Furcsa – Bobory Balázs publicisztikája

Azért eléggé vékony jégre tévedtek a kaposvári futball vezetői, edzői, játékosai.

Nem szeretnék pálcát törni senki felett, hiszen nincs semmilyen bizonyíték arra, hogy bárki tudatosan befolyásolta volna az NB II-es csapat Tállya elleni kupamérkőzését – amelyet a harmadosztályú hazaiak 0–2-es félidő után 5–3-ra nyertek meg –, Somogyország fővárosában azonban nem ért véget ezzel az idény. Nap mint nap továbbra is egyenesen egymás szemébe kell nézniük a klubnál tevékenykedőknek és küzdeni tovább a bajnoki meccseken, ami most egészen bizonyosan nem egyszerű történet.

Ha valaki lemaradt volna az elmúlt hét sztorijáról, akkor tömören és velősen annyit róla, hogy a Rákóczi parádés játékkal, gyönyörű gólokat elérve, további ziccereket kidolgozva két góllal vezetett a szünetben, aztán a fordulás után feltámadt a harmadosztályú Tállya, sorra vezette lendületes ellenakcióit, öt gólt szerzett, és meglepetésre továbblépett a Magyar Kupa legjobb tizenhat csapata közé. A találkozó után Várhidi Péter, a Kaposvár vezetőedzője nem értette, hogy a remek első félidőt követően a „nagyon szerény képességű társaságot” miért engedték játékosai végigrohanni a pályán és ellenállás nélkül rugdosni a gólokat. Neki ez megmagyarázhatatlan, és nem hitte őszintén, hogy a tállyaiak támadtak fel.

Akinek nem lett volna világos: a szakember virágnyelven azt fogalmazta meg, hogy valaki vagy valakik a csapatából nem a győzelemre törve tartózkodtak a februári időben nem is annyira zöld gyepen. A klub közleménye aznap este még rá is erősített erre: a vezetőség arra kérte a Magyar Labdarúgó-szövetséget és a Szerencsejáték Zrt.-t, hogy vizsgálja ki a történteket.

Másnapra valamelyest megváltozott a kommunikáció, Baranyi Sándor, a Rákóczi ügyvezetője lapunknak már azt magyarázta, hogy éppen a játékosok védelmében kezdeményezték a „felderítést”. Várhidi a goal.com magyar kiadásának elmondta, hogy a meccset követő napon edzés helyett beszélgettek, és csak szakmailag tudta számon kérni a csapatot, nem gyanúsította a játékosokat semmivel.

Kommunikációs tréningeken sok mindent oktatnak, például azt is, hogy válsághelyzetekben mit szabad és érdemes említeni. Ebből a történetből az derül ki, hogy a vereség és kiesés után nem volt mindenki megfelelően higgadt és diplomatikus Kaposváron. Ha nem történt bunda, akkor néhány Rákóczi-játékos okkal gondolkodhatott el azon, hogy nehéz helyzetben mennyire állnak ki mellette a felettesei, hogyan tud ilyen esetben összezárni az öltöző, bár az értelmesebbeknek az is átfuthatott az agyán, hogy olyan teljesítményt nyújtottak a második játékrészben, amely alapján nem ok nélkül gondolhatja bárki, hogy a fogadóirodáknál remekül fizetett a félidő vendég/vége hazai kombináció... Ha meg néhányan a csapatból mégis elcsábultak, és valamennyi pluszpénz reményében nem voltak hajlandóak visszafutni vagy szerelni éles szituációban az ellenfél támadóját, akkor megette a fene az egészet, és valami alapjaiban elromlott az együttesnél.

A vizsgálatok egyébként semmi rendellenességet sem találtak, de ha történt is bármi törvénytelen, ne gondoljuk, hogy éppen a magyar szerencsejáték monopolhelyzetben lévő szervezőjénél lett volna megnövekedett fogadási kedv, pénzmozgás ezzel a kupameccsel kapcsolatban, hiszen kismillió online fogadóiroda van szerte a világban, amely nem is kötelezi a fogadót egy ilyen magyar mérkőzés kapcsán, hogy minimum hármas kötésben tippelhet rá.

A honi futball jelenlegi helyzetében én annyira visszataszítónak, kicsinyesnek és undorítónak találom még a gondolatát is, hogy játékosok tudatosan, saját szakmai kárukra, illetve anyagi előnyök miatt befolyásoljanak mérkőzéseket, hogy ezt a lehetőséget el is engedném. Az itthoni két profi osztályban jelenleg olyan pénzeket lehet keresni, hogy aki tisztességes, és mindig a legjobbra törekszik, remekül eléldegél, eltartja családját, és sokan bőven félre is tudnak tenni a fizetésből. Éppen ezért ép ésszel nincs is értelme kockáztatni.

