MGYLSZ: Mészöly Géza lett a versenybizottság elnöke

Vágólapra másolva!
2009.01.22. 00:54
Kedden tartotta alakuló ülését a Magyar Gyermeklabdarúgó-szövetség versenybizottsága, amelynek elnöke Mészöly Géza, a Vasas labdarúgó-csapatának edzője lett – adta hírül a Magyar Gyermeklabdarúgó-szövetség sajtóosztálya.
Az ülés alkalmával tartott bemutatkozásakor a korábbi válogatott játékos eképpen beszélt a kinevezéséről: „Mottóként is mondhatom, hogy „összekötő kapocsként” kívánom segíteni a felnőttek és a legifjabbak labdarúgásának egymásra találását. Fontos, hogy az utánpótlás rendezvényeken minél több volt-, és jelenlegi futballista vegyen részt.” „Az MGYLSZ-NB I-es klubok „mintaprojektjéhez” elsőként csatlakozott a Vasas, így testközelből, a mindennapok tapasztalatai alapján tudok majd segíteni észrevételeimmel. El kell érni, hogy a profi labdarúgókat szerződésük kötelezze, hogy bemutató edzéseken vegyenek részt az utánpótlás korosztályú csapatoknál” – mondta a versenybizottság újdonsült elnöke. „Egyértelműen a minőségi képzés felé kell eltolni az utánpótlás-nevelés hangsúlyát a futballklubokban. Az MGYLSZ létrejötte pedig garancia kell legyen arra, hogy minél több kisfiú és kislány focizzon kedvtelésből, a saját örömére Magyarországon, ezzel szélesítve a labdarúgás tömegbázisát” – tette hozzá Mészöly Géza.
Legfrissebb hírek

Mészöly Géza: Ahogy a gyerekekkel, úgy a szülőkkel is foglalkozni kell

Utánpótlássport
2024.12.04. 14:39

Utánpótlás-konferencia: már csak öt nap!

Utánpótlássport
2024.11.28. 16:59

Mészöly Géza: A szülő a partnerünk, nem a kollégánk

Utánpótlássport
2024.10.11. 16:27

NS-terasz: bármi megtörténhet

Foci Eb 2024
2024.06.27. 09:33

Mészöly Géza: Bízom benne, Kevinre szép külföldi karrier vár az Eb után

Foci Eb 2024
2024.06.24. 21:24

Mészöly Géza az Újpestről: Mindenki le akart beszélni, mert csak megégni lehet vele

Labdarúgó NB I
2024.05.29. 10:21

Az Újpest nem hosszabbítja meg Mészöly Géza lejáró szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.05.27. 15:42

Újpest: Mészöly szerződése lejár, nincs benne opció – NS-infó

Labdarúgó NB I
2024.05.08. 20:10
Ezek is érdekelhetik