Edző: I. Kant – Malonyai Péter publicisztikája

Túlérzékeny korunkban vigyázni kell a szavakkal, hiszen egy-egy kifejezést bárki sértőnek találhat, függetlenül a szándéktól. Nincs az a foglalatosság, amit lebecsülnék, minden szakmában léteznek kimagasló (és gyatra) munkaerők, de ez nem jelent felmentést a túlzásokra. Arról nem beszélve, hogy az új titulusoknál sokkal meghittebb, érthetőbb, melegebb a régi. Én úgy vagyok vele, hogy egy-egy titkárnőhöz szívesebben fordulok, mint az asszisztensekhez, megmosolyogtatónak tartom, hogy itt-ott a takarítónőket tisztasági menedzsernek hívják, de éppen így tiltakozik a bensőm a szertáros kontra felszerelésmenedzser, az intéző kontra technikai vezető váltás ellen, ahogy a partjelzők (népiesen: taccsbírók) asszisztenssé előléptetését is finomkodásnak, urizálásnak tartom.De mindez semmi ahhoz képest, hogy mostanában már rengeteg klub, edző, játékos – futballfilozófiáról beszél.Kiindulhatunk abból, hogy a nálam megkérdőjelezhetetlenül hiteles Dárdai Pál egy korábbi interjúban határozottan szögezte le, hogy a mi kis focink legnagyobb hibája éppen a futballfilozófia hiánya, de inkább lássunk két példát.A Vasasnál munkába álló Bene Ferenc szerint az a dolga, hogy a klubfilozófiát alázatos munkával megtöltse tartalommal. Értem, mit mond, de jobban az őt alkalmazó Nagy Miklóst, aki nem filozófiáról (bölcselet), hanem a jobban ideillő (és megfelelően szerény) koncepcióról (elgondolás, terv) beszél. Már csak azért is, mert a valóban roppant felkészült, ambiciózus Bene edző azt is elmondta, hogy céljai eléréséhez egyaránt számít a saját nevelésű, az utánpótlás-válogatottakban játszó és megszerezhető futballistákra éppen úgy, mint az idősebb, rutinos játékosokra. Tehát mindenkire, ami természetes gyakorlat mindenféle elméleti háttér nélkül.A másik aktuális példa Vitelki Zoltáné, aki – a szerintem legfeljebb helyettesíthető, de nem pótolható – Herczeg András örökébe lépve Debrecenben elmondta, hogy ő vezetőedzőként kapocs a klub filozófiája és a csapat között. A tényekhez hozzátartozik, hogy a Loki legnagyobb gondja jelenleg, hogy stabilizálja helyét az NB I középmezőnyében, ez is inkább cél, mint tudományos kategória.Ha már itt tartunk, nézzük az öltözői hierarchia másik oldalát, a labdarúgókat. A rafináltabbja már tudja, mi a módi, így aztán amikor innen oda, onnan ide szerződik, szívesen beszél a klub, de leginkább az edző futballról vallott filozófiájáról. Remélve persze, hogy a tréner filozófiájában axióma, hogy ő a kezdőben kap helyet, így senki nem pécézi ki, hogy végül is a neki fontos saját alapelvet (a pénz beszél...) követve váltott klubot. Amelynek természetesen ismeri és szintén nagyra becsüli a filozófiáját – mondja, legalábbis. Ezek után képzelhető, hogy például az aktuálisan tizenvalahányadik klubjánál tartó Vadócz Krisztián mennyi mindent tudhat a filozófiá(k)ról, hogy mégsem látom a tudományos akadémia tagjai között, nyilván véletlen.Vagy talán mégsem. Hiszen a filozófia azért több annál, miként jussunk egyről a kettőre a futballpályán. A legegyszerűbb definíció szerint is a lét és nemlét kérdéseivel, a történelem rendező elveivel, a megismerés lehetőségeivel, a dolgok mibenlétével foglalkozik, ehhez képest nem kíván tudományos tételt, hogy Tatabánya–MTK 4:1 (vezette: Schopp), hogy találomra felütve az évkönyvet idézzek egy meccset 1966-ból.Hozzáértőnél olvasom, hogy manapság a futball filozófiai megközelítése már-már elérhetetlen magasságokba röpít, viszont a legtöbb hangzatos szólam mögött nincs hasznosítható, mi több, használt elképzelés. Miközben ugyebár a futballban a gyakorlat a lényeg, ha edző vagyok és a csapattal hatszor kikapok, úgy vágnak ki, hogy a lábam se éri a földet, hiába idézgetem Friedrich Hegelt, Immanuel Kantot, még a nálunk oly sokáig naponta citált Marx Károlyt (aki egyébként jelentősebb elme volt annál, mint amit rá hivatkozva, mögé bújva cselekedtek Európa keleti felében). Persze ha már Marx, a