döntő eseményjellegét illetően, a telt ház és a bevétel nagysága ma már nem függ a részt vevő csapatok nemzeti hovatartozásától. Ott simán táblás ház van akkor is, ha nincs német gárda a rajtvonalon (2019-ben például elképesztő hangulat uralkodott, pedig a Vardar Szkopje, a Veszprém, a Kielce és a messze legkisebb táború Barcelona játszott), belépőhöz talán már fél évvel előtte nehéz jutni, úgy, hogy az árakat nem a magyar pénztárcához szabták-szabják.

Budapesten ez a fajta függetlenség még várat magára. Mondjuk, amikor 2013 végén Jean Brihault, az Európai Kézilabda-szövetség akkori elnöke és a győztes magyar pályázó, a honi szövetség által támogatott Hungarofest Kft. aláírta a szerződést, senki sem gondolta, hogy ebből évtizedes programsorozat lesz. A premier tökéletes volt, a Győri Audi ETO KC a Papp László Budapest Sport­arénában 9500 néző előtt a Buducsnoszt Podgorica legyőzésével megvédte a címét, de a következő évben lehetett látni, milyen az, amikor nincs képviselőnk az elitben. Nem a színvonalon, hanem a lelátón. A fél ház is roppant udvarias túlzás lett volna a látogatottság megbecsülésére. Idővel persze eljutottunk a másik végletbe, a 20 022-es rekordnézőszámhoz (ez minden női kézilabda-mérkőzést figyelembe véve világcsúcs, a 2013-as szerb–brazil vb-döntő 19 467-es adatát sikerült felülmúlni), de ehhez nagyon kellett az is, hogy tavaly a törzstag ETO mellett az FTC is bejusson – története során először – a final fourba.

A Fradi nélkül az idei számok biztosan kisebbek lesznek, gyaníthatóan a 2022-es 15 ezres értéket közelítik inkább, de még ez is egy teljesen más koordináta-rendszer, mint amiben úgy általában az európai női kézilabda mozog. Csütörtökön volt szerencsém az EHF egyik médiafelelősével beszélgetni, aki megjegyezte, lehet, az idén nem lesz húszezer néző az MVM Dome-ban, de mondjak egy helyet Európában, ahol akár csak 15 ezer ember is kimegy egy arénába női kézilabda Bajnokok Ligája-mérkőzést nézni. Alighanem ezek a számok, valamint az ezzel együtt járó „guruló eurók” is hozzájárultak-járulnak Budapest megkérdőjelezhetetlen primátusához. Természetesen, aki szeretne, lásson bele politikát is, de ilyen eseményt ma már kormánygarancia nélkül nem lehet tető alá hozni. Ha pedig valami stratégiai ágazat, annak az ernyője alá hadd férjen be egy ilyen esemény.

De még mielőtt azt gondolná bárki is, Budapest azért „örökös” rendező, mert más érdeklődő nincs, rögzíteném: jó néhányszor voltak riválisok. Mindjárt az első „tenderen” Szlovénia az Arena Stozicével, de 2014-ben a budapesti össz­kép jobbnak bizonyult. Majd jöttek a románok egy olyan ötlettel, ami ugyan Németországban az Európa-bajnokságon működött vagy Franciaországban az olimpián működni fog (hogy labdarúgó-stadionban rendeztek kézilabda-mérkőzéseket), de a Nemzeti Arénával „megtámogatott” lobbijuk nem bizonyult hihetőnek. Rendben, akkoriban még tőlünk, a Sport Tv-től is kértek gyártási garanciákat, hogy tudunk emelni a négyes döntő közvetítésének színvonalán (innen is köszönet az Antenna Hungáriának!), ma már szerencsére erre nincs szükség. Részben azért, mert Budapest tényleg bizonyított, részben pedig azért, mert az EHF Marketing minden ilyen jellegű tevékenységet a saját hatáskörébe vont. Kölnben az elejétől így működött a szervezés (aligha véletlen, hogy a cég bevételének egy szemmel jól látható része származik a németországi fesztiválból), nálunk távolabbról indult a folyamat. Előbb külső erők bevonásával kellett bizonyítania az MKSZ-nek és felkért partnereinek, az EHF pedig szerződéses ügyfeleire bízott bizonyos folyamatokat, hogy aztán a Budapest melletti „garasletételt” követően már a bécsi központú szövetség is jobban beszálljon a buliba.

A közös cél egyértelmű, a brandépítés. Kölnt már többször sikerült megközelíteni, tavaly minden szempontból meg is előzni, de ez még nem mondható tartósnak (az idén például borítékolhatóan változik a sorrend, a Magdeburg, THW Kiel kettőssel, az azzal járó felhajtással a Győr nem veheti fel egyedül a versenyt). Elég merész a cél, de az egy szintre kerülésnél alább aligha lehet/szabad adni. A kézilabda, a kézilabda Bajnokok Ligája márkájának építése jól halad, ennek részét képezi, hogy „össznépi” támogatással a 2023–2024-es idényben nem csupán a régi motorosok (Ferencváros, Győr, illetve Szeged, Veszprém) mérethették meg magukat az európai elitben, hanem a Debrecen is (és senki sem találtatott könnyűnek, mindenki megélte az egyenes kieséses szakaszt!), aminek köszönhetően sohasem látott mennyiségű BL-mérkőzés került a Sport Tv képernyőjére. De említhetném az F4-ek sorsolását, amiből már a kölni is Budapestre „költözött” (a meccsek helyszínváltására nincs reális esély), a világ egyik legjobb hangulatú Media Callját (ahol az újságírók sokkal szabadabban beszélgethetnek a játékosokkal, mint a kötelező interjúzónában) a Margitszigeten, vagy a kiemelt helyszíni látogatottságot is.

Most már elmondható, a jogok mindenkinél évekig megmaradnak, így jöhet a remélt közös munka folytatása. Igazából már csak egy lépés hiányzik. Hogy a négymérkőzéses final fourból kétnapos – divatos szóval élve – event legyen. Az már minden szinten világmárka lenne.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!