Válogatott: „Sok a felmérés, bízom benne, hogy lesz foci is…”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.02.22. 17:08
Korcsmár Zsolt, a magyar labdarúgó-válogatott Telkiben edzőtáborozó csapatának védője szerint az NB I színvonala emelkedett a létszámcsökkentéssel. A védő a téli átigazolási időszakban tért haza a Vasashoz.

„Nagyon jólesett a meghívó, természetesen jobb hangulatban érkeztem úgy, hogy nyertünk a hétvégén – mondta Korcsmár Zsolt. – Két meccset játszottam az NB I-ben visszatérésem óta, úgy érzem, erősebb a bajnokság. Kevesebb lett a csapat, több a jó játékos, szerintem ez jót tett az NB I-nek.”Korcsmár Zsolt. – Két meccset játszottam az NB I-ben visszatérésem óta, úgy érzem, erősebb a bajnokság. Kevesebb lett a csapat, több a jó játékos, szerintem ez jót tett az NB I-nek.”

„Sohasem voltam még ilyen szezonközi összetartáson, nekem új, hogy milyen itt, de nagyon jól érzem magam, tegnap regenerálás volt, most sem erőnléti edzéseket tartunk, de sok felmérést végeznek. Bízom benne, hogy lesz foci is… Játékosok nagy része ismeri egymást, lehet információkat megosztani egymással, ez hasznos nekünk.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik