Úgy tűnik, lezárult a Vasas tavaszi története: kedd délután Rácz Gábor tulajdonos és Iványi Károly ügyvezető igazgató ugyanis úgy határozott, hogy a piros-kék csapat visszalép az NB I B tavaszi küzdelmeitől& A döntés közvetlen előzménye az volt, hogy Iványi Károly mint mondta kedden a Magyar Labdarúgóliga (MLL) illetékeseivel egyeztetett arról, miként lehetne megoldani, hogy a testület törölje a kft. játékjogának felfüggesztését.
Mint ismeretes, a tavaszi rajt előtt az MLL fegyelmi bizottsága úgy döntött, mivel a Vasasnak jelentős tartozásai vannak, nem engedi az angyalföldieket tovább versenyezni a másodosztályban. Az ideiglenes felfüggesztés következménye négy elmulasztott meccs után a kizárás lett volna, ám a Vasas vezetői ezt nem várták meg, egy elhalasztott találkozó után visszalépnek.
A játékosok tavasszal vélhetôen már csak az edzéseken vehetik fel a Vasas-mezt
A játékosok tavasszal vélhetôen már csak az edzéseken vehetik fel a Vasas-mezt
"Sajnos meg kell erősítenem a hírt, a Vasas befejezte a bajnokságot –mondta Iványi Károly. –Hamarosan összeül a tulajdonosi tanács, amelyet tájékoztatok a kialakult helyzetről. Számomra érthetetlen, mi történt. Jártam a ligában, és bemutattam a szükséges papírokat, igazoltam, hogy azt a tízmillió forintot, amivel Tóth Norbertnek tartozunk, ügyvédi letétbe helyeztük, valamint bizonyítottuk azt is, hogy megegyeztünk azzal a két edzővel, Szapor Gáborral és Haász Sándorral, akinek tartoztunk. Vagyis amit vártak tőlünk, azt teljesítettük, mégsem szüntették meg a játékjogunk felfüggesztését.” Iványi Károly ehhez kapcsolódva még elmondta, hogy információja szerint Szieben László, a liga ügyvezető igazgatója kedd délelőtt tárgyalt Demján Sándorral, az MLL első emberével, majd ezek után közölték a Vasas képviselőjével, hogy a korábban meghozott korlátozás érvényben marad. Hogy mi az összefüggés –s hogy van-e egyáltalán? –a két találkozó között, azt maga Iványi Károly sem tudta megmondani. "Nem tudom, kinek állt érdekében, hogy a Vasas visszalépjen a bajnokságtól –folytatta az igazgató. –Azt viszont világosan látom, hogy valami miatt senki nem állt mellénk, nem volt egy cég, vagy magánszemély, aki segítsen. Úgy gondolom, hogy Rácz Gábor többségi tulajdonost már akkor is becsapták, amikor megvásárolta a csapatot működtető kft. jelentős hányadát. Félelmetesen nagy adósságot vett át örökségként az új tulajdonos, és végül ezzel nem tudott megbirkózni. Ahogy Illovszky Rudolf mondja mindig: a hosszú betegség vége a halál. Nos, ez a Vasasnál is bekövetkezett…” Nos, a történetnek a Hattyúházból (ahol a labdarúgóliga irodái találhatók) nézve kissé más az olvasata, mint ahogyan azt Iványi Károly előadta. Ami tény: az MLL és a Vasas Labdarúgó Kft. között immár hatodik hete zajlottak az egyeztetések az ügyben, milyen feltételeknek kellene megfelelnie ahhoz a társaságnak, hogy folytathassa a bajnokságot. Mivel Angyalföldön időnként azokat az iratokat is megfelelő dokumentumoknak hitték, amiknek bemutatását a liga nem fogadhatta el érvényes teljesítésnek, végül a félreértések elkerülése végett született egy, az MLL jogásza által megfogalmazott levél. Ebben tételesen felsoroltatott, mi szükséges ahhoz, hogy a Vasas tavasszal is versenyezhessen az NB I B-ben. A múlt csütörtökön – ekkor ugye már érvényben volt a fegyelmi bizottság felfüggesztő határozata – Rácz Gábor és Iványi Károly újfent megerősítette, hogy a kft. szeretne megfelelni a liga követelményeinek. A teljesítés azonban továbbra sem volt teljes körű, így a fegyelmi bizottság a hét végén nem adta vissza a Vasas játékjogát. Információink szerint ugyanis továbbra sem oldódott meg Tóth Norbert és a két korábbi edző, Szapor Gábor és Haász Sándor ügye, nem rendezték a tízmilliós nagyságrendű szállítói tartozásokat, és