A szívekben már ők a bajnokok

Talán megkockáztathatjuk, hogy nagyon kevés olyan német város akad (Dortmund fényévekkel vezeti ezt a listát!), ahol manapság nem szeretik a Schalkét. A "királykékek” újkori hódítása az 1996–97-es idénytől számítható. Akkor volt egy csapat, amely elindult az UEFA-kupában. Aztán ment egy kört. Majd még egyet. És így tovább. A német futball egyik szürke eminenciása hirtelen a döntőben találta magát. Mi több, a serleget is hazavitte, méghozzá riválisa, az Internazionale otthonából, a San Siróból. A bravúrt bravúrra halmozó Jens Lehmann a mennybe ment a Giuseppe Meazzában, Werner Hantsch tévériporter szintúgy (máig a visszavágó kommentálását tartják az egyik legjobb német televíziós közvetítésnek), Németország megismerkedett az Eurofighterekkel (ezt az elnevezést kapták a csapatban szereplő játékosok), a Schalke pedig belopta magát nagyon sok semleges szurkoló szívébe.
Tavaly tavasszal pedig talán még azok is megkedvelték – na jó, a dortmundiaktól tekintsünk el –, akik korábban ki nem állhatták. A gárda akkor úgy bukta el a német bajnoki címet, hogy ahhoz foghatót sem előtte, sem utána nem látott senki. Az utolsó fordulóban négy percen keresztül már mindenki a gelsenkircheni kezekben látta a salátástálat, miután a 90. percben Szergej Barbarez, a Hamburg támadója bevette a Bayern München hálóját. Ekkor a Schalke a német futball Olümposzán érezte magát, ahonnan a 94. percben Patrik Andersson brutálisan letaszította. A Schalke játékosai, vezetői, szurkolói már javában ünnepeltek az áldott emlékű Parkstadion gyepén, amikor a svéd közvetett szabadrúgásból a hálóba talált. A "királykékek” a "Szívek bajnokai” lettek, és nem Németországé…
Ma már Wilmotsot leszámítva nincsenek nagy Eurofighterek a keretben (az elmúlt szezonban Eigenrauch, Büskens, Mulder, Nemec és Thon is búcsút intett a csapatnak), vannak helyettük új sztárok. Ma már nincs Parkstadion, van helyette egy szupermodern létesítmény, az Arena AufSchalke. Ma már nem egy szürke kiscsapat küzd a nagyokkal, hanem egy elitgárda. Hogy mi nem változott? A közvélemény rokonszenve. A semlegesek, ha tehetnék, alighanem előre odaadnák a Schalkénak – esetleg a Leverkusennek – a bajnoki aranyat.
Gelsenkirchenben sem bánnák, ha az "átkozott tál” (Ebbe Sand meghatározása) végre a városba kerülne. Igaz, az első hely most nem cél, mindössze az európai kupaporondra kell kijutnia az új edző, a Herthához igazolt Huub Stevenst felváltó Frank Neubarth irányította alakulatnak. "A Bayern és a Dortmund évekkel előttünk jár, és jelenleg még ahhoz sem vagyunk eléggé erősek, hogy a harmadik hatalomnak nevezzük magunkat. De azon leszünk, hogy megszerezzük ezt a címet. Már meg is kezdtük a felzárkózást” – mondta a Leverkusent is a saját csapata elé helyező Rudi Assauer menedzser.
Ôszinte, és ami fontosabb, igaz szavak. A Schalke játékosállománya nagyon erős, a volt válogatott játékos, Klaus Fischer szerint a gárda, ha jó napja van, bárkit megverhet, de hosszú távon még nem tud egyenletes teljesítményt nyújtani. A keret kiválósága kétségkívül a tudatos átigazolási munka eredménye. Elég csak megvizsgálni az elmúlt három év igazán nagy fogásait: 1999-ben jött Sand, fél évvel később Émile Mpenza, majd Andreas Möller, később sikerült visszacsalogatni Bordeaux-ból Wilmotsot, az idén nyáron pedig megérkezett a legdrágább német kapus, Frank Rost, valamint Christian Poulsen. Veretes névsor, pláne, ha hozzátesszük, hogy mellettük olyan kiváló játékosok juthatnak szóhoz, mint Jörg Böhme, Gerald Asamoah (mindketten vb-ezüstérmesek, bár Böhme sérülés miatt egy percet sem játszott a Távol-Keleten), Nico Van Kerckhoven, Tomasz Waldoch és Marco van Hoogdalem.
Belőlük kell csapatot gyúrnia a legutóbb a Werder Bremen amatőrjeinél dolgozó Neubarthnak. Az építkezéshez alap éppen lenne, a Schalke a tavaszi szezonban egy góllal lemaradva második lett a tabellán a Bayern München mögött, megnyerte a Német Kupát, emellett kiérdemelte a liga legjobban passzoló csapatának járó elismerést (az átadások 81 százaléka ért célba). A negyvenéves mester (érdekesség, hogy a kétszeres bajnok Neubarth még meg sem született, amikor a Schalke legutóbb, 1958-ban bajnok lett) azonban nem folytatja elődje munkáját, hanem saját vezérfonalát kívánja követni.
Neubarth a felkészülés elején szinte ki sem engedte a játékosokat a konditeremből – "az erőnlét a sikeres hosszú szezon alapja”, szól az ars poeticája –, majd meghonosította a négyvédős hadrendet, a rövidpasszos játékot, új szabadrúgás-variációkat tanított be, illetve kijelentette: a középpályások közül mindössze Poulsennek kell kiemelt figyelmet fordítania a védekezésre, a többiek bátran kalandozhatnak előre. Avagy: örömfoci gelsenkircheni módra.
Ez egy újabb lépés lehet a szívek felé!