Rózsák háborúja – Malonyai Péter publicisztikája

Az vesse rám az első követ, aki még nem húzta föl magát azon, hogy az üzletek pénztárainál az előtte állók némelyike elkezdi hosszasan bogarászni az aprót, s persze hogy nem találja az utolsó tízest, húszast, ötvenest. Nem vesztünk többet egy percnél, mégis képesek vagyunk az égre nézni (a vele járó morgolódással színezve).

Türelmetlenek vagyunk vagy türelmetlenek is, személyisége válogatja, ki meddig jut a rejtett indulataival. Mert a tudományosan megállapított definíció szerint a türelmetlen a lelke mélyén lévő lázadozást, kétséget igyekszik ellensúlyozni fanatizmusával, s bűntudata ragadtatja szélsőségekre. Bizonyos Oskar Pfistertől ered a leírás, nem ma született, 1925-ben írta le, ám érdekesebb, hogy a tünetek ellensúlyozására már a mozgást, a sportolást ajánlotta.

A svájci polihisztor, nem mellesleg a pszichoanalitika egyik úttörője persze aligha sejtette, hogy a türelem nemigen jellemez majd bennünket csaknem egy évszázaddal később, arról nem beszélve, hogy éppen a magasabb sportelit köreiben akad gond a visszafogottsággal.

Kiindulva a látványosból, meglehetősen gyakran kérnek türelmet a profik szinte valamennyi sportágban. Amikor az elmúlt esztendő őszén nemigen ment a veszprémi csúcsprofi kézilabdázóknak, David Davis edző azonnal mondta, hogy „nyugalmat és türelmet szeretnék”. Akárcsak az MTK-tól az olasz Genovához szerződő futballista, Schäfer András. „A kulcsszó a türelem” – szögezte le az indulásnál; kérdés, van-e még benne, hiszen sem a Genoában, sem a Chievónak kölcsönadva nem jutott neki egyetlenegy bajnoki sem. Most éppen Dunaszerdahelyen intheti magát kellő önfegyelemre, persze hogy kölcsönben – ez egy ilyen élet.

Maradva a futballnál, az NB I januárba oltott tavaszi folytatása előtt a debreceni Bódi Ádám fordult a drukkerekhez, „azt kérte a szurkolóktól, hogy legyenek türelemmel, mert csak együtt tudnak kikecmeregni” a nehéz helyzetből, azaz elkerülni a tabella alsóházából. Bódi szavaiból kiemelném, hogy – „együtt”. Egyrészt elképzelni sem tudom, mire gondolt (talán: „Felkérjük a B-szektor ötödik sorának harmadik székén ülő Kovács Bálintot, hogy lőjön egy gólt...”), másrészt cseppben a tenger, mondandója bizonyíték, hogy mire is szolgál a mostanság elharapózó türelemkérés.

Nos, nem több mint hárítás, a felelősség eltolása, mentegetőzés előre az esetleges kudarcok miatt. Őszintébben és általában: „Hagyjatok bennünket békén, törődjetek a saját dolgotokkal!”.

Ezzel együtt érthető a reakció, hiszen a türelem a berkeken belül sem jellemző. Amikor a Bp. Honvéd augusztusban sorozatban kikapott, máris sugdolózni kezdtek arról, hogy küszöbön áll Giuseppe Sannino edző leváltása. Már a lehetséges utódok neve is napvilágot látott, ahogy az szokás ilyenkor. A tényekhez pedig hozzátartozik, hogy négy fordulón volt túl a mezőny, 2019 augusztusát írtuk, s ugyan a klub nem hozta nyilvánosságra, meddig szól az edző szerződése, aligha néhány hónapra kötötték. De az ilyesmi nem számít, általános a futballban, a sportban, hogy néhány vereség után oda a varázs, s útilaput kötnek a mester talpára.

Magyarázat persze van, ha mentség nincs is, hiszen meccs jön meccs után, csak az eredmény számít, azaz nincs idő. Aki nem produkál, mennie kell, egyik percről a másikra gyatra koholmány lesz a korábban az egekig dicsért koncepció. Hogy jó vagy rossz, mindegy, lényeg, hogy ilyen a világ, csak a ma számít, a sikereket, ha lehet, már másnap reggelre tőkésíteni kell, nincs az a tulajdonos, aki engedné, hogy az edző és játékosai végigjárhassák útjukat, eljussanak addig, hogy fehéren-feketén kiderüljön: diadal vagy kudarc? Ilyen körülmények között nem illendő türelemre hivatkozni, legalábbis komolyan. Hiszen fogyóeszközről van szó. És persze dumáról. Elvégre olyan még nem volt, hogy akármelyik türelemhajhász edző, vezető, játékos kiejtette volna a száján, hogy meddig kér empátiát. Nem merik vállalni az időhatárokat, hiszen az már ígéret lenne, tehát számonkérhető. A türelem alapvetően olyan, mint a levegő a víz alatt: hirtelen elfogy, és kész.

