Nagy Ádám: Marco Rossi bizalma sokat jelentett nekem

– A Törökország elleni győzelem után nem sokkal elmondta, azt gyorsan felfogta, hogy a Nemzetek Ligájában feljutott az A-divízióba a csapat, ám ahhoz még idő kell, hogy az Európa-bajnoki részvétel kiharcolását „megeméssze”. Mára sikerült?
– Másnap repültem vissza Bristolba, útközben volt időm gondolkodni azon, mit értünk el. Felejthetetlen napokat éltünk át: egy hét leforgása alatt kvalifikáltuk magunkat az Eb-re, majd kerültünk fel az A-ligába, a kemény srácokhoz! Egyik nagyobb tett, mint a másik, de talán megértik, ha azt mondom, az Izland elleni győzelemmel kivívott Európa-bajnoki részvétel kívánkozik a csúcsra. Jó belegondolni abba, milyen hozománya lesz annak – nemcsak ránk, hanem az országra nézve. S persze beugrott az is, milyen szerencsés vagyok.

– Mert nyáron is futballozhatok! Nem lesz hosszú pihenőm, de ennél nagyobb bajom sohase legyen az életben! Magyarországon, a csodálatos Puskás Arénában, remélhetőleg szurkolók előtt játszhatok majd egy Eb-n – kell ennél több? No, nagyjából eddig jutottam a töprengésben, mert aztán landolt a gép, és onnantól nincs megállás, meccs van meccs hátán. Decemberben „csak” nyolc mérkőzést játszunk – bajnoki szinten szerintem ez páratlan.

– Akkor azon nem is elmélkedik, hogy huszonöt esztendősen karrierje második Európa-bajnokságára készülhet?
– Nagyon durva! Nemrég láttam egy fotót, talán éppen a Nemzeti Sportban, amely az öt évvel ezelőtti, Norvégia elleni pótselejtezőt megnyerő csapatot örökíti meg. Akkor ugyanúgy összeálltunk a pályán, mint Izland legyőzését követően. Ha összehasonlítom a két képet, egy kezemen meg tudom számolni, ki szerepel mindkettőn.

– No, és azt tudja, hogy a 2016-os Eb-t megjáró keretből hányan vették ki a részüket a novemberi diadalmenetből?
– Hatan? Esetleg heten?

– Kilencen!
– Számoljunk csak! Szóval, az Eb-n Király Gábor védett, de Gulácsi Péter és Dibusz Dénes már ott volt, ez kettő. A mezőnyjátékosok közül Lovrencsics Gergő, Fiola Attila, Bese Barnabás, Nikolics Nemanja, Szalai Ádám... Most járunk hétnél. Ja, megvan! Lang Ádám. És akkor még én... Azért nagy változáson mentünk át.

– Olykor eszébe jut még, mit értek el Franciaországban?
– Az újabb kijutás lehetőséget kínált arra is, hogy nosztalgiázzunk. Amikor sztorizgattunk egymás között, feltörtek az emlékek. Mindamellett igyekszem nem a múltban és a múltból élni, a jelen az igazán fontos. Egyszer-egyszer jó visszapörgetni az idő kerekét, de nem azzal telnek a napjaim, hogy azt mondogatom magamban, hú, de jó volt akkor!

– Csak annyit áruljon még el, melyik a legkedvesebb franciaországi emléke?
– Marseille! Ha játszottam volna a későbbi győztes Portugália ellen három háromra végződő lyoni meccsen, lehet, hogy azt említeném. Bár az a kilencven perc a kispadról is hatalmas élmény volt, a képzeletbeli rangsor élére én a Marseille-ben megvívott, Izland elleni mérkőzést helyezem. Még ennyi idő elteltével is nehéz szavakba önteni, mit adott nekünk az a nap. Több tízezer magyar drukker tombolt a tribünön, a hajrában egyenlítettünk – elképesztő, mit éltünk át. Hozzáteszem, az egész torna fantasztikus volt. A körítés, a hangulat, minden. Még annak is megvolt a varázsa, hogy ugyan felvételeket láttunk róla előzetesen, nem tudtuk pontosan, milyen lesz a hadiszállásunk. Jövőre annyiban más lesz, hogy már most tudjuk, Telkiben leszünk. Mielőtt bárki félreértene: ennek is megvan a bája, sőt! Ismerünk mindent és mindenkit, az ott dolgozóknak ezúton is köszönjük, hogy mindent megtesznek azért, hogy nekünk csak a focira kelljen összpontosítanunk.

