NB III: elkészültek az osztályozó párosításai

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.05.30. 15:07
null
Elkészültek az NB III-as osztályozó párosításai (Fotó: MLSZ)
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) hivatalos honlapján számolt be az NB III-as osztályozó párharcainak sorsolásáról.

 

Az osztályozón a megyei osztályok bajnokai vesznek részt – ha nem vállalják, a szövetség a második, illetve a harmadik helyezettet kéri fel, ám Bács-Kiskun és Somogy megyéből egy csapat sem vállalta a részvételt. A sorsoláson 18 megyei bajnok, valamint dobogós közül ketten – a Martfűi LSE (Jász-Nagykun-Szolnok, 1. helyezett) és a Caola SE Sopron (Győr-Moson-Sopron, 2.) – mérkőzés nélkül jutnak fel a harmadosztályba, mellettük a nyolc párharc győztese kezdheti meg a következő idényt az NB III-ban.



AZ NB III-AS OSZTÁLYOZÓK PÁROSÍTÁSAI
OMTK ULE 1913 (Békés, 1.)–Szombathelyi Haladás VSE (Vas, 1.)
Pápai Perutz FC (Veszprém, 2.)–Gyöngyösi AK (Heves, 1.)
REAC (BLSZ, 2.)–Kállósemjén SE (Szabolcs-Szatmár-Bereg, 1.)
Semjénháza SE (Zala, 1.)–FC Dunaföldvár (Tolna, 1.)
Szeged-Csanád GA II (Csongrád-Csanád, 1.)–Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő (Fejér, 1.)
Mohácsi TE (Baranya, 1.)–Dunaharaszti MTK (Pest, 2.)
SBTC (Nógrád, 1.)–Nyergesújfalu SE (Komárom-Esztergom, 1.)
Monostorpályi SE (Hajdú-Bihar, 1.)–Cigánd SE (Borsod-Abaúj-Zemplén, 1.)

Az osztályozók első mérkőzését június 4-én, vasárnap 17.30-tól, a visszavágókat egy héttel később, június 11-én 17 órától rendezik. Ha a második mérkőzés végén a párharc állása döntetlen, akkor kétszer 15 perces hosszabbítás következik, ha ekkor sem születik döntés, tizenegyesek döntenek.

A hivatalos versenykiírás szerint az NB III 2023–2024-es idényét 64 együttes alkotja, melyek négy 16 csapatos csoportra osztva küzdenek meg egymással.

Legfrissebb hírek

NB III: rangadót nyert a DEAC és a Nagykanizsa, Olalekan Ibrahim betalált a Fradi II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.22. 18:48

NB III: edzőváltás történt Csepelen, amely egyelőre nem jött be

Labdarúgó NB II
2025.03.21. 12:28

„Nagykanizsaiként a Nagykanizsa ellen szurkolnak, mentálisan tönkreteszik a játékosaimat”

Labdarúgó NB II
2025.03.18. 12:30

NB III: Északkeleten és -nyugaton is új csapat az élen, csak a Nagykanizsa nyert a listavezetők közül

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 18:51

NB III: nyert a Pécs, tovább üldözi a Nagykanizsát

Labdarúgó NB II
2025.03.14. 17:21

Közvetlen riválistól érkezett Bekő Balázs utódja Dorogra – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.03.12. 13:07

Közös megegyezéssel távozik a Dorog vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.03.12. 09:24

NB III: hatot lőtt az Iváncsa és a Szekszárd

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 17:48
Ezek is érdekelhetik