A másik oldalon, a lelátón is. Így a DVTK-drukkereknél, akik az elmúlt ősszel közölték, hogy „nem nézzük ezt a szenvedést végig, nincs több idő, a türelem elfogyott”, s nézőtéri bojkottra szólítottak fel. A csapat elkötelezett hívei úgy vélték, hogy „teljes megtisztulásra van szükség, az edzői széktől egészen a legfelsőig”. Nos, ezért vagy másért, de történtek változások, a csapat az új edzővel acélosabb.

Megesik az is, hogy valaki nem kéri, számonkéri a türelmet az elitben. Mint Kim Rasmussen, a női kézilabda-válogatott volt kapitánya. Amikor megvált tőle a szövetség, a többi között azért, mert a decemberi világbajnokságon, nem tudván fékezni magát a kispadon, edzői ténykedését felfüggesztették, s feltehetően eltiltás várt rá, így beszélt: „A szövetség türelmetlen volt, ezért a felfüggesztés miatt feláldoztak.” Itt lóg ki a legjobban a lóláb, másként bagoly mondja verébnek: ha benne van türelem, akkor megállja, hogy ne a bírókat, a hivatalos kiküldötteket vegzálja, hanem a csapatával törődik, s nincs felfüggesztés.

A türelmetlenség, másként az idő sürgetése a pályán is jellemző. Ki tudja, hányszor láttam már, amikor egy-egy durvább belemenés után a berohanó orvos, gyúró azonnal fagyasztja a futballista sérült testrészét. Nos, biztosan múlik ettől a fájdalom, de nem vagyok biztos benne (sőt!), hogy használ a további érzéstelenített terhelés. Mármint a gyógyulásnak.

Miközben általános sportorvosi vélemény, hogy a terhelést követően a test nem csupán helyreállítja a sejtjeiben bekövetkező károsodásokat, hanem túlkompenzál, azaz túlteljesít. Ehhez viszont idő kell; ha nincs, a regeneráció csak halmozza a kárt, ami teljesítménycsökkenéshez, súlyosabb sérüléshez vezethet.

Ahol a legnagyobb szükség van az időre, a türelemre, az a nevelés. Ami ugyebár – és most hagyjuk a jelszavakat – meggyőződésem szerint kevésbé érdekli a fényben fürdőző profi sportvállalkozásokat, mint az, hogy nyertünk-e tegnap, győzünk-e ma, sikerrel járunk-e holnap. Aki pedig rászánja az időt a képzésre, pórul is járhat. Nincs közöm a részletekhez, de feltűnő, hogy a Fradi női kézilabdázóit rövid időn belül két saját nevelés is elhagyta, elhagyja. Faluvégi Dorottya (21 éves, öt esztendő az FTC-ben) és Lukács Viktória (24 esztendős, tíz év a klubnál) egyaránt a csábító ajánlatra képes győriekhez szerződött, szerződik. Válogatott játékosokról van szó. A részletekhez nincs közöm – ismétlem, pedig ott lehet a kutya elásva –, az viszont valószínű, hogy nem lett erősebb Faluvégi és Lukács híján Elek Gábor csapata. Legalábbis a pályán és egy ideig, mert pénzben nem mérhető az elkötelezettségük: szigorúan határt szabnak az importnak, a nevelést, a képzést mindennél fontosabbnak tartják.

Amihez pedig ugyebár türelem kell. És ha létezik, hadd jöjjön a közhely: rózsát terem. Nos, az ünneprontás minden szándéka nélkül közölnöm kell, hogy nem feltétlenül. Legalábbis, ha a rózsánál alapvető követelmény, hogy virágozzék, márpedig egyértelműen az. Nos, a megfelelő forrásokból összegyűjtöttem, mikor nem virágzik a rózsa, aki akar ért belőle – az áthallás egyértelmű.

1. Rossz helyet választottunk neki. 2. Rózsánk nem kap elég tápanyagot. 3. Túl sok tápanyagot kap a növényünk. 4. Elrontottuk a metszést (túlságosan visszacsonkolják, így energiáit a növekedésre, nem a virágzásra fordítja). 5. Nem megfelelően öntöztünk. 6. Elfagyott a növényünk. 7. Beteg a rózsánk (érdemes olyan fajtákat választani, amelyek ellenállók).

Hét pont, s benne van minden a kiválasztásról, a nevelésről. De nem a türelem termi a rózsát, hanem a hozzáértés. Miközben illendő annyi energiát szánni a munkára, amennyit megkövetel.

Az időt még senki sem győzte le.