Információink szerint a Ferencvárosnál a Viktoria Plzen elleni Európa-liga-meccs után születik végleges döntés arról, kölcsönadja-e a klub a tavaszi szezonra egyszeres válogatott támadóját, Gruber Zsombort, ha igen, akkor az MTK-hoz szerződik. A ZTE is érdeklődött, de a zalaiakkal nem született egyezség.
A ZTE-nek ezzel egy időben egy másik kiszemeltjének szerződtetésével is problémája akadt. A 25 éves, kilencszeres szlovák válogatott csatár, az ősszel a Baník Ostrava kölcsönjátékosaként a DAC-ban szereplő Almási László kapcsán vasárnap jeleztük, hogy ott volt a lelátón az egerszegiek DVTK elleni meccsén, és rövidesen be is jelenthetik a szerződtetését. Szerdán arról írtunk, hogy a tervezetthez képest később, ám bejelentik az érkezését. Erre azonban szerdán sem került sor, pedig a játékos menedzsere, Roman Vojtek is arról nyilatkozott a szlovák sport.sk-nak, hogy a csatár Zalaegerszegen játszhat a tavasszal. Információink szerint azonban nem várt adminisztratív akadályok adódtak, ezért nem tudta bejelenteni a ZTE a csatár szerződtetését, a bejelentésre csütörtökön került sor.
TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők: László Krisztián (az NB III-as csapathoz, Illés Akadémia)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Gruber Zsombor (Ferencváros)
Távozók: Rácz Gergő (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Herczeg Botond (Szeged-Csanád GA)
Kölcsönből visszatért klubjához: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Nemanja Antonov (szerb)
TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZTE FC-NÉL
Érkezők: Anderson Esiti (nigériai, Ferencvárosi TC)
Kölcsönbe érkezők: Almási László (szlovákiai, Banik Ostrava – Csehország, legutóbb kölcsönben: DAC – Szlovákia), Owusu Kwabena (ghánai, Ferencvárosi TC)
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Bagó Benett, Bazsika Botond
Kiszemeltek: Gruber Zsombor (Ferencváros)
Távozók: Csontos Dominik (Bp. Honvéd), Josip Spoljaric (horvát, NK Nafta Lendava – Szlovénia), Vogyicska Balázs (Szeged-Csanád GA)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatért klubjához: Kristian Fucak (horvát, NK Osijek, onnan NK Istra – Horvátország), Owusu Kwabena (ghánai, Ferencvárosi TC, onnan Ankaragücü – Törökország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: