DVTK: Liptákkal nem számolnak, nem edzhet az első csapattal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.29. 08:13
Tizenkét forduló alatt a DVTK kapta a harmadik legtöbb gólt a bajnokságban, ám a hátvédsor megszilárdításában Lipták Zoltán már nem segíthet. A 33 esztendős középső védővel nem számol Fernando Fernández vezetőedző.

Beszédes adat, hogy Lipták Zoltán a mostani bajnokságban csak három bajnokin lépett pályára, legutóbb augusztus 18-án, a Haladás ellen 1–0-ra megnyert találkozón kapott nyolc percet; már akkoriban is szó volt arról, hogy nem marasztalják.már akkoriban is szó volt arról, hogy nem marasztalják.

A spanyol szakvezető négyszemközt is beszélt a játékossal, elmondta neki, hogy szerinte nem tud segíteni az együttesnek, és új csapatot kell találnia magának.

Bár a 18-szoros válogatott futballista szerződését nem bontották fel, az első csapat edzésein nem vehet részt, jelenleg az NB III Keleti csoportjában szereplő második csapattal készül.

Legfrissebb hírek

Nem tudta kihasználni emberelőnyét a Diósgyőr, egy pontot elvitt tőle az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.02.01. 21:30

Felkészülés: a DVTK egy góllal megverte ukrán ellenfelét

Labdarúgó NB I
2025.01.22. 17:50

A Győr kettős győzelemmel búcsúztatta a Szekszárdot; továbbment a DVTK is a női kosárlabda Ek-ban

Kosárlabda
2024.12.19. 18:57

A DVTK 27 éves sportigazgatója: Az átlagéletkort csökkentenénk, a magyarok arányát növelnénk

Labdarúgó NB I
2024.11.07. 09:44

Női NB I: a Győr egy góllal nyert, az FTC eggyel kikapott

Labdarúgó NB I
2024.11.02. 15:52

Kosárlabda: elhunyt a Diósgyőr első MK-győztes csapatának tagja, Temesváriné Králik Judit

Kosárlabda
2024.10.14. 09:41

Telt ház, remek hangulat Nyíregyházán a keleti rangadón, diósgyőri győzelemmel

Labdarúgó NB I
2024.10.05. 21:22

NB I: Karlo Sentic élete álma a horvát válogatottság

Labdarúgó NB I
2024.08.26. 12:22
Ezek is érdekelhetik