– Ha összehasonlítja az öt évvel ezelőtti és a mostani kijutást, talál különbséget?
– Az eufória ugyanúgy megvolt, mindkét siker katartikus élményt jelentett. Ami ezúttal valamelyest keserédessé tette a pótselejtezőt, az a szurkolók hiánya volt. Tudtuk, mekkora tétje van az összecsapásnak, mégis más volt úgy kimenni melegíteni, hogy kongott az ürességtől a stadion. Amikor nem a drukkerek hangját hallod, hanem azt, hogy a saját mondandód visszhangzik, kissé lehangoló. Arra ügyeltünk, hogy ez az érzés ne kerítsen hatalmába bennünket, a végeredmény arról tanúskodik, ezt a helyzetet is jól kezeltük. Pörögnünk kellett, égnünk kellett a bizonyítási vágytól és a győzni akarástól – pörögtünk és égtünk is. Utána természetesen elképzeltük, mi lett volna, ha telt ház van a Puskás Arénában. Szerintem Szoboszlai Dominik gólja után a szurkolók beszaladtak volna a pályára örömükben. Ha egyvalamit kívánhatok, az lenne, hogy legkésőbb az Európa-bajnoki csoportmeccsekre visszatérhessenek a nézők a lelátóra. A legjobb persze az lenne, ha már a márciusi világbajnoki selejtezőkön mellettünk lehetnének.

– Ha ránéz az öt évvel korábbi és a mostani csapatképre, mit lát, sokat változott Nagy Ádám?
– Nem csupán látom, érzem is. A pályán éppúgy változtam, mint a pályán kívül. Nem véletlenül tartják úgy, hogy a jó pap holtig tanul – én is igyekszem folyamatosan fejlődni, előrelépni. Volt, hogy lejtőre kerültem, utaztam hullámvasúton, de ez csak megerősített. Mentálisan és fizikailag egyaránt több lettem, úgy vélem, azt is hozzáfűzhetem, hogy jobb és érettebb futballista lettem az évek során.

– Másként szólva: az, hogy tavaly nyáron Olaszországból Angliába szerződött, jót tett önnek?
– Jót, igen.

– Még úgy is, hogy az olasz élvonalból az angol másodosztályba igazolt?
– Azért is választottam a Bristol Cityt, mert játszani akartam. Úgy tűnik, jó döntés volt. A taktika is más, mint Olaszországban volt, a Bolognában a labdabirtoklás volt az elsődleges, itt igyekszem minél többször előrefelé játszani a labdát a gólszerzés érdekében. Dolgozom azon is, hogy tovább erősödjek, viszont ezt sem lehet túlzásba vinni, mert a sebesség kárára menne. Sokat tanultam Angliában is, az az igazság. Életem ezen szakasza is tartogatott embert próbáló pillanatokat, de azokra is jól reagáltam.

– Például arra, hogy az idény elején mellőzte az edzője?
– Nehéz időszak volt, nem vitás. Úgy éreztem, helyem lenne a csapatban, azonban kutya kötelességem volt tiszteletben tartani a menedzser döntését. Ha valaki nincs a keretben, elnézést a kifejezésért, de fogja be a száját, és dolgozzon a lehető legkeményebben azért, hogy kapjon esélyt a bizonyításra. Tisztában voltam vele, hogy a helyzetem nem rózsás, ám ha elkezdek siránkozni, csak magam alatt vágom a fát. Tudtam, ha becsülettel teszem a dolgom, egy nap a pályán találom magam, és akkor már csak rajtam múlik, élek-e a sansszal. S tudtam azt is, ha eljutok oda, kiharcolom magamnak, hogy a folytatásban már számoljon velem a szakmai stáb. Így is történt. Ha huszonöt évesen tanácsolhatok valamit: ha minden ellened szól, maradj csendben, ugyanakkor a fejedet felemelve, összeszorított fogakkal menj tovább! Előbb-utóbb kifizetődik.

– Ma már minden rendben van?
– Abszolút. Arra kell ügyelnem, hogy megtartsam az egyensúlyt. Értem ezalatt, hogy amíg a mellőzöttség idején vigyáztam arra, hogy ne essek depresszióba, ne vetítsem ki a bánatomat a csapattársakra, a páromra, a családomra, most azt kell szem előtt tartanom, hogy ne essek át a ló túlsó oldalára. Meg kell találni az arany középutat.

– Árulja el, mi a baja a Queens Park Rangersszel?
– Az égvilágon semmi!

