A Fülöp-szindróma – Csinta Samu publicisztikája

Fülöp Lóránd a magyar futball legújabb felfedezettje. Hogy ki ő? A nevéből ítélve magyar, sőt, tényleg az. Magyar anya szülte magyar apától a Marosvásárhely közeli Sáromberkén. Ott, ahol 1769-ben gróf Teleki Sámuel erdélyi kancellár barokk kastélyt kezdett építeni, amelynek központi emeletes épületét már a híres Afrika-utazó, gróf Teleki Sámuel húzatta fel 1912-ben, immár újbarokk stílusban. Azóta is ott van, többé-kevésbé megmaradva a mának, túlélve kommunizmust és ipariskolai identitást egyaránt. Ezen a több mint másfél ezres, túlnyomórészt magyarok lakta településen futballoznak is, itt fordult elő az a cseppet sem szokványos eset, hogy egyazon csapatban játszott Fülöp apuka és a fia. Nem, még nem Lóránd, hanem hét évvel idősebb bátyja, István. Őt felületesen talán még a magyar futballtársadalom is ismeri, hiszen 2017. januárjától júniusig a Diósgyőr játékosa volt, tizenkét bajnokin egy góllal járult hozzá a DVTK bennmaradásához. Azóta a román élvonal meglepetéscsapata, a Sepsi OSK futballistája, huszonhét mérkőzésen kilenc gólig jutott. Miskolci tartózkodása idején néhány napra őt is hírbe hozták a magyar válogatottal.

Öccse bizonyos mértékig az ő nyomdokain halad. Az ifjúsági évek után a báty ajánlotta a román első osztályban játszó FC Botosani-nak, első élvonalbeli gólját épp István átadásából szerezte. Az idén júliusban huszonkettedik életévét betöltő labdarúgó azóta 45 élvonalbeli meccsnél és 12 gólnál tart, és csak azért nem többnél, mert fél évre útszélre kényszerítette egy térdszalagszakadás. Momentán az U21-es Európa-bajnokság döntő tornájára készülő román válogatott tagjaként spanyolországi edzőtáborozáson vesz részt, ahol a vendégek tegnap a hazaiak hasonló korú válogatottjával játszottak felkészülési meccset, Fülöp csereként kapott húsz percet. Ha Isten is úgy akarja, bekerül a nyári utazó keretbe. Már az Eb-selejtező előtt ott volt a korosztályos válogatott edzőjének radarképernyőjén, de egy bokasérülés két hónapra újra kivonta őt a forgalomból. A Hagi-fiú, Ianis által vezérelt generáció nélküle, a portugálok ellenében is megnyerte a csoportot, az időközben visszatérő Fülöp meg újra gólokkal juttatta magát a szövetségi kapitány eszébe. És most elsősorban megint csak rajta múlik, kijut-e egy világverseny döntő tornájára, ahol edzők és ügynökök hada lesi majd az európai labdarúgás közvetlen jövőjének krémjét.

Mondom, elsősorban, de nem kizárólag. Mérgező kipárolgások kezdik ugyanis terhelni körülötte a levegőt. Odáig teljesen rendben van a dolog, hogy egy egyre „feltűnőbb” magyar futballista iránt magyarországi klubok kezdenek érdeklődni. Amiről a sajtónak egykettőre fülese lesz, egyrészt mert az a dolga, másrészt mivel a virágnak, ugyebár, megtiltani nem lehet... Nem beszélve arról, hogy a gólérzékeny, több poszton is bevethető, jó fizikumú középpályás-csatár világszerte egyre inkább hiánycikk. Érdeklődhetnének iránta Spanyolországból, Kínából vagy Kazahsztánból is, és akkor címlap, harsona, világszenzáció.

Fülöp Lóránd viszont egyelőre – legalábbis sajtóértesülések szerint – anyaországi klubok, a Ferencváros, a Mol Vidi és a Puskás Akadémia megfigyelőinek érdeklődését keltette fel. És ez már egészen más megítélés alá esik. Itt már gyanús elemek is felvetődnek, például annak ordas szándéka, hogy Fülöpöt kiragadják Románia testéből, és a magyar futballt erősítsék vele. Ennek ugyan a legcsökevényesebb szándékára történő utalás sem észlelhető a budapesti illetékesek részéről, de ez senkit sem zavar, itt a „bármikor megtörténhet” eshetősége a perdöntő. Innen egyetlen apró lépés, hogy Lóránd szája elé dugjanak egy mikrofont, a kérdés meg immár harminc esztendeje ott van a csövön: melyik válogatottságot választaná? A románt vagy a magyart?

