NB I: Heister megbecsüli a nagy különbségű sikereket

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2022.08.09. 10:17
null
Fogcsikorgatva küzdöttek a Honvéd játékosai, így az izlandi légiós, Vidar Jónsson is (fehérben), ellenben a fehérváriak rutinos hátvédje, Marcel Heister nagy önbizalommal, ráadásul hatékonyan futballozott a vasárnapi bajnokin (Fotó: Török Attila)
Úgy tűnt, könnyed, 4–0-s győzelmet aratott a Mol Fehérvár FC a Honvéd ellen, ám Marcel Heister a pályán nem érezte azt, hogy „sima ügy” volt a kispestiek elleni bajnoki.

 

Feledtette a paksi vereséget az elmúlt napokban a Mol Fehérvár FC. Az együttes csütörtökön hazai pályán 5–0-ra legyőzte a moldovai Petrocubot az Európa-konferencialiga harmadik selejtezőkörének első mérkőzésén, majd vasárnap a Budapest Honvédot verte meg 4–0-ra a bajnokságban. A két mérkőzésen szemet szúrt, hogy a Michael Boris edzette csapat lényegesen összeszedettebben, szervezettebben, és ami legalább ennyire fontos, hatékonyabban futballozott, mint az idénynyitó paksi bajnokiján – míg az első fordulóban húsz kapura lövésből egyszer sem volt eredményes, a másodikban tizenhárom kísérletből négy gólt szerzett.

„Nem sok minden változott a paksi teljesítményünkhöz képest, az első játéknapon csak a legfontosabb, a gól hiányzott a támadójátékunkból    – nyilatkozta lapunknak Marcel Heister, aki balhátvédként gólpasszal járult hozzá csapata Bp. Honvéd felett aratott nagy különbségű sikeréhez. – A Honvéd elleni meccshez hasonlóan Pakson is uraltuk a játékot, ám meglehetősen buta gólokat kaptunk, azért pedig ugyebár nem adnak pontot, ha jó mérkőzést játszunk... Örülök, hogy ezúttal hátul is masszívak voltunk, elöl pedig kellően kreatívan és gyorsan járattuk a labdát ahhoz, hogy megbontsuk az ellenfél hátsó sorát. Úgy tűnhetett, könnyed győzelmet arattunk, de a pályán közel sem éreztem azt, hogy simán szereztünk volna három pontot. Az első tizenöt percben nem estünk neki a kispestieknek, óvatosabbak voltunk, mivel láttuk, hogy felkészültek belőlünk. Kellett némi idő, mire felvettük a ritmust, de az első gól után átszakadt a gát, kezünkbe vettük az irányítást és uraltuk a játékot. Az ellenfélnek szinte esélye sem volt a gólszerzésre, mi pedig négyet is gólra váltottunk, ez pedig megerősít abban, hogy az elvégzett munkának meglesz a gyümölcse. Elégedettek lehetünk a játék minden elemével, szerintem jó úton járunk. Éreztem a társaságon, hogy a Petrocub elleni siker önbizalmat és lökést adott nekünk. Megbecsülöm a nagy különbségű győzelmeket, mert élénken él bennem a tavaszi gyötrelmes sorozatunk emléke, amikor sorozatban hét bajnokin nyeretlenek maradtunk, s hadilábon álltunk a gólszerzéssel. A futballban nehéz felemelkedni, csak nagyon kemény energiabefektetéssel lehetséges, ellenben kevés is elég ahhoz, hogy mélyre kerülj.”

A Michael Boris által edzett Fehérvárban látszik a lehetőség. A csapat az elmúlt héten a szebbik arcát mutatta, s bizonyította, képes jól futballozni – játékosállományát elnézve ez el is várható. Labdarúgói közül többen is kirobbanó formában vannak: ifjabb Dárdai Pál, Kenan Kodro és Budu Zivzivadze is olyan időszakát éli, amikor hátára tudja venni a csapatot. A Honvéd ellen a védekezés is acélos volt, az idény során alkalmazott háromvédős rendszer egyre masszívabbnak tetszik. Bár a hibák nem bosszulták meg magukat, az eladott labdákkal jobban kellene vigyáznia a székesfehérváriaknak, ugyanis kizárólag a kispestiek bántóan gyenge teljesítményén múlt, hogy nem használták ki a huszonegy, saját térfélen elkövetett labdavesztésüket.

„Lépésről lépésre haladunk, s ha továbbra is ilyen ütemben fejlődünk, messzire juthatunk  – mondta még a Mol Fehérvár FC 29 éves német balhátvédje. – Magyar szinten nagy klub vagyunk, a bajnokságban az első háromban szeretnénk végezni, s ha minden jól megy, talán a Ferencvárost is üldözőbe vehetjük. Ennyire előre azonban nem szeretnék nézni, mert a nemzetközi színtéren is vannak céljaink, mindent megteszünk azért, hogy bejussunk az Európa-konferencia­liga csoportkörébe. Ha továbbjutunk, roppant nehéz párharc vár ránk a Kölnnel szemben, de ha alaposan felkészülünk az ellenfélből, van esélyünk. Különleges lesz pályára lépni a német csapat ellen, hiszen német vagyok – mondhatom, tűkön ülve várom az összecsapást!”

Legfrissebb hírek

NB I: Eb-szereplő is jött a piaczárás után; változások Fehérváron és az FTC-nél

Labdarúgó NB I
2024.09.15. 16:35

„Nem rúgtam annyira rosszul” – Szolnoki a Fiorentina ellen kihagyott sorsdöntő 11-esről

Európa-konferencialiga
2024.08.30. 08:06

Videó: „Újpest, Újpest” – zengte Felcsúton a Fiorentina-tábor

Európa-konferencialiga
2024.08.29. 23:37

Fiorentina: „Most az első perctől más hozzáállással kell játszanunk a Puskás Akadémia ellen”

Európa-konferencialiga
2024.08.28. 19:41

Hornyák Zsolt: Semmi catenaccio, támadni fogunk a Fiorentina ellen!

Európa-konferencialiga
2024.08.28. 17:19

A Fehérvár hazai pályán is kikapott az Omoniától, búcsúzott a Konferencialigától

Európa-konferencialiga
2024.08.14. 20:00

El- és Kl-selejtező: kapusgól is kellett az AEK örményországi zakójához, Litvániában nyert a Maccabi Tel-Aviv

Európa-liga
2024.08.06. 20:34

Paks: „A 0–4 után nem egymást hibáztattuk, hanem összefogtunk, ez volt a titok”

Európa-konferencialiga
2024.07.26. 09:49
Ezek is érdekelhetik