Új korszak hajnalán a Barca

A Barcelonánál kisebb forradalom zajlott le az elmúlt hónapokban, de mivel a bajnokság még nem kezdődött el, nem tudni pontosan, mire képes a csapat, az azonban biztos, hogy az egyesületnél mindenki szívéről hatalmas kő esett le a régi rezsim távoztával, ami csakis jót tehet az immár hosszú évek óta vergődő klubnak.
A Barca legújabbkori vesszőfutása 2000 nyarán kezdődött el, amikor Josep Lluis Nunez elnök helyét Joan Gaspart vette át, és amikor Luis Figo akkor világrekordnak számító 56.1 millió dollárért az örök rivális, Florentino Pérez elnökké választásával szintén új érát kezdő Real Madridhoz szerződött. A portugál távozása óriási pofonnak bizonyult, és nem csak morális okok miatt, hanem azért is, mert Gaspart attól kezdve úgy próbálta "védeni” a klub játékosait, hogy irreálisan magas fizetéseket adott nekik. Még azoknak is, akiknek voltaképpen semmi keresnivalójuk sem lett volna egy Barcelona szintű csapatnál, arról már nem is beszélve, hogy a kívülállók többsége a Gaspart-érában került a keretbe. A végeredmény nem is lehetett más, mint a teljes csőd: a Barca egyetlen valamirevaló trófeát sem nyert az elmúlt három évben, a kassza pedig teljesen kiürült. Gaspart 2003 tavaszáig húzta, s nem sokkal azután, hogy az általa a csapat élére kinevezett, mellesleg közutálatnak örvendő Louis van Gaal lemondott az edzői posztról, ő is bejelentette távozását.

Örömünnep kezdődött a katalán székhelyen, majd két ideiglenes elnök után a nyár elején – amikorra a Van Gaalt váltó Radomir Antics kivívta a csapattal az UEFA-kupa-indulás jogát – a bérletesek ismét az urnákhoz járultak, hogy új vezetőt válasszanak szeretett klubjuk élére. A versengést végül egy fiatal (41 esztendős) jelölt, a civilben ügyvéd Joan Laporta nyerte meg, nem utolsósorban azért, mert David Beckham megszerzését ígérte a szurkolóknak. Nagy volt az elkeseredettség, amikor napjaink legnagyobb reklámértékű labdarúgója is a Real Madridban kötött ki, ám éppen az ezt követő események szilárdították meg a gránátvörös-kék hívek hitét az új vezetőben és csapatában. Laporta ugyanis nem omlott össze, és előbb olyan játékosokat vitt a Camp Nouba, mint a vb-n remeklő török kapus, Rüstü, a Monaco gránitkemény mexikói bekkje, Rafael Márquez, Luís García az Atlético Madridból, illetve a portugál labdarúgás nagy reménysége, az új Figónak tartott Ricardo Quaresma a Sportingból. Ekkor már ismert volt, hogy az új edző a Laportánál csak három hónappal fiatalabb Frank Rijkaard lesz, azaz alakult a csapat. A nagy dobás azonban Ronaldinho megszerzése volt a Paris Saint-Germaintől, a brazil klasszist az utolsó pillanatban szerezte meg a Barca a Manchester United elől, és ami igazán visszaadta a katalánok önbizