Jaj volt az egyéniségnek! – Thury Gábor publicisztikája

Grosics Gyula mondta Kő András róla szóló könyvében, hogy a magyar labdarúgás nagy problémái a '60-as évek közepén, a játékosuralommal kezdődtek. Gyakorlatilag az történt a pályán, amit ők akartak, és nem az, amit a vezető vagy az edző szeretett volna. A bundameccsek láncolata is borzolta a kedélyeket, amikor sem fizikailag, sem lelkileg nem kellett a felkészüléssel törődni, hiszen úgyis fix volt a meccs. És ebbe a mocsárba nőtt bele a következő generáció tehetséges játékosainak zöme.

A kiváló kapus nem említette, de az ő generációjában – s az azt követő korosztályokban is – számos labdarúgó volt, aki rendszeresen ivott, s ez finoman szólva sem tett jót a morálnak. Deák „Bamba„ Ferencről legendák keringtek, mennyi fröccsöt volt képes meginni hétfőnként csapata, a Fradi fürdőzése után a Rudasból kijőve. Klubtársa, Gyetvai László is fröccsös volt, de első válogatottsága alkalmával a viszkit is megszerette. Skóciában, elmondása szerint, a banketten több mint tucatszor koccintottak VI. György brit uralkodó és Horthy Miklós kormányzó egészségére. A balszélső nem lett alkoholista, de idős korában, interjú közben is felhörpintett egy-egy pohárral, ha úgy tartotta kedve. Köztudott volt, hogy az Aranycsapatból Zakariás József – eleve fröccsözött az étkezéseknél, mondván, a szervezete így szokta meg... –, Puskás Ferenc, Kocsis Sándor és Czibor Zoltán sem vetette meg az italt, utóbbi a nagy rangadók után nemegyszer iszogatott Szabó Sándor színművésszel a Margitszigeten – nem fröccsöt, nem sört, hanem a dög melegben rumot. Ám köztudott, emigrációjukat követően nem lehettek volna a Real Madrid, illetve Barcelona ünnepelt sztárjai, ha az ital rabjai maradnak. S nem elsősorban azért tartottak mértéket, mert egy klasszikust idézve, annyi pénzt már nem volt érdemes elinni, amennyit Spanyolországban kerestek, hanem azért, mert a kinti közeg nem volt rá vevő. Egyszerű a képlet: vagy megszoksz, vagy megszöksz. Zsenijeink jó döntést hoztak.

Mindeközben itthon a hatvanas évek végén erős kritika fogalmazódott meg a futballistákkal kapcsolatban: egyfelől az edzéseken a nem megfelelő munka következményeként – ez sportszakmai kérdés – gyenge az erőnlétük, másrészt nem egy labdarúgónk képtelen volt megfelelni az alapvető sportemberi erkölcsnek. Nem vették komolyan a tréningeket, előfordult, hogy ittasan jelentek meg, gyakran belenéztek az éjszakába. Mindez az 1969-es marseille-i kudarc kapcsán nagyítódott fel, de a helyzet nemigen változott, aminek folyományaként – noha a sportágnak itthon voltak felvillanásai – az 1974-es vb-re sem jutottunk ki. Amikor (ismét) Illovszky Rudolf lett a szövetségi kapitány 1971-ben, s összeállította a keretet, labdarúgásunk egyik legnagyobb tehetsége, a honvédos Kocsis Lajos „erősen ittas állapotban” jelent meg, de nem csupán „Csikóval” volt probléma, kiderült, hogy az MTK–Vasas meccset megelőzően, „de különösen utána” Mészöly Kálmán és Farkas János „sportolóhoz nem méltó módon” viselkedett, ezért a Vasas öt bajnokitól eltiltotta két játékosát (Farkas visszatért, ám Mészöly az egész őszi szezont kihagyta), s erre az időre megvonta tőlük a felkészülési juttatásokat. A Népsport joggal kritizált: „Kocsis tehát így rótta le háláját azért, mert sokadszor nem a viselt dolgait, hanem a tehetségét vette figyelembe a kapitány. Kocsisnak nem kellett megszakadnia a válogatottságért. Neki ez könnyen jött, és ő még könnyebben dobta el magától. Mindössze pár deci italért.” Csikó – akit egyébként egyenességéért, őszinteségéért mindenki kedvelt – nem tagadta, valamit kellett kezdenie a szabadidejével, az ital esett jól neki. „Ittam, ha jól ment a játék, ha nem ment, ha dicsértek vagy ha szidtak, vagy amikor elfogyott az erőm.” Hosszan tartó betegség után, 53 évesen hunyt el. Csepelen három labdarúgó is ittasan jelent meg az edzésen, illetve ketten este a klubban. Terpitkó András, az MLSZ elnöke határozottan foglalt állást, Kocsist egy évre kizárta a válogatott keretből, akárcsak az MTK-s, ugyancsak olimpiai bajnok Sárközi Istvánt, mert nyilvános helyen sportemberhez méltatlanul viselkedett. A totóbotrányba is keveredő csatár tisztázatlan körülmények között vonatbaleset áldozata lett 1992-ben.