nem született meg az új üzleti terv sem, amiben garantálni kellett volna a tavaszi működés fedezetét. Úgy tudni, angyalföldi részről azt kérték: a liga előbb garantálja a Vasas újabb, 35 millió forintos hitelkérelmének elfogadását, s akkor majd a kft. is ügyvédi letétbe helyezi például Tóth Norbert pénzét; vagyis Angyalföldön a ligával homlokegyenest ellentétes menetrendet képzelték volna el. Ehhez azonban az MLL, amely egyszer már 50 millió forinttal megtámogatta a piros-kékeket, nem kívánt asszisztálni (ez a hitel amúgy június 30-án jár le). Az újabb hitelkérelem elutasításáról egyébként minden híreszteléssel ellentétben nincs szó – a Vasas fenntarthatná, fenntarthatta volna kérelmét, ám annak elbírálása nem az apparátus dolga, hanem a ligaelnökség joga, és e testület legközelebb csak jövő csütörtökön ülésezik… "Annyit hadd jegyezzek meg, hogy Iványi Károly legutóbb múlt csütörtökön fordult meg a ligában, majd másnap Antal Péter technikai vezetővel elküldött bizonyos anyagokat, de azóta nem tette be a lábát hozzánk, azaz az előzetes sajtóhírekkel ellentétben kedden nem találkoztunk személyesen – mondta Klement Tibor, az MLL szakmai és szervezési ügyvezetőigazgató-helyettese. – Miképpen azt is kénytelen vagyok cáfolni, hogy kezünkben lenne a Vasas ügyvezető igazgatója által említett ügyvédi letétről szóló igazolás, illetve a korábbi edzőkkel kötött egyezségeket igazoló papír. Azt sem erősíthetem meg, hogy Demján Sándor és Szieben László a Vasasról egyeztetett volna egymással, arról pedig végképp nincs szó, hogy ők ketten úgymond nemet mondtak a piros-kékek további versenyzésére, hiszen ez ügyben csakis a fegyelmi bizottság határozhat…” Egyelőre rejtély, hogy a Vasas valóban elhalálozott-e vagy csak tetszhalott állapotba került a nyárig. S Iványi Károly azt sem tudja, hogy ő maga marad-e a kft.-nél. "Az elkeseredés és a sokkhatás most olyan erős, hogy nem is tudom megmondani, mi lesz a kft.-vel a jövőben –mondta Iványi Károly. –Valószínű, hogy alacsonyabb osztályban folytatjuk. Mindenesetre át kell gondolni, mi a legjobb lépés, de ebben a kérdésben a tulajdonosok döntenek. A megbeszélés után várhatóan írásban is jelezzük majd a visszalépésünket a ligának. Előreláthatóan szerdán postázzuk a levelünket az illetékeseknek.” Ami bizonyos: kedden Iványi Károly telefonon már bejelentette a ligánál a Vasas visszalépési szándékát, ám ennek joghatása nincsen, hivatalossá a döntés akkor válik, ha azt írásban tényleg megerősítik. Ebben az esetben is jelezni kell azonban, hogy csak a felnőttek nem versenyeznek-e tovább, vagy valamenynyi csapatot, így a korosztályos együtteseket is visszaléptetik-e. Ha a Vasas nem folytatja, a versenybizottságnak akkor is meg kell hoznia a kizárásról szóló határozatot. A kizárt sportvállalkozás a versenykiírás értelmében csak három bajnoki osztállyal lejjebb indulhat – azaz ősztől megint az első osztályban szerepelhetne a Vasas, igaz, az már csak a BLSZ első osztálya lenne…
Az NB I B állása a Vasassal
1. Pécsi MFC
20
12
8
–
36–11
+25
44
2. Büki TK
20
11
5
4
35–15
+20
38
3. Haladás
20
10
6
4
28–12
+16
36
4. REAC
20
10
5
5
35–25
+10
35
5. Diósgyőr
19
11
2
6
35–26
+9
35
6. Nyírség
20
10
4
6
40–29
+11
34
7. B.gyarmat
20
9
3
8
32–33
–1
30
8. Sz.batta
20
7
7
6
28–28
0
28
9. Hévíz
20
8
3
9
31–34
–3
27
10. ÚFC-Fót
20
7
4
9
25–30
–5
25
11. Szolnok
20
8
1
11
29–35
–6
25
12. Pápai ELC
19
7
3
9
29–30
–1
24
13. Vasas
18
6
6
6
19–20
–1
24
14. Kaposvár
20
6
6
8
24–26
–2
24
15. Kecskemét
20
6
6
8
24–28
–4
24
16. Celldömölk
20
6
4
10
17–30
–13
22
17. BKV Előre
19
6
2
11
28–36
–8
20
18. Tatabánya
20
5
5
10
20–31
–11
20
19. Monor
19
1
2
16
13–49
–36
5
A Demecser visszalépett
Az NB I B várható állása a Vasas nélkül (Ebben a tabellában a csapatok Vasas elleni mérkőzéseit töröltük)