Az otthon zöld füvéről – Thury Gábor publicisztikája

Cirka félidejéhez érkezett a Premier League 2023–2024-es idénye, akár mérleget is lehet készíteni a Liverpool középpályása, Szoboszlai Dominik teljesítményéről. Az interneten számos pró és kontra vélemény jelenik meg vele kapcsolatban – a kétkedőket magam megértem, pontosabban nem értem, mert magyar labdarúgó ilyen magasságban nem járt Puskás Ferencék óta. Illetve… Puskásnak, Kocsis Sándornak, Czibor Zoltánnak, Ladinszky Attilának, Varga Zoltánnak, Kű Lajosnak, miután patinás külföldi klubokban sikereket értek el, nem adatott meg, hogy a magyar válogatottban pályára lépjenek, ugyanis nem térhettek haza. Szoboszlai Dominik viszont játszhat a legjobbak között, mi több, Szalai Ádám visszavonulása után ő lett a csapatkapitány.

A „disszidens” Puskásék csapatai után kutakodni kellett, ha valamennyire figyelemmel akartuk kísérni magyarjaink játékát, s bizony az ötvenes-hatvanas években nem volt világháló. Most viszont némi túlzással a Szoboszlaival szimpatizálók nagy része a Liverpool meccseihez igazítja a hétvégi programját. A 23 éves, 38-szoros válogatott (tíz gól) középpályásnál csupán Mohamed Szalah, Virgil van Dijk és Trent Alexander-Arnold teljesített jobban, a magyar értéke 70 millió euróról 75 millióra növekedett (a kolumbiai Luis Díaz ugyanennyit ér), Alexander-Arnoldot 70, Darwin Núnezt, Szalahot és Alexis MacAllistert 65-65 millióra taksálják.

De vajon mi az „értéke”, presztízse a csapaton belül? A magyar válogatottban már vezéregyéniség, nyilván Liverpoolban ennek kivívásához több idő kell, ráadásul több sztár is futballozik, aki magának vindikálja, vindikálná ezt a szerepet, jogot. Csak egy nagyon rövid szakmázás, ennyi talán belefér: Jürgen Klopp menedzser nemegyszer hátrébb rendeli, mint ahol a magyar válogatottban futballozik, a kevésbé kreatív „hatos” posztra, ami bizony nemigen látványos, viszont több kulimunkával jár. A német szakvezető ugyanakkor tisztában van Szoboszlai játékintelligenciájával, nem véletlen, hogy rá osztotta ezt a szerepet. Nemcsak összegyűjtenie kell a labdát és támadást építeni, hanem a labdavesztést követően, átlátva a terepet, megindítani a társakat (is) a ­gegenpressingre. Mellékesen jegyzem meg, talán nem véletlen, hogy a Liverpoolnál az átlagosnál több a sérülés, mivel a játékrendszer elképesztő fizikumot igényel.

Ami Szoboszlai válogatottban elfoglalt helyét illeti, érdemes megnézni az „Eb-től Eb-ig” című háromrészes sorozatot. Marco Rossi szövetségi kapitány mellett több játékosunk is nyilatkozik, többek között Szoboszlai. Fikarcnyi nagyképűség sincs a viselkedésében, meggyőződésem, nemigen fenyegeti a veszély, hogy elk… Tudja, hol a helye, ami a legfontosabb, örömmel jön haza a keretösszetartásokra, amibe az is belefér, hogy rengeteget hülyéskednek a többiekkel. Tényleg olyan, mintha a szomszéd fiát nézném, semmi sztárallűr. Az M4 Sport filmjében elhangzik, mire gondolt, amikor a bolgárok elleni Eb-selejtező utolsó percében odaállt a szabadrúgáshoz. Úgy éreztem magam, mintha egy BLASZ egyes csapat öltözőjében ülnék, arról beszélve, hogyan végezzük el a pontrúgásokat. Szoboszlai elmondta, lehet, nagy gólt lő, de előfordulhat, két nap múlva hozzák vissza a labdát. Inkább beadta – a többit már tudjuk, Aleksz Petkov meg a saját kapujába fejelte…

