A magyar futballban 1986 előtt már évtizedekkel bevett módszer volt a mérkőzések „letutizása”, a szükséges jó eredmény biztossá tétele, így aztán nem csoda, hogy a bajnoki versenyfutások is mindig véget értek már jó néhány fordulóval a vége előtt, amikor az élen álló csapat a hátralévő meccseket már előre szépen elrendezte az ellenfelekkel. Ez a folyamat a '80-as esztendők elején vált megszokott gyakorlattá (csak a 2000-es években elharapózó internetes fogadási oldalak és az ezzel együtt járó fogadási csalások alakították át ezt a gyakorlatot kissé), és hiába voltak akkor még egészen kiváló labdarúgóink, ez a közeg gátja volt minden fejlődésnek. Éljátékosaink a legritkább esetben kényszerültek arra, hogy igazán fontos, éles ki-ki meccset kelljen játszaniuk, valamilyen extra teljesítményt nyújtaniuk, hiszen a háttérben úgyis el voltak rendezve a dolgok. És mivel mindenki alul volt fizetve – no nem a magyar társadalom többi tagjához, hanem a külföldi futballistákhoz képest –, óhatatlanul megjelent a rendszerben az az attitűd, hogy mindenből pénzt kell csinálni. Vagyis a már biztos bajnok vagy dobogós élcsapatok sokszor meg sem várták, hogy a kiesőjelöltek pénzt ajánljanak egy számukra fontos mérkőzés megnyeréséért, hanem ők maguk mentek elébe a dolognak, avagy kereslet és kínálat mesésen egymásra talált a „szocialista piacgazdaság” keretein belül.
Csakhogy ez csúnyán visszaütött, amikor olyan mérkőzésre került sor, ahol nem lehetett használni ezeket a bevált mechanizmusokat – például az 1986-os mexikói világbajnokságon. Válogatott játékosaink, akik már úgy szocializálódtak, hogy a meccseket le lehet dumálni előre, egyszer csak azt vették észre az irapuatói betonkatlanban, hogy a szovjetek csak jönnek és jönnek kérlelhetetlenül.
Persze, ne higgyük azt, hogy előtte nem voltak puhatolózások az ellenfelek között...
Hiteles forrásokból ma már tudni lehet: a szovjetek és a franciák elleni meccs előtt is történt kísérlet a megegyezésre. Hogyan? Ki kezdeményezett? És miért nem sikerült egyik alkalommal sem megegyezni? Elolvasható a FourFourTwo.hu-n, IDE KATTINTVA!
Csakhogy ez csúnyán visszaütött, amikor olyan mérkőzésre került sor, ahol nem lehetett használni ezeket a bevált mechanizmusokat – például az 1986-os mexikói világbajnokságon. Válogatott játékosaink, akik már úgy szocializálódtak, hogy a meccseket le lehet dumálni előre, egyszer csak azt vették észre az irapuatói betonkatlanban, hogy a szovjetek csak jönnek és jönnek kérlelhetetlenül.
Persze, ne higgyük azt, hogy előtte nem voltak puhatolózások az ellenfelek között...
Hiteles forrásokból ma már tudni lehet: a szovjetek és a franciák elleni meccs előtt is történt kísérlet a megegyezésre. Hogyan? Ki kezdeményezett? És miért nem sikerült egyik alkalommal sem megegyezni? Elolvasható a FourFourTwo.hu-n, IDE KATTINTVA!