A visszahúzós gól – Szöllősi György publicisztikája

„Az Évszázad mérkőzésén az Évszázad gólja” – így kommentálta Szepesi György a londoni 6:3 harmadik gólját, amely azóta nemcsak annak az egyébként is jelképpé vált 1953-as meccsnek, de az Aranycsapat történetének, a csapatkapitány és általában a magyarok zsenialitásának, szemfülességének is a szimbóluma lett. A pillanat, amelybe belesűrűsödött, hogy Dávid legyőzi Góliátot, hogy a zömök kis magyar túljár a legendás angol csapatkapitány, Billy Wright eszén, egy finom csellel „elküldi gyufáért”, a nagy tekintélyű és tudású jobbfedezet kibillen az egyensúlyából és kicsúszik a pályáról... Nem úgy Puskás, aki a másodperc törtrésze alatt úrrá lesz a labdán és bevágja a „rövid” kapufa mellé.

Egyetlen, egy szempillantás alatt lejátszódó mozdulatsorban ott van minden, amit a magyar Aranycsapat jelentett a magyaroknak és a világnak: a világháborúban vesztes kis Magyarország (ahol Angliával ellentétben nem televízión, csak rádión tudják követni a szurkolók a meccset) a világon elsőként győzi le csatornán túlról érkezőkkel szemben eddig veretlen angolokat, akik ellen éppen lázad korábbi világbirodalmuk, sorra vívják ki függetlenségüket a volt gyarmatok. És akkor jön a lesajnált, kifosztott, két világháborúban is legyőzött, megcsonkított Magyarországnak a pályán silány minőségű felszerelést viselő csapata és a kis köpcös csapatkapitány, a meccs előtt kinevetett Puskás, afféle Botond vitézként buzogányával kettétöri a bevehetetlennek hitt Bizánc kapuját... Azaz beveszi a londoni Wembley városrészben található „Empire” („Birodalmi”) Stadion kapuját, azon a pályán csinál bohócot a csapatkapitányuk révén az angolokból, amelyen még sosem kaptak ki a kontinensről érkező csapattól, s ahol a pálya körül százezer angol várja az újabb hazai győzelmet (hiszen magyar szurkolók nem is utazhattak a helyszínre az ország politikai és gazdasági helyzete miatt). A csellel becsapott Wright nem volt akárki, 105-ször szerepelt az angol válogatottban, szőke divatikon volt, s ma szobra áll a Wolverhampton stadionja előtt.

„Az egyensúlyérzéke kivételes – mondta Puskásról George Robb, az angolok balszélsője. – Már akkoriban sem volt éppen sovány, de olyan egyensúlyérzékének kellett lennie, hogy a legjobban kihasználhassa a bal lábát. Bizonyára a jobb lába sem ügyetlen, de az igazán nagy mutatvány az a híres gólja, ballal...”

Nos, igen. A Czibor Zoltántól kapott labda tulajdonképpen Puskás jobb lábára jött, de ő, ha csak tehette, mindent ballal oldott meg. Vagy ahogy csapattársa és kártyapartnere, Sándor Csikar megfogalmazta, „az Öcsinek valahogy mindig a bal lábára jött a labda”. Ha úgy tetszik, itt a hiányosságából kovácsolt erényt, hiszen a labdát visszahúzó mozdulat részben arra szolgált, hogy korrigálja a passzt, maga elé tegye, a bal lábára igazítsa a labdát. Más kérdés, hogy ezzel egyúttal kiiktatta a kapu és közte még zavaró körülményként jelen lévő Wrightot. Mindezt villanásnyi idő alatt. Ahogyan egy másik ellenfél, Jackie Sewell megfogalmazta: „Mindenki azt csinálja még ma is, ma is látni ezt a cselt, amelyet ő csinált, de nála sokkal lassabban. Visszapörgetni a labdát, egy kicsit meglökni, megint visszahúzni, és közben ingerelni Billy Wrightot, hogy menjen érte, és ezt egyetlen mozdulattal, visszalépni és keményen belerúgni ugyanazzal a lábbal, erre csak egy zseni képes.”