– Eddig két gólt jegyez a Championshipben, mindkettőt a QPR ellen.
– Elhiheti nekem, ha rajtam múlna, más csapatoknak is rúgnék gólt. Jóllehet sohasem voltam arról híres, hogy egyik gólt lövöm a másik után. Annak örültem, hogy ebben a szezonban viszonylag hamar, már december elsején megszereztem az első gólomat, abban bízom, hamarosan egyről a kettőre jutok. Egyébként a QPR kapcsán őrzök kevésbé szép emléket is, hiszen az ellene vívott meccsen szenvedtem súlyos bokasérülést. Az volt a második angliai mérkőzésem, előbb rúgtam egy gólt, majd nem sokkal később le kellett jönnöm a pályára a sérülés miatt. De legalább nyertünk.

– Amiben tavaly része volt, idén is tapasztalhatja: milyen érzés karácsonykor futballozni?
– Felemelő! Az előző idényben idegenben léptünk pályára december huszonhatodikán, ezúttal otthon játszhatunk. A gond csak az, hogy valószínűleg zárt kapuk mögött, mert bár Angliában már vannak olyan városok, ahol a szurkolókat – korlátozott számban – beengedik a stadionokba, Bristol még nem tartozik ebbe a kategóriába. Az országot három zónába sorolták járványügyi szempontból, a mi vidékünk egyelőre a harmadikba, vagyis a legrosszabba került. Ha minden igaz, kéthetente vizsgálják felül a helyzetet, titkon remélem, javul annyit, hogy a huszonhatodikai meccsünkön már lehetnek nézők.
Úgy lenne teljes az ünnep.

– Megnéztem, november harmadika óta tizenegy meccsen szerepelt, valamennyin kezdőként, nyolcat végig is játszott. Hogyan bírja?
– Egyfelől brutális ez a tempó, másfelől ennél jobbat, mint hogy szüntelenül futballozhatok, nem is kívánhatnék. Főleg úgy, hogy akár a válogatottal, akár a Bristollal játszottunk, a legtöbb mérkőzésen győztünk. Ha rendszeresen pályára lépsz és közben sűrűn nyersz, nem érzed magad fáradtnak. Én sem azon gyötrődöm, hogy kimerült vagyok, sokkal inkább az hajt, hogy a következő meccsen is játszhassak, és megint győztes csapat tagja lehessek. Közben persze mindent megteszek azért, hogy a mérkőzéseken a lehető legjobb állapotban legyek, figyelek arra, hogy eleget pihenjek, megfelelően étkezzek és amilyen gyorsan csak lehet, regenerálódjak.

– Ebben segít a sudoku?
– Úgy ám! Elismerem, kicsit nagypapás, de kikapcsol.

– Egy-két hete a klubhonlapnak nyilatkozva bevallotta, ha éppen Magyarországon tartózkodik a kedvese, a PlayStationt is gyűri. Ez is segít a relaxálásban?
– Már nem, mert a párom visszatért Bristolba... Sebaj, a sudoku mellett ott vannak a könyveim, kaptam újakat is, úgyhogy van mivel elfoglalnom magam. Arról nem szólva, hogy a karácsonyi készülődésnek is eljött az ideje. Okultunk a tavalyi esetből, amikor kicsit korán vettük meg a karácsonyfát – mire eljött a szenteste, a tüskék fele lehullott, egyszer pedig felborult... Szeretem ezt az időszakot, tényleg a meghittség a lényege. Csupán azt sajnálom, hogy az egymást követő meccsek és a koronavírus-járvány miatt nem lesz mód arra, hogy a szeretteinket és a barátainkat meglátogassuk.

– Legalább lesz ideje megnézni a válogatott meccseket. Apropó, mit jelent önnek, hogy már negyvennégyszer szerepelt a nemzeti együttesben?
– Majdhogynem mindent. Erre jó példa a már említett tavalyi sérülés. A klubom nem akart elengedni a válogatottba, de én kiharcoltam, hogy hazamehessek. Más kérdés, hogy rossz döntést hoztam, mert nem voltam tökéletes állapotban, bármennyire is akartam, nem tudtam jó teljesítményt nyújtani. Emiatt egyvalakire lehettem mérges: magamra. Mint mindenből, abból is okultam. Ha felhúzhatom a címeres mezt, azt érzem, hogy egész Magyarországot képviselem. Egy jó meccsel, egy győzelemmel ezreket, tízezreket vidíthatunk fel – ez a foci mágiája. Egyszerű sportág a futball, mégis a világ legnépszerűbb játéka. Lehet, az elfogultság szól belőlem, de úgy hiszem, semmi sem tud annyit adni az embereknek, mint a labdarúgás. Hálás vagyok a sorsnak azért, hogy futballista lehetek. Amikor közelednek a válogatott mérkőzések, már tűzben égek, alig várom, hogy a Himnuszt hallgathassam a pályán. Harcolni akarok a hazámért, elképesztően motivál, hogy sikereket érjek el a társaim oldalán.