Persze bunda mindig is volt, és félek, hogy kiirtani sohasem lehet.

Legendákat meséltek régi játékosok arról, hogy a hatvanas évektől hogyan adták-vették egymásnak a pontokat a csapatok, sokszor szívességi alapon, pénzmozgás nélkül. Aki megszorult, az kapott valamit a biztos helyzetben lévőtől, aztán ha fordult a kocka a következő évadra, visszakapta. Arról is sok visszaemlékezés maradt fenn, hogy amikor egy-egy neves fővárosi klub valamilyen jubileumához érkezett, borítékolható volt, hogy szép sikert ér el a bajnokságban vagy a kupában. Később már megjelent a lóvé is mint vesztegetési eszköz, egy idő után pedig egyértelműen a haszon volt az ösztönzője mérkőzések eladásának, amikor futballistáink még be voltak zárva a vasfüggöny mögé – mehetett az adok-veszek és a prémiumnál jobban fizető megállapodás. A rendszerváltás utáni, majd két évtizedig tartó válságos időszakról már ne is beszéljünk, hiszen bunda szempontjából ekkor alakult ki az igazi vadnyugat. A labdarúgók rengeteg esetben még fizetést sem kaptak a csőd szélén egyensúlyozó klubjuktól, a piacon pedig már nem csak a totó szerepelt mint a sportággal kapcsolatos szerencsejáték, az online fogadóirodák megjelenésével valósággal elszabadult pokol. A gyenge jellemeket azonnal behálózta a maffia, követhetetlenül manipuláltak mérkőzéseket, bukott itt klubvezető, edző és játékos is szép számmal.

Éppen ezért tetszik furcsának a jelenlegi eset, mert a megtisztulás folyamata megkérdőjelezhetetlen, és nem gondolom, hogy nincsenek már „sáros” mérkőzések, de a létbiztonság, a szakmai nívó emelkedése azért visszaszorította a csalások mennyiségét is. Az élvonalban például akkora a harc a kiesés elkerüléséért vagy éppen a dobogóért, hogy megássa a maga sírját, aki nem hajt teljes erővel, ráadásul a nyomozóhatóságok eszközei is olyan mértékben fejlődtek, hogy sokkal könnyebben és gyorsabban kiderülhet egy-egy turpisság. Szerencsére magyar pályákon nem látunk olyan jeleneteket, amelyek Ázsiában meglehetősen gyakoriak, nem esnek-kelnek a kapusok a ketrecüktől húsz méterre egy előrevágott labda után, és nem rúgnak lyukat, a védők sem csetlenek-botlanak, ha egy ikszlábú csatár keverget előttük.

Éppen ezért remélem, hogy a Tállya–Kaposvár mérkőzés után abból a szempontból mindenkinek tiszta a lelkiismerete, hogy a lehető legjobbat akarta kihozni magából a pályán, csak éppen jött a rövidzárlat, a nem megfelelő koncentráció, vagy éppen túl nagy volt a mellény a szünet után. Ha így történt, Várhidi Péternek annyi a dolga a szerencsétlen nyilatkozata után, hogy erősítse az öltözőn belül az egymásba vetett bizalmat, aki meg hibázott a mérkőzésen, a következő hetekben a kispadról figyelje, miként is kell védekezni, hajtani, összpontosítani egy tétmérkőzésen. És ha tényleg minden tiszta volt, akkor ismerjük el a harmadosztályú Tállya érdemeit is, hogy képes volt tizenkét perc alatt négy, egy félidő alatt öt gólt szerezni magasabb osztályú ellenfelével szemben Egyébként meg bármi történt, megérdemelten jutott tovább.

Ám ha valaki idáig jutván az olvasásban, arra gondol, kissé naiv vagyok e furcsa meccs megítélésében, talán nem áll messze az igazságtól. Nézzék el nekem, imádom a labdarúgást, s ahogy fentebb írtam: a honi futball jelenlegi helyzetében visszataszítónak, kicsinyesnek és undorítónak találom még a gondolatát is, hogy játékosok tudatosan, saját szakmai kárukra, illetve anyagi előnyök miatt befolyásoljanak mérkőzéseket.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!