Labdarúgás: a 90 éves Bödör László mindig azt csinálta, amit szeret

„Olyan fotóst hozzon, aki tud életlen képet csinálni, ne látsszon, milyen öreg vagyok.”

Bödör László az MTK bajnok, KK-győztes, KEK-döntős, egyszeres válogatott futballistája szokása szerint humorral üti el a 90. születésnapja előtti érdeklődést. „Szerencsére Sárváron töltöttem néhány napot, a termálvíz jót tett az elmozdult csigolyámnak.”

A korábbi csatár – nem mellesleg 90 évével a legidősebb válogatott futballista – egyébként kétszeres aranykoszorús esztergályosmester. Szó szerint megfogta a munka végét, Kőris utcai műhelyében 87 éves koráig dolgozott, 55 esztendőt lehúzva az esztergapad mellett. Hamarabb tanult meg esztergálni, mint futballozni, mai szemmel nézve megdöbbentő, hogy csupán 21 évesen lett belőle labdarúgó.

Egyfelől akkoriban még nem hívták segítségül a tudományt a kiválasztásnál, másrészt aki jól bánt a labdával, arról kiderült… Mondhatnánk, ilyen egyszerű játék a futball. S ami manapság meglepő lehet: azért tanult szakmát, mert jól akart keresni, s erre nem a pályán látta a jövőt. Hallotta, hogy a sztahanovistákat jól megfizetik. Ez nem vicc. Kitanulta a szakmát, aztán a Fehérvári úti BHG-ban dolgozni kezdett.

„A szüleim nem hitték el, hogy a melóban a legjobbak közé tartozom.”

Persze még korábban, gyerekként állandóan rúgta a labdát. Ez aztán jól jött a katonaságnál, mert a hadseregbajnokságban felfigyeltek rá. Illetve… Muszájból mondták neki, álljon be a bal szélre – ott nem tudja elrontani a többiek játékát. Aztán rögtön leigazolta az Esztergomi Vasas, ez 1954-ben történt. Nem ment neki rosszul, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Dorog lecsapott rá. Azt hinné az ember, megtisztelő Buzánszky Jenővel, Ilku Péterrel, Monostori Tivadarral egy csapatban játszani – az volt, de nem a tősgyökeres pesti srácnak.

„Azt szerettem volna, hogy a héten egy napot Budapesten tölthessek, de erre azt a választ kaptam, amíg Buzánszkyék lejárnak a bányába, hogy nézne az ki…”

A dorogiak nem akarták elhinni, hogy az MTK-hoz (Bp. Vörös Lobogó) igazol, mit keres Hidegkuti Nándor, Sándor Károly, Palotás Péter mellett? Noha a grund gyermekeként kétlábas volt, nehezen fért be a kezdőbe.

„Mondhatom, mindenki szeretett, egyszerűen Lacikának hívtak. De eleinte csak a fakóban kaptam helyet.”

Azért lassan belelendült, 1956 második felében gyökeret eresztett, 1956. szeptember 9-én a Bp. Vörös Lobogó–Szeged 6:0-s mérkőzésen két gólt szerzett, „Bödör is állandóan mutatta magát, sokat futott lyukra, jól tört kapura is”. Szeptember 30-án a Bp. Vörös Lobogó–Bp. Honvéd 2:2, „Bödör szünet után feljavult”. A pályaválasztó csatársora így állt fel: Sándor, Palotás, Hidegkuti, Bödör, Szimcsák István. Mondjuk az ellenfél ötös fogata sem volt rossz: Budai II László, Kocsis Sándor, Machos Ferenc, Puskás Ferenc, Czibor Zoltán.

Az 1956-os forradalom idején a többi együtteshez hasonlóan az MTK is túrázott, „Lacikában” fel sem vetődött, hogy kint marad.

„Miért mentem volna el? Minden ide­köt!”

Jól döntött, tagja volt az 1958-as bajnokcsapatnak. Ám nemcsak elöl volt hasznos, Lanczkor Sándor sérülése után a kapuba is beállt. Igaz, az MTK 1962-ben 5:0-ra kikapott az Újpesttől…

„Kapusunk már az elején kidőlt, Kuti Pista állt be, kapott egy gólt, a csapat úgy döntött, én könnyebben elérem a lécet – ez nem vicc – cseréljünk. Kaptam egy négyest, de nem ment rosszul.”

Arra a kérdésre, melyek azok a mérkőzések, amelyekre a legszívesebben emlékszik, az 1964-es Kupagyőztesek Európa-kupájában a skót Celtic ellen az elődöntő visszavágóján elért 4:0-s győzelmet említette.

„Kint kikaptunk három-nullára, magunk is csak reménykedtünk, hogy a döntőbe juthatunk. De odatettük magunkat! Sándor Csikar gólja után már csalódottak lettünk volna, ha nem szerzünk még egyet, aztán Kuti bombagólt lőtt.”

Hozzátette, az 1963-as KK-döntőn a Vasas ellen 2:1-re megnyert első találkozón sem ment rosszul, sőt!

„A forradalom idején nyugat-európai túrára utazott az MTK, decemberben Angliában több meccsen is pályára léptünk, megvertük a Manchester Cityt három-kettőre Palotás két és Molnár Maki egy góljával. Nem viccelek, a nézők tátották a szájukat.”

Bödör László nincs elkeseredve, hogy csupán egy válogatottság jutott neki 1961-ben Egyiptom ellen.

„Reálisan néztem, nézem a helyzetemet: huszonegy évesen kezdtem játszani, ha nem hívnak be katonának, ki sem derül, hogy tudok futballozni. Maradtam volna az esztergapad mellett. Ha hiszi, ha nem, a munkámnak éltem. Lehet, hogy kinevet, de büszke vagyok arra, hogy kétszeres aranykoszorús esztergályos lettem.”

Arra a felvetésre, mi lehet hosszú életének titka, gondolkodás nélkül vágta rá: „Mindig azt csináltam, amit szerettem!”