kirúgásoknál gyakran előkerül az egyik passzusa, ha kicsit torzítva is, nevezetesen: a lét határozza meg a tudatot. Kirúgása után az edzők indulatosabbja sárdobálásba, mocskolódásba kezd, nem tisztelve sem Istent, sem embert, főleg a neki nem is olyan rég még olyan kedves klubfilozófiát.Arról persze szó sincs, hogy lebecsülném az elméleti háttér szerepét, hát még a hagyományokban rögzült stílusokat, rendszereket, szemléletmódot. Például azt a történeti ívet, ami Orth Györggyel, Schlosser Imrével kezdve, Sárosi Györggyel, Zsengellér Gyulával folytatva, Puskás Ferencen, Bozsik Józsefen át eljutva Albert Flóriánig, Göröcs Jánosig, majd Nyilasi Tiborig, Törőcsik Andrásig (hogy csak egy-egy kimagasló klasszist említsek) tetten érhető a magyar futballban. Nem véletlenül mondta egyszer Albert, hogy hiába más a világ, ő igenis érzi, a játékában benne vannak a nagy elődök (ő is Sárosi „Gyurkát” említette), még úgy is, hogy képtelen lenne megmondani, hogy kézzelfoghatóan miben. Mezey György rögzítette néhány évvel ezelőtt, hogy a történelmi, társadalmi, gazdasági változások s a velük járó traumák egyszerűen megtörték, szétrombolták ezt a folyamatot, s kérdés, lehetséges-e egyáltalán visszatalálni hozzá.Az pedig személyes élményem, hogy amikor a nyolcvanas években Barcelonában járva, Kubala László soha nem felejthető segítsége jóvoltából megállhattam néhány percre a Camp Nou játékoskijárójában, hiába volt üres a stadion, néptelen a pálya, körbenézve valamiféle erő sugárzott felém. A legendás „Lászi” csak bólogatott, amikor félve elmeséltem neki az érzéseimet, azt mondta, a hagyományokból, a múltból energia árad, mondjon bárki bármit.Nem mellesleg a filozófiai tanok lefordíthatók a futballra, óvatosan persze, s nem többet belemagyarázva, mint amennyi bennük van. Immanuel Kant (1724–1804) például kétféle nevelést különböztet meg, a fizikait, amelybe nem csupán a test, hanem a szellem gondozása is benne foglaltatik, és a praktikus nevelést, ez egyértelműen a morált, az erkölcsöket helyezi előtérbe. Test, szellem, erkölcs – tényleg nem ártana, ha a középpontban állna a honi futballpályákon.Mielőtt nekem esnének a mesterek, hogy nem veszem komolyan a filozófiájukat, idéznék az akadémiákat átvizsgáló Double-Pass globális jelentéséből. E szerint az edzői filozófia részeként hangoztatott tanítási és tanulási módszerekre vonatkozó elképzelések hiányosak, magyarán, amit az edzők papíron vallanak, arról kevesebbet tudnak a kelleténél. De a másik oldal sem örömteli. A meccselést vizsgálva a jelentés megállapítja, hogy a taktikai értekezletek jól felépítettek, ám az elhangzottak leginkább a klub filozófiájához tartoznak, nem a mérkőzésekhez, a pályán teljesítendő feladatokhoz. Miután – a jelek szerint – sem az elméleti, sem a gyakorlati felkészültség nem verdesi a plafont, egyértelmű a leginkább elszomorító következmény, érdemes szó szerint idézni: „Az akadémiák jelentős részénél a kétirányú kommunikáció, a kérdések, válaszok használata ismeretlen fogalomnak számít.” Ehhez aligha kell kommentár. Tudom, hogy a futballöltöző nem feltétlenül a demokrácia legfőbb fóruma, ám azért nem árt néha beszélgetni.A benn volt-nem volt benn, les volt-nem volt les, de még a kiesünk-benn maradunk, feljutunk-nem jutunk, tehát a siker-kudarc alternatíva, legyünk bármennyire futballrajongók, azért nem mérhető a filozófia lét-nemlét kérdésköréhez. Még úgy sem, hogy a Liverpool legendás menedzserétől, Bill Shanklytől tudjuk: „Vannak, akik azt hiszik, a futball olyannyira fontos, hogy úgyszólván élet-halál kérdése. Mindig elszomorít, ha ilyen véleményt hallok. Biztosíthatok mindenkit: a futball sokkal, de sokkal fontosabb.”Ha így van, még inkább kötelező a szerénység. Vagy ha filozófia, ültessenek le a kispadra filozófusokat a tulajdonosok (a Magyar Tudományos Akadémia telefonszáma: +36 1 411 6100), de az sem baj, ha a földön maradnak, akárcsak az általuk kiválasztott mesterek.A mű még fűben is sérülésveszélyes.