Pascal Jansen: Pont az ellenkezője történt Pakson, mint a Tottenham ellen

N-P. T.N-P. T.
Vágólapra másolva!
2024.10.06. 20:59
Pascal Jansen (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I 9. fordulójának záró mérkőzésén a Paksi FC 3–1-re megverte odahaza a Ferencvárost. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

Az FTC trénere, Pascal Jansen azzal kezdte, hogy gratulált a Paksnak.

„Az első félidő alapján megérdemelten vezetett kettő nullára. Sajnos nem kezdtünk jól, a szünetben is változtattunk is három helyen, hogy módosítsunk a taktikán, és a mentális dolgokat is rendbe tegyük. Ezután megérdemelten szépítettünk, és elég helyzetet dolgoztunk ki az egyenlítéshez vagy akár a vezetéshez is. Sajnos ilyenkor egy csapat kinyílik, és a kontra benne van a játékban. A második és a harmadik kapott gól nagyon hasonló volt, amiért a Paksnak gratulálhatunk, viszont a részünkről ez nagy hiba volt.”

Azt, hogy mi történhetett csapatával az első félidőben, részletesebben is kifejtette.

„Nem voltunk ott a pályán. Sokkal agresszívabb volt a Paks, engedtük az ellenfelet a bal oldalon akciókat vezetni, és a kipattanókra is ők értek oda. Pont az ellenkezője történt, mint a Tottenham elleni első húsz percben, pedig arra számítottunk, hogy ugyanúgy sikerül megnyomnunk.”

PASCAL JANSEN SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

A Paks vezetőedzője, Bognár György nagyon büszke volt a játékosaira.

„Egyénileg és csapatszinten is jól teljesítettek. A tervünk az volt, hogy az első negyedórát megnyomjuk, letámadjuk a Fradit, mert csütörtökön tétmeccset játszott, és keveset rotált. Ez nagyjából bejött, egész jól játszottunk. A második félidőben csak bekkeltünk, tartottuk az eredményt, nagy nyomás nehezedett ránk, de minőségi helyzetet nem dolgozott ki a Fradi.”

Böde Dániel az M4 Sportnak adott interjújában azt mondta, meglepődött azon, hogy a kezdőbe került, mert edzésen is alig rúgott gólt – erre kért a Nemzeti Sport „magyarázatot” a mestertől.

„Előző héten kisebb sérülés miatt nem edzett végig, de mivel ezt a hetet már végig tudta dolgozni, úgy döntöttem, hogy hatvan percet biztosan tud játszani. És ahhoz, hogy az elejét megnyomjuk, kellett az ő jó játéka is.”

BOGNÁR GYÖRGY SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

ONLINE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

LABDARÚGÓ NB I 
9. FORDULÓ
Paksi FC–Ferencvárosi TC 3–1 (Osváth 2., Böde 35., Tóth Barnabás 69., ill. Kady 62.)
Paks, Paksi FC Stadion, 4388 néző. Vezette: Berke

   
AZ ÁLLÁS

M

Gy

D

V

L–K

Gk

P

1. Ferencvárosi TC

7

6

1

13–5

+8

18

2. Puskás Akadémia

8

6

2

13–8

+5

18

3. Paksi FC

8

5

1

2

15–12

+3

16

4. MTK Budapest

8

5

3

13–9

+4

15

5. Diósgyőri VTK

9

4

3

2

9–8

+1

15

6. Újpest FC

9

4

2

3

14–7

+7

14

7. Nyíregyháza Spartacus

9

3

1

5

13–18

–5

10

8. Fehérvár FC

9

2

3

4

11–17

–6

9

9. ETO FC Győr

8

2

2

4

8–11

–3

8

10. Debreceni VSC

8

2

1

5

11–13

–2

7

11. Zalaegerszegi TE

8

2

1

5

9–13

–4

7

12. Kecskeméti TE

9

1

2

6

6–14

–8

5

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik