NB II: újabb U20-as vb-bronzérmes játékos érkezett Győrbe

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2020.01.10. 21:54
A közelmúltban leigazolt Simon András után testvére, Simon Ádám is a labdarúgó NB II-ben szereplő ETO FC Győrben folytatja a pályafutását – számolt be róla a klub honlapja, az eto.hu.

Simon Ádám
2004-ben került az MTK-hoz, a kék-fehéreknél kapta meg első profi szerződését. 2008 telén a Haladásba igazolt, majd 2011-ben a Palermóhoz, aztán 2012-ben a szintén olasz Barihoz került. Játszott még a Vidiben és Gyirmóton is, az ETO-ba pedig most az NB I-es Pakstól érkezett.

A 29 éves középpályás – testvéréhez, Simon Andráshoz hasonlóan – tagja volt a 2009-ben Egyiptomban az U20-as vb-n bronzérmet szerző magyar válogatottnak. A felnőttválogatottban háromszor szerepelt.

Nagyon örülök, hogy sikerült az ETO-hoz igazolnom – ecsetelte Simon a klub honlapján. – A paksi időszakom jó volt, de lezártnak tekintem, most már az ETO céljaiért küzdök. Az is komoly húzóerő volt az ideigazolásom kapcsán, hogy a testvérem nemrég ide igazolt; várom, hogy újra egy csapatban játszhassunk. Szeretnék minél több lehetőséghez jutni és elnyerni az ETO-szurkolók bizalmát, szeretném segíteni a csapatot a feljutásért folytatott harcban!”

Simon Ádám két és fél évre szóló megállapodást írt alá Győrben és a 46-os számú mezben lép majd pályára. Érdekesség, hogy a Gyirmót után az ETO-nál is együtt futballozhat testvérével, Simon Andrással.

Legfrissebb hírek

ETO: minden meccset megnyerne a bombagólt szerző szélső

Labdarúgó NB I
3 órája

Hornyák Zsolt: Hiányoltam a futballunkból az agressziót

Labdarúgó NB I
2025.04.13. 07:04

Tovább menetel az ETO, hajrában lőtt gólokkal legyőzte a Puskás Akadémiát!

Labdarúgó NB I
2025.04.12. 16:15

A nemzetközi szereplés is motiválja az ETO fiatal bekkjét

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 11:41

Szerződést hosszabbított svájci légiósával a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 10:49

Dambrauskas az első percektől érezte, ez nem a DVTK napja; Bognár György kamusérülésekről beszélt

Labdarúgó NB I
2025.04.06. 08:26

Mi történik Győrben? – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.04.05. 23:00

Bánkódhat a KTE, a Győr az utolsó pillanatban egyenlített a Széktói Stadionban

Labdarúgó NB I
2025.04.05. 16:25
Ezek is érdekelhetik