Az NB I-ben 1974-ben bemutatkozó Törőcsik András halálában közvetve nagy szerepet játszott az ital. Nevelőedzőjének, Farkas Józsefnek szemet szúrt, hogy már 17-18 évesen a barátokkal meg a „ragacs típusú legényekkel (...) bekerült egy olyan körforgásba, amelyet csak ritka erős akarattal tudott volna elhárítani magától”. Törő zárkózott volt, nehezen viselte a népszerűséget, ezért nyúlt a pohárhoz. „Amikor megkóstoltam a piát, azt vettem észre, hogy kezdenek feloldódni a gátlásaim. (...) Arra nagyon jó volt, így aztán megtetszett...”

Szokták mondani, minden ember a saját sorsa kovácsa. Törőcsik András a Kádár-rendszerben vált futballistává, s a rezsim, ha nem is hangoztatta, nyilvánvaló volt, az őszinte zsenik helyett a kiszámítható, középszerű igazodókat részesítette előnyben. Hivatkozott persze arra, hogy a szocializmust építő társadalom nevel is, de ez erős csúsztatás volt. Törőt vámbűntette után, illetve az argentínai vb-n történt kiállítását követően – a mindenható sportvezető, Kutas István nyomására – gyakorlatilag a szakmájától tiltották el. Hol volt ebben a nevelő szándék? Noha általában igaz, hogy az egyéniség utat tör magának, a Kádár-rendszer ebben nem volt partner. Azok a labdarúgók, akik a nyári vagy téli tornákon látták, hogy semmivel sem rosszabbak – sőt! – a külföldön játszó profiknál, jó esetben lakótelepi lakásért, Zsiguliért szerződhettek egyik hazai csapatból a másikhoz. Itthon az volt a profizmus, hogy az 1979. júniusi ZTE–Újpest 3–3 (egyébként bunda) bajnoki után a vezetők megengedték Törőcsiknek (akit meghívtak a világválogatottba), hogy ne a csapatbusszal jöjjön vissza Pestre, hanem egy barátja kocsiján, aminek baleset és súlyos sérülés lett a vége, azt követően a csatár sohasem lett a régi.

Aki nem vállalta az emigráció kockázatát – Varga Zoltán a Milan elleni Szuperkupa-meccsen az Ajax kispadján ült 1974-ben, Kű Lajos „disszidensként” játszhatott 1978-ban BEK-döntőt a belga FC Bruges színeiben a Liverpool ellen (Vitray Tamás a közvetítésekben mindkét magyar nevét elhallgatta), a nagy piás hírében álló Ladinszky Attila a Feyenoorddal, az Anderlechttel és a Betisszel futott be fényes karriert –, nem szerződhetett külföldre. Idővel, legálisan aztán bizonyos válogatottságszám és életkor fölött igen, de a rendszer ebben sem volt következetes. A zsenik sorsa így eleve elrendeltetett. Egyéni sportágakban még csak-csak elment a különcség, de a csapatsportágakra általánosan érvényes volt: aki nem lép egyszerre...

Törő rossz korban született: amikor profinak állhatott, már késő volt – maga is úgy érezte, hogy korábban kint meg tudott volna újulni –, lehúzta a közeg, amelynek maga is része volt. A korszak futballjában azért tükröződött minden jobban, mint a többi társadalmi jelenségben, mert a kirakatban volt – s mint tudjuk, a sport, azon belül a labdarúgás a rendszer hű leképezése, sőt volt, ami korábban felütötte a fejét a sportban, mint a közéletben: a bunda előbb létezett, mint a maszekolós, fusizós „második gazdaság”. Nem állítom, hogy Törő elmaradt kibontakozása csak a honi állapotoknak, közegnek tudható be, ám az ember esendő, s mint tudjuk, a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Az egykori újpesti csatár nem simult bele a rendszerbe, nem volt a „szocialista embertípus” megtestesítője, a sors fintora, hogy éppen a rezsim egyik kirakatcsapata, a Csáki Sándor-féle Dózsa akadályozta meg, hogy korábban profinak álljon...

Törvényszerű volt Törőcsik András sorsának ilyetén alakulása? Azt kell írnom: igen. Még akkor is, ha hozzá tudásban nem mérhető számos kortársa is képes volt az átlag fölé emelkedni, az ő esetében az ital, az akaratgyengeség, de elsősorban a közeg vonzása nem engedte, hogy kitörjön a honi futball gravitációjából. Vagy ahogyan a szintén korán elhunyt Kardos József mondta néhány éve a Magyar Nemzetnek: „A kommunizmus nem volt sikerorientált rendszer: nem számított, hogy kicsit másnaposan vagy makkegészségesen mentem edzeni.”

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!