Az Aranycsapat jobbhátvédje, Buzánszky Jenő szerint „Olyan bokája volt, mintha svéd golyóscsapágyon pörgött volna”, világhírű madridi csapattársa, minden idők egyik legjobb játékosa, Alfredo Di Stéfano pedig így látta: „Bal lábával varázsolta a labdát. Olyan finoman, elegánsan bánt vele, mintha kesztyűt húzott volna góllövő cipőjére.” Vagy ahogyan Hajdú B. István vélekedett: „Jobban bánt a labdával lábbal, mint más kézzel, sőt mintha a labda is egy testrésze lett volna.” Maga Puskás ezt egyszerűen fogalmazta meg: „A labda legyen a játékos szolgája!” Hát neki az volt. „Az ő bal lába többet ért, mint a legtöbb futballistának a kettő együttvéve” – mondta róla egy másik világhírű ellenfél, a német világbajnok csapat kapitánya, Fritz Walter. Erre, a legendás gólra is igaz az aranylabdás spanyol Luis Suárez kijelentése: „Ami egy átlagos játékosnak közepes passz volt, abból Puskás képes volt gólt lőni.” A tökéletes technikai kivitelezésnél is fontosabb volt azonban a gondolkodás gyorsasága. Di Stéfano szerint „gondolatban megelőzte az akciót, már tudott mindent, mielőtt a helyzet kialakult volna”. Vittorio Pozzo, a háború előtt kétszeres világbajnok olaszok szövetségi kapitánya, aki maga is ott volt az Évszázad mérkőzésén, ezt úgy fogalmazta meg, hogy amikor ő mint edző és a legtöbb játékos egy szituációban három megoldást lát, Puskás egy negyediket alkalmaz. Gyerekkori barátja, az első 100-szoros magyar válogatott játékos, Bozsik József, „Cucu”, a meccs egyik legjobbja, kijelentette: „Puskás Öcsihez hasonló játékost sem azelőtt, sem azóta nem láttam. Kombinációs készsége, helyzetfelismerése, ötletessége páratlan volt.”

Az angol Daily Mirror Hidegkuti mesterhármasa ellenére így lelkendezett a 6:3 után: „Puskás a világ legnagyobb labdarúgója”. A visszahúzós gólról pedig azt írta ugyanez a lap: „A Puskás-mozdulat, amely megrendítette Angliát...”

Az egyetlen hatszoros BEK-győztes, a Real Madrid mai tiszteletbeli elnöke, Francisco Gento szerint Puskásnál a „világon senki sem érezte jobban a kaput”. Másik madridi csapattársa, a lengyel származású francia Raymond Kopa személyesen volt ott a Wembley lelátóján 1953. november 25-én, mert a francia bajnoki címért a Stade de Reims játékosai ezt kapták jutalmul. Később egykori bálványa mellett öltözhetett: „Amikor Puskás a Realhoz jött, úgy néztem rá, mintha az Isten szállt volna le közénk”.

Maga Puskás is különleges helyen tartotta számon a Wembleyben szerzett „visszahúzós” gólját: „Soha azelőtt és azóta nem rúgtam ilyen gólt. Pályafutásom legkedvesebb gólja. Talán még én sem hittem benne, hogy sikerülhet, de sikerült...”

