NB II: „Reálisan nézve két év alatt juthatunk vissza” - Márton

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.02. 12:52
Kedden délután hivatalosan is bemutatták, és szinte azonnal munkába állt Márton Gábor új állomáshelyén, a labdarúgó NB II-ben induló Kaposvári Rákóczinál. A tréner abban reménykedik, hogy sikerül egy teljesen új, ütőképes csapatot formálnia a somogyi megyeszékhelyen, és két év alatt sikerül kiharcolni a feljutást – számolt be róla a klub honlapja.

„Nem volt nehéz a játékosállományt felmérni, ugyanis csak kilenc mezőnyjátékos tartózkodott az öltözőben – mondta Márton Gábor vezetőedző a klub honlapján. – Elkezdjük a munkát, s remélhetőleg minél hamarabb megtaláljuk azokat a labdarúgókat, akik segíteni tudnak a Kaposvárnak. A lehető legsikeresebb csapatot szeretném összerakni, amely kiszolgálja majd a nézőket. Ez időigényesebb lesz, de mindent megteszünk azért kollégáimmal és a játékosokkal, hogy ez a lehető legrövidebb idő alatt sikerüljön. Az elmúlt fél évben nem jó irányba ment a Rákóczi, a sok idegenlégiós miatt a helyiek kiszorultak az együttesből. Újra kell építeni a csapatot, szinte minden posztra kell igazolnunk. Motivált, ismert játékosok kellenek, s olyan helyi fiatalok, akik bizonyítani akarnak.”Márton Gábor vezetőedző a klub honlapján. – Elkezdjük a munkát, s remélhetőleg minél hamarabb megtaláljuk azokat a labdarúgókat, akik segíteni tudnak a Kaposvárnak. A lehető legsikeresebb csapatot szeretném összerakni, amely kiszolgálja majd a nézőket. Ez időigényesebb lesz, de mindent megteszünk azért kollégáimmal és a játékosokkal, hogy ez a lehető legrövidebb idő alatt sikerüljön. Az elmúlt fél évben nem jó irányba ment a Rákóczi, a sok idegenlégiós miatt a helyiek kiszorultak az együttesből. Újra kell építeni a csapatot, szinte minden posztra kell igazolnunk. Motivált, ismert játékosok kellenek, s olyan helyi fiatalok, akik bizonyítani akarnak.”

„A hosszú távú célunk, hogy visszajussunk az NB I-be, ami a mostani állapotokat figyelembe véve nagyjából két év alatt lehet. Ezt közöltem a vezetőkkel is, s ők is úgy látták, hogy ez reális. Tisztában vagyok azzal, hogy vannak olyan csapatok az NB II-ben, amelyek évek óta az NB I-re készülnek, de ha jól dolgozunk, akkor versenyben tudunk lenni. Nem akarok helyezésben gondolkodni.”

A csapat kedden délután kezdte el a felkészülést. Az öltözőben 13 játékos tartózkodott. A két kapus: Jahic Safet és Rusák Edvárd, és a mezőnyjátékosok: Kovács Olivér, Bank István, Albert Ádám, Thiam Iyane Khaly, Böjte Patrik, Jammeh Haruna, Luka Dominic, Murai Márk, Hadaró Valentin, Földes Milán és Major Ádám. Hozzájuk négy játékos csatlakozott az U21-es csapattól, valamint öt próbázó, köztük az egykori kaposvári játékos, Vadas Zalán.

Legfrissebb hírek

Robbie Keane: A négy rúgott gól alighanem jót tesz az önbizalmunknak – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 09:32

Valdas Dambrauskas: Jelenleg nem vagyunk képesek ilyen erős védelmi fal ellen jól játszani

Labdarúgó NB I
2025.03.09. 09:08

Bartosz Grzelak: Pedig az edzéseken jól dolgoznak a játékosok...

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 08:39

Mind a négy csoportban nagy harc lesz tavasszal a feljutásért – NB III-as beharangozó

Labdarúgó NB II
2025.03.01. 09:43

Borbély Balázs szerint az edzőt addig szeretik, amíg jönnek az eredmények

Labdarúgó NB I
2025.02.24. 09:39

Férfi röpi Extraliga: 21/21 – képtelen hibázni a Kaposvár

Röplabda
2025.02.23. 22:03

Női röpi Extraliga: söpréssel elődöntős a Kaposvár

Röplabda
2025.02.23. 21:46

Ha a csapat nem csúszik-mászik, akkor nem nyerhet – Grzelak az Újpest veresége után

Labdarúgó NB I
2025.02.16. 18:40
Ezek is érdekelhetik