NB I: új mezszponzort jelentett be a Ferencváros – hivatalos

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.07.10. 16:27
null
Új mezszponzorral erősödött a Ferencváros (Fotó: FTC)
A labdarúgó NB I-ben érdekelt Ferencváros bejelentette, hogy mezszponzori szerződést kötött a HSA Grouppal, amely a mögöttünk hagyott idény második felétől névadó szponzora volt a Hónap Játékosa díjnak.

 

„Nagyon örülünk, hogy az eddigi sikeres együttműködést még tovább tudtuk erősíteni a HSA-val. A SPORTFIVE Hungary Kft. – mint a klub kizárólagos szponzorációs és marketing ügynöksége – nevében mondhatom, büszkék vagyunk arra, hogy egy újabb komolyabb megállapodást sikerült megkötnünk, és a HSA Group immár mezszponzorként is a Ferencváros mellé áll a következő szezontól. Támogatásukkal mind a klub, mind a Fradi-szurkolók számára értéket teremtenek. Azt se felejtsük el, hogy a HSA-val újabb piaci alapú támogató érkezett a szponzorok sorába” – mondta Igaz András, a SPORTFIVE Hungary Kft. vezérigazgatója.

A megállapodás értelmében idén júliustól a mezek hátán lesz látható a HSA Group logója, a cégcsoporthoz tartozó munkaerő-kölcsönző és -közvetítő HSA Kft. pedig továbbra is névadó szponzora marad a Hónap Játékosa díjnak, amely az eddig megszokottakhoz hasonlóan az új idényben is a honapjatekosa.fradi.hu weboldalon lesz elérhető a szurkolók számára.

„A Ferencváros kétségtelenül Magyarország első számú futballcsapata, mindemellett olyan értékeket képvisel, amelyekkel cégcsoportunk is tud azonosulni. Nálunk az Erkölcs a transzparens működésünket, az Erő a Kelet-magyarországi munkaerőpiacon betöltött szerepünket, az Egyetértés pedig a partnereinkkel közösen kialakított célokat jelenti és nem utolsó sorban a HSA Group és az FTC is a maga területén százezres nagyságrendben mozgat meg embereket évről évre. András is elmondta, ez egy piaci alapokon nyugvó együttműködés, ugyanakkor megtiszteltetés is, hogy minden idők legeredményesebb magyar futballcsapatának mezén fogunk megjelenni. Bízom benne, hogy a Fradi a következő szezonban legalább olyan sikeres lesz, mint az eddigi együttműködésünk” – mondta Mátyás László, a HSA Group vezérigazgatója.

A fejvadász cég logója először a feröeri KÍ elleni keddi BL-selejtezőn lesz látható a regnáló magyar bajnok mezein.

Legfrissebb hírek

Női vízilabda BL: a nyolcszoros győztest kapta a Fradi a negyeddöntőben

Vízilabda
Tegnap, 17:10

A bombagólt szerző győri játékos: Úgy érzem, amikor együtt vagyunk, senki sem győzhet le minket

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:28

Tomori a Bajnokok Ligájában is Ferencváros–Győr döntőt remél

Kézilabda
Tegnap, 11:57

Bődületes távoli góllal szerzett vezetést az ETO a Groupama Arénában!

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:35

Utálom ezt! – Sandra Toft az újabb Fradi ellen elvesztett MK-döntő után

Kézilabda
2025.03.02. 18:33

„Nem olyan vészes” Varga Barnabás sérülése Robbie Keane szerint

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:26

A hangulat, az ETO bal oldala és a Fradi kerete is döntő lehet

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 09:21

Férfi vízi ob I: a Honvéd ellen is győzött a Ferencváros

Vízilabda
2025.03.01. 20:29
Ezek is érdekelhetik