Ami még roppant fontos: a magyar átoknak is mondott önbizalomhiánnyal szemben Szoboszlai pozitív szemlélettel áll a játékhoz. Idősebbként emlékszem, nemegyszer zabszemmel a hátsó felünkben vártunk egy-egy sorsdöntőnek ítélt mérkőzést – ezzel szemben Dominik optimista, nem teherként éli meg a meccseket, hanem élményként, örömforrásként. Az Európa-bajnoki szereplés kiharcolását követően azt mondta: „Menjünk, ameddig tudunk, élvezzük! Ott vagyunk az Eb-n, menjünk tovább a csoportból, menjünk, ameddig csak lehet! És a végén lehet, hogy mi leszünk a legnagyobb meglepetés!” Emlékszem, amikor válogatottunk kijutott az 1986-os világbajnokságra, Nagy Antal odáig ment, hogy kijelentette, a magyar együttes világbajnok lesz. A kijelentésben volt ráció, még ha némileg túlzásnak is éreztem. Mezey György remekül összerakta a csapatot, miért is ne?! S utólag könnyű okosnak lenni: a jóslat attól kapott gellert, hogy Irapuatóban 6–0-s vereséget szenvedtünk a szovjetektől.

A globalizált világban különösen nehéz feladat a hazafias nevelés. Mit jelent, hogy magyarnak születtem? Hogyan ápoljam a magyarságomat? Mennyire segít ebben a sport, egyáltalán a futball? Noha a Kádár-rendszer az internacionalizmust preferálta, a hatvanas években a magyar gyerekeknek eszébe nem jutott, hogy Bobby Charltonok vagy George Bestek legyenek. Ott volt Albert Flórián, Göröcs János, Bene Ferenc, Varga Zoltán. Olyan nagyon nem is kellett sulykolni, tudtuk, kik vagyunk, megvoltak a magunk hősei. A sportág honi hanyatlásával a világ futballja – nem utolsósorban a televízió elterjedésével – beköltözött az otthonunkba a Real Madridtól kezdve a Juventusig, nem véletlen, hogy a fiatalok Raúlok, Alessandro Del Pierók, Lionel Messik, Cristiano Ronaldók akartak lenni. Emellett a magyar szurkoló messiásként várt arra a futballistára, aki kidöccenti válogatottunk szekerét a kátyúból.

Ugyan volt Gera Zoltánunk, Dzsudzsák Balázsunk, de korántsem voltak annyira karizmatikus futballisták, mint Szoboszlai, s még talán a közeg is más volt. Most ott tartunk, hogy családok járnak Szoboszlai-mezben a válogatott mérkőzéseire, sőt a meccsek után Szoboszlai viszi a lelátóra a nevével ellátott trikókat – a fene se akar már Messi vagy Ronaldo lenni. Az eddig is nyilvánvaló volt, hogy a labdarúgásnak óriási szerepe van a nemzeti tudat kialakításában, erősítésében, Szoboszlai berobbanása ezt hatványozottan elősegíti. Némi iróniával jegyzem meg: lám, ilyen egyszerű az egész, csak egy jó futballista kell hozzá…

Meg a családja…

Nemrég Egy nap az utánpótlásért címmel konferenciát rendezett az utanpotlassport.hu szerkesztősége és a Magyar Edzők Társasága. A rendezvényre meghívást kapott Dominik édesapja, Szoboszlai Zsolt is, aki nem mellesleg a Főnix Gold Futball Club alapítója, vezetőedzője. Több kérdést is felvetett a honi utánpótlásképzéssel kapcsolatban, kezdve a futballra fordított időn át a gyerekek – ahogyan ő fogalmazott – tutujgatásáig, továbbá a szülők – akik mindenkinél mindent jobban tudnak – szerepéig. A Tatabányával az NB I-ig jutó édesapa meggyőződése, nemcsak a körülményeket kellene megvizsgálni, hanem az alanyt, magát a gyereket is. Hozzátette, szigorú volt a fiával, nem dicsérte meg kétszer ugyanazért – hogy stílszerű legyek, egy Tom Jones-slágert idéznék, „az otthon zöld füvén” sem kivételezett vele.

Szoboszlai menedzsere, Esterházy Mátyás nem egy alkalommal kijelentette, a karrierépítés szempontjából lépésről lépésre kell haladni, a lényeg, hogy a középpályás rendszeres játéklehetőséghez jusson. Így volt ez Salzburgban, Lipcsében, s így van ez Liverpoolban is. A nagy kérdés: mi a végső cél? Mert lehet, hogy a Real Madrid, az FC Barcelona neve jobban cseng, mint a Liverpoolé, de meggyőződésem, a Premier League-nél nincsen színvonalasabb bajnokság a világon, ez persze azt is jelenti, hogy innen nehezebb Európa csúcsára jutni. Lehet, hogy megköveznek érte, de nem biztos, hogy el kell hagyni a ködös Albiont. Jó, persze meg kell ismerni más futballkultúrákat. Ez igaz is, meg jól is hangzik.

Mondjuk, 23 évesen van idő a jövőn rágódni…

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!