„Nem beszéltem a klubomnál Paulo Sousa edzővel, mert legbelül úgy érzem, nem számít rám a Videoton. Ezt egyébként megértem, az edzőt is, hiszen kialakult egy keret, le a kalappal az eredményeik előtt, amelyek után a szakember aligha akarná megbolygatni a csapatát” – mondta a Hapoel Ironi Kirjat Smona csapatát elhagyó Lencse.
„Még nem mennék bele abba, mi lesz a folytatás, kicsit pihennék, mert itthon ennyi meccset nem játszottam korábban. Várom az ajánlatokat, alaposan végiggondolom a folytatást. Semmibe nem akarok azonnal beleugrani, csak azért, hogy külföldre mehessek. Itthoni játékról is lehet szó, egyelőre kivárok, és addig egyedül edzek”– tette hozzá a Videotontól kölcsönben légióskodó támadó.
„Az izraeli játékomra futballszakmailag maximalistaként tízes skálán hatost adnék magamnak. Kihozhattam volna többet is belőle, de mindenképpen pozitívum, hogy szerepelhettem kiváló Bajnok Ligája, illetve Európa-liga mérkőzéseken. A közeg azonnal befogadott, pillanatok alatt beilleszkedtem. Hogy milyen az izraeli bajnokság? A körülmények ott sem voltak tökéletesek, ennek ellenére úgy tapasztaltam: gyorsabb kint a futball, mint az NB I-ben, szóval sajnos erősebb az ottani élvonal a miénknél”– vélekedett Lencse László.
Távozása mozgatórugóit így magyarázta: „Azt nem mondanám, hogy féltem, kezdetben ott északon nem is éreztünk sokat a háborús helyzetből, tartottam a kapcsolatot a Tel-Avivban játszó Hrepka Ádámmal, aztán közeledtek az aggasztó hírek, miközben az itthoniak, a családom félelmei rányomták a bélyegét a kinti játékomra is, naponta többször telefonáltak, felerősítették bennem is a szorongást, nem tudtam csak a futballra koncentrálni. Ráadásul velem volt a menyasszonyom, rá is oda kellett figyelnem, magára hagyva idegenbeli meccsek alkalmával. Nem tudtam tiszta fejű játékos lenni, váltanom kellett, a távozás a klubomnak és nekem is jobb volt. Pedig nem vagyok egy félős gyerek, vadászom, s különben is az utcán, a grundon nevelkedtem, hiába hiszi most mindenki, hogy hazamenekültem.”