A futballtörténelem egyik legismertebb mozdulatsora ez a befejezés („Puskás skill” vagy „Puskás pullback V” néven találhatók friss oktató videók az interneten a labda által leírt V-betű alakjára utalva), de érdemes egy pillantást vetni a teljes akcióra, amely egyébként éppen Puskástól (!) indul, méghozzá a saját térfélen. Szepesi az élő közvetítésben mintha ráérzett volna, hogy miként gördül majd végig az akció a pályán, és milyen jó lesz visszanézni, -hallgatni az egész támadást, ugyanis az első passztól kezdve végigviszi azt a játékot, hogy minden átadásnál elmondja, „laposan”: „Puskás a mi térfelükről indul el vele, laposan gurítja Kocsis lábára, Kocsis laposan tovább Bozsiknak, Bozsik laposan tovább Hidegkutinak, Hidegkuti laposan tovább Budainak, így laposan, na most laposan Czibornak, Czibor elmegy a labdával, nincsen rajta senki, a jobbszélső helyén van e pillanatban, Czibor most az alapvonalról Puskásnak adja, Puskás egy cselt csinál, lő... gól, három egy, gól, gól!”

Egy többnyire egyérintős, gyors, lapos passzokkal végigvitt támadás befejezése volt tehát a híres visszahúzós gól, vagyis így győzedelmeskedett a kombinatív, sokpasszos játék a hagyományos, ívelgetésekre épülő angol stílus fölött, az a tény ráadásul, hogy a támadás előtt a jobbszélső Budai ment hátra labdát szerezni, míg az ő helyén a balszélső Czibor bukkant fel gólpasszt adni a jobb oldali szögletzászlótól a balösszekötő Puskásnak, aki a jobbösszekötő helyén bukkant föl, nos, ez a jelenetsor a hetvenes években a hollandok által tökélyre fejlesztett „totális”, vagyis posztok nélküli futball előképe. Ahogyan Paul Simpson angol szakíró, a FourFourTwo magazin alapító főszerkesztője megfogalmazta: „Puskás totális futballista volt, húsz évvel azelőtt, hogy maga a kifejezés megszületett volna”.

Ha felelevenítjük azt is, hogy a labda sem olyan volt, amellyel Puskásék idehaza korábban játszottak, még inkább felértékelődik Puskás tökéletes technikai megoldása, amelyre – mint Matthew Watson-Broughton friss Rogan Taylor-interjújából (Nemzeti Sport Online) kiderül –, az angol kommentátornak, Kenneth Wolstenholme-nak nem is volt megfelelő kifejezése, de amit a Puskás-életrajzomhoz írt előszava szerint a tini Alex Ferguson, a Manchester United későbbi korszakos menedzsere már aznap sötétedésig gyakorolt a házuk hátsó udvarán, miután Glasgow-ban is látható volt a meccs a televízióban, csak korábban haza kellett szökni a suliból... (John Lennonék liverpooli iskolájából, ahol jó fej volt az igazgató, hazaengedték a diákokat, lásd ugyancsak az interjúban.)

A történelmi mozdulatot idehaza csak a filmhíradókban, utólag láthatták azt a szurkolók (az egyetlen magyar aranylabdás, Albert Flórián később azt mesélte, hogy 12 éves gyerekként azért szökött be a moziba tucatnyi alkalommal, hogy a 6:3 összefoglalóját láthassa, nem az utána következő film érdekelte), majd évtizedekig nemigen mutatták be sehol a gólokat sem, Puskás személyével és az Aranycsapattal együtt ez is kényes téma lett a Kádár-rendszerben. A nyolcvanas években aztán már egyre gyakrabban vetítettek rossz minőségű, rosszul összevágott összefoglalókat, Puskás visszahúzós gólja aztán a rendszerváltás után, a kilencvenes években egyenesen a heti bajnoki gólösszefoglaló szignálja lett a televízióban, végre igazi jelképpé vált. Magát, a 6:3-as mérkőzés teljes felvételét a brit kormány a magyar honfoglalás millecentenáriuma alkalmából ajándékozta Magyarországnak, így 1996 karácsonyán vetítette először a televízió idehaza, 43 évvel a mérkőzés után... És újabb 12 évet kellett várni, amire DVD-n is hozzáférhetővé vált a mérkőzés, amely ma digitálisan felújítva, kiszínezett magyar gólokkal lesz látható a Telekom jóvoltából a Super TV2-n. A 25. percben különösen is érdemes lesz odafigyelni...