NB I: Reméljük, folytatja a válogatottban – Máté Csaba Varga Barnabás triplájáról

Vágólapra másolva!
2023.09.03. 20:11
null
Varga Barnabás ismét triplázott a Ferencvárosban (Fotó: Szabó Miklós)
Hiába szerzett kétgólos vezetést hazai pályán a ZTE a labdarúgó NB I 6. fordulójában, a Ferencvárost ez nem törte meg, hattal válaszolt, és újabb három pontot gyűjtött be. A találkozón a vendégek három tizenegyest is belőttek, Varga Barnabás pedig ismét mesterhármast szerzett. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Ferencváros trénere, Máté Csaba szerint nem volt gond játékban csapatával a mérkőzés elején sem.

„Mint eredmény, nem így terveztük, de egyébként nem volt probléma a kezdéssel. Szögleteket rúgtunk, ott voltunk az ellenfél kapuja előtt. Egy figyelmetlenséget kihasználva nagyszerű lövéssel szereztek vezetést. Próbáltunk kezdeményezni továbbra is, de a második ellentámadásból egy szép fejessel kettőre növelték az előnyüket. Fontos volt nyugodtnak maradnunk, tudtuk, hogy nálunk lesz többet a labda, és ezzel tudnunk kell mit kezdenünk. Az, hogy tizenegyesből született három gól, mindig fájdalmas az ellenfélnek, de a jogosságukhoz nem férhet kétség.”

A Nemzeti Sport Varga Barnabásról is kérdezte, aki egy hét alatt a második mesterhármasát szerezte.

„Reméljük, csütörtökön folytatja a magyar válogatottban a gólgyártást. Ez egy bombarajt tőle. Az, hogy az utolsó tizenegyest átengedte, az emberi nagyságát mutatja.”

MÁTÉ CSABA SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

VARGA: KÜLÖN ÖRÖM, HOGY A ZTE-NEK RÚGTAM A HÁROM GÓLT

A ZTE vezetőedzője, Boér Gábor és csapata számára jól indult a mérkőzés.

„Amellett, hogy kétgólos előnybe kerültünk, megfelelő volt a védekezésünk, jól zártuk le a területeket a Fradi előtt. Az első kapott gól után még nem éreztem, hogy borultunk volna, stabilak maradtunk, viszont a második tizenegyes után rögtön jött a harmadik gól, az nagyon sokkoló volt a csapat számára. Hátrányban a Fradi ellen rettenetesen nehéz. Többet kellett kockáztatnunk, ezt jól használták ki, és sajnos még ilyen arányban is megérdemelten nyertek.”

BOÉR GÁBOR SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

ONLINE SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS ITT!

LABDARÚGÓ NB I
6. FORDULÓ

Zalaegerszeg–Ferencváros 2–6
(Mance 4., Mim 19., ill. Varga B. 27., 37., 51. – az első kettőt 11-esből, A. Traoré 38., 86. – a másodikat 11-esből, Zachariassen 89.)
Zalaegerszeg,ZTE Aréna,5313néző. Vezette: Erdős

Legfrissebb hírek

Női vízilabda BL: a nyolcszoros győztest kapta a Fradi a negyeddöntőben

Vízilabda
21 órája

A bombagólt szerző győri játékos: Úgy érzem, amikor együtt vagyunk, senki sem győzhet le minket

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:28

Tomori a Bajnokok Ligájában is Ferencváros–Győr döntőt remél

Kézilabda
Tegnap, 11:57

Kétgólos hátrányból csikart ki döntetlent a Ferencváros az ETO ellen

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 19:58

Bődületes távoli góllal szerzett vezetést az ETO a Groupama Arénában!

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:35

Utálom ezt! – Sandra Toft az újabb Fradi ellen elvesztett MK-döntő után

Kézilabda
2025.03.02. 18:33

„Nem olyan vészes” Varga Barnabás sérülése Robbie Keane szerint

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 18:26

Szavazzon a XXI. század góljára! – Zsóri Dániel, 2019. február 16., Debrecen–Ferencváros 2–1

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 11:19
Ezek is érdekelhetik