Vidi: a Fradi korábbi válogatottja lett a második csapat edzője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.11. 22:37
null
Kovács Zoltán sportigazgató az új szakemberekkel (Fotó: vidi.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton hivatalos oldalán jelentette be, hogy Tímár Krisztián veszi át az NB III-as csapat irányítását. A 37 esztendős szakember munkáját Toldi Gábor pályaedzőként segíti, míg a kapusokkal továbbra is Milinte Árpád foglalkozik.

 

Tímár Krisztián játékosként Magyarországon futballozott a Ferencvárosban, a Videotonban és a Nyíregyházában is, külföldön az angol Plymouth Argyle-ben, az Oldham Athleticben és Vietnamban is szerepelt, míg a magyar válogatottban négy alkalommal lépett pályára.

„Keressük azokat a Vidi-kötődéssel is rendelkező ambiciózus fiatal szakembereket, akik átérzik, hogy mit jelent a Videoton FC-nél dolgozni, és folyamatosan fejlődni szeretnének, akárcsak maga a klub. Sok pozitív változás volt az elmúlt két évben az utánpótlásban, ezt szeretnénk folytatni. Az NB III-ban szereplő Vidi II ugyan már a nagycsapat előszobája, de mégis közel van az U19-hez és az U17-hez is.”

„Az a cél, hogy a Vidi II megfelelő átmenet legyen a tehetséges fiataloknak az utánpótlás és a felnőtt futball között. Toldi Gábor az utánpótláscsapatainknál már bizonyított, Tímár Krisztián pedig több lehetőség közül választotta a Vidit. Krisztián komoly karriert tudhat maga mögött, mint labdarúgó, emellett egy nagyon jó karakter, tehetséges edzőnek tartjuk. Olyan személyiségjegyekkel rendelkezik, amelyre nagy igény van a magyar futballban” – mondta az új edzőkről Kovács Zoltán sportigazgató.

„Rendkívül gyorsan sikerült Kovács Zoltán sportigazgatóval közös nevezőre jutnunk, és nagy örömmel tértem vissza a Vidibe, aholannak idejénkezdetét vette az élvonalbeli pályafutásom. A célkitűzés egyértelmű, minél több fiatal játékost fel kell készítenünk a felnőtt, profi futballra. Mindenképpnagy előny, hogytöbbéves nemzetközi játékosmúlttal rendelkezem, az Angliában megszerzett tapasztalatokatremélhetőlegsikerül majd átadnom a mai fiataloknak. A játékügyességet és a játékszemléletet tartom a labdarúgás legfontosabb elemének. Nagyon jó körülmények között dolgozhatunk, a klubvezetés részéről mindent megkapunk annak érdekében, hogy eredményes munkát tudjunk végezni" – mondta a vidi.hu-nak Tímár Krisztián.

Legfrissebb hírek

Koman Vladimir: Hiányzott a futball öröme

Minden más foci
15 órája

Segít a miniszterelnök, rendeződik a Haladás helyzete

Labdarúgó NB II
15 órája

NB III: öt gólt kapott az Újpest II is; nőtt a DEAC előnye

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:02

Mind a négy csoportban nagy harc lesz tavasszal a feljutásért – NB III-as beharangozó

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 09:43

Bartosz Grzelak: Pedig az edzéseken jól dolgoznak a játékosok...

Labdarúgó NB I
2025.03.02. 08:39

NB III: fontos győzelmet aratott a DVSC II

Labdarúgó NB II
2025.03.01. 15:11

Tímár Krisztián: Aki felmegy a pályára, úgyis nyerni akar

Labdarúgó NB I
2025.02.25. 09:14

Bognár György: A végeredmény nem tükrözi a játék képét, több góllal is nyerhettünk volna

Labdarúgó NB I
2025.02.23. 08:53
Ezek is érdekelhetik