– Milyen a jelenlegi magyar válogatott?
– Erős. Minden szempontból. Csapatként küzdünk, csapatként nyerünk. Az Izland elleni győzelem után következett a Szerbia és a Törökország elleni Nemzetek Ligája-meccs, amelynek nem kisebb tétje volt, mint a feljutás. Különböző okok miatt folyamatosan estek ki a játékosok, de a szerbek és a törökök ellen is olyan produkcióval rukkoltunk ki, ami alátámasztotta, amit mondtam: ez a csapat igenis erős! Vannak olyan futballistáink, akik a sorsdöntő pillanatokban tudnak extrát húzni, de a szóban forgó két találkozón az is kiderült, ha ők netán hiányoznak, akkor sem kell feltett kézzel felmennünk a játéktérre.

– Az ősszel kiderült még valami: Marco Rossi szerfelett bízik önben.
– Igen, akkor is meghívott, amikor nem játszottam a Bristol Cityben. Azért jó, hogy ismerjük egymást jó ideje, hiszen a kinevezése óta folyamatosan számol velem. Hogy korábban már bizonyítottam, feltételezhetően sokat nyomott a latban, amikor kiküldte a meghívókat az őszi meccsekre. Szerencsére a novemberiekre már úgy jöttem haza, hogy előzőleg két mérkőzést végigjátszottam a klubomban, ráadásul mindkettőt megnyertük. Nem tagadom, Marco Rossi bizalma sokat jelentett nekem – nem visszaélni, hanem élni akartam vele.

– Olaszul is beszélnek egymással?
– Szinte mindig. A „Mister” olykor talán még a hasznomat is veszi, mert szükség esetén tolmácsolok is... A Bolognában töltött három év alatt megtanultam olaszul, a közös nyelv is kapocs közöttünk.

– Szeretne még Olaszországban futballozni?
– Egy napon szívesen visszatérnék. Megnyugtató, hogy ez mindenekelőtt rajtam múlik. Ha olyan teljesítményt nyújtok a válogatottban és a klubomban, gyaníthatóan érkezik majd egy jó ajánlat – akár a Serie A-ból is. Egy jó Európa-bajnoki szereplés sokat segíthet ebben is.

– Kétszeresen lehet ünnep önnek az Eb: a huszonhatodik életévét az első és a második csoportmeccs között tölti be, és könnyen megeshet, hogy a torna alatt lesz ötvenedszer válogatott.
– Ötven válogatottság... De jól hangzik! Jó belegondolni, hogy huszonöt évesen már a közelében vagyok. Szép, kerek szám, nagyon büszke leszek, ha elérem. Mesébe illene, ha az Eb-n jubilálhatnék. Remélem, addig a Bristol Cityvel is maradandót alkotunk.

– A feljutásra céloz?
– Arra célzok, hogy erősebbnek érzem a csapatot, mint az előző idényben. Ebben a szezonban, ha nyögvenyelősen is, de megnyerjük azokat a mérkőzéseket, amelyeket tavaly nem. Kiélezett és hosszú harc lesz, ám úgy érzem, bennünk van, hogy akár egyenes ágon, akár a rájátszásban felkerüljünk a Premier League-be.

– Képzelje csak el, a nyáron azon kellene törnie a fejét, hogy a Premier League-ben vagy a Serie A-ban futballozzon...
– Ezt boldogan elképzelem!

– És mire jut?
– Erre nyáron térjünk vissza, ha aktuális lesz a kérdés.

– Ha már beszéltünk egy öt esztendővel ezelőtti fotóról, nézzünk egy öt év múlva „készülő” képet! Hogyan látja magát harmincévesen?
– Ha akkor is olyan jól tudunk társalogni a futballról, mint most, boldog leszek. Hát még akkor, ha valamelyik topbajnokság meghatározó csapatában fontos szerepet töltök be. Egészségre, boldog családra vágyom még, nem többre.

– Halkan jegyzem meg, 2025-re a harmadik Európa-bajnoki részvételén is túl lehet.
– Így igaz. S ha közben még egy világbajnoki szereplés is becsúszna, akkor...

– Nos, akkor?
– Ígérem, ha mindez megvalósul, és öt év múlva beszélgetünk, befejezem a mondatot.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2020. december 12-i lapszámában jelent meg.)