Ez az a kérdés, amelyre gyakorlatilag nincs jó válasz. Bizonyára ezért, illetve a helyzet empátiamentes megközelítéséből – mondhatnám úgy is: butaságból – fakadóan teszik fel bűnös felelőtlenséggel. Vagy célzatossággal. A kérdésre talán Bölöni Lászlónak van a legkiegyensúlyozottabb válasza, neki azonban „könnyű”, hiszen mögötte áll a 108 válogatottságból, Cristiano Ronaldo felfedezéséből, a nyugati futballban kivívott presztízsből összeálló hátország. Plusz az a fajta intelligencia, amely nem csak a hosszú keresztpasszok célba juttatását teszi lehetővé. Az iránta való respekt beszédes bizonyítéka, hogy ő az egyedüli, akinek nevére a román sajtóban is gondosan kiteszik a pontokat. Akit nem feszítenek azonnal keresztre, amikor kikéri magának, hogy hagyják őt jó magyar nemzetiségű román állampolgárnak lenni és maradni. Akinek a szájából tiszteletet parancsolóan hangzik, amikor kijelenti: Romániában magyarnak lenni nem szégyen!

Fülöp Lórándnak nincsenek ilyen adui. Elsősorban az életkorából fakadóan, karaktererősség, identitástudat szempontjából még nem nagyon volt lehetősége bizonyítani. Az átlagosnál jóval kiemelkedőbb futballtehetség megfelelő kiindulási pont, de egyáltalán nem elegendő a hasonlóan nehéz kérdések megválaszolásához. Egyelőre sokkal inkább a kérdés megfogalmazásához nyújt apropót, annak tudatában, hogy az esetleges első kiforratlan, meggondolatlan válaszokat megőrzi a világháló archívuma.

A satu azonban mindig kétfelől szorít. A magyar közösség ugyanis szinte hasonlóan lélegzet-visszafojtva és előkészített bélyegekkel várja az állásfoglalást. Ha meg valaki a meglévő vagy legalábbis kézenfekvőbbnek látszó megoldást – beágyazottság, a régi edzők és játszótársak alkotta közeg – választja, máris kiteljesedni látszik a hazaárulás, a gyökerek, az eredet elárulásának tényállása.

A Fülöp iránt bimbózó anyaországi érdeklődés kapcsán a román média már a lipcsei Willi Orbán esetét is fennen lobogtatja mint annak bizonyítékát, hogy a magyar futballimperializmus máris dübörög. És hogy lám, a vér nem válik vízzé. Ami önmagában értékként is kezelhető lehetne, ebben az összefüggésben viszont inkább a gyanakvás légkörének megteremtése, illetve fenntartása a cél. Egy olyan fiatal kényszerpályára állításának legalább felerészt tudatos kísérlete, ami a janicsárlét felé vezet. Vagy egy másik ország kínálta érvényesülés irányába. Ezek a kisebbségi létállapotnak csupa olyan vetületei, amelyek lelket és érvényesülést egyszerre képesek belekényszeríteni a meghasonulás spanyolcsizmájába.

A téma egyre kizárólagosabb eszmegazdája, Bölöni László erre is kitér. „Szüleim úgy neveltek, hogy úgy váljak becsületére a nemzetemnek, hogy közben tisztelem az országot, ahol élek. És azt hiszem, nem, nem hiszem, hanem biztosan tudom, hogy megfeleltem ennek a parancsolatnak. A tőlem telhető legtisztességesebb eszközökkel védtem Románia érdekeit. Mi akkor a probléma?” – fogalmazott egy román sportlapban a közelmúltban megjelent interjúban.

A mindenható és megfellebbezhetetlen Transfermarkt portál szerint Fülöp Lóránd mai piaci értéke 350 ezer euró. Ha kijut és szerephez is jut az U21-es Eb-n az összeg minden bizonnyal nagyságrendekkel emelkedik. Nagy kérdés, hogy az ügynöke, a klubja számára valószínűsíthető anyagi haszon milyen mértékben válik érdekérvényesítő tényezővé. Vagy hogy a keretszűkítés során valaki megkérdezi-e tőle mellékesen, de jelentőségteljesen, hogy ha majd válogatottat kell választania, milyen ország mellett dönt. Kívánjunk erőt és bölcsességet a megfelelő válasz megtalálásához. Hogy túl tudjon lépni e fájdalmas bőség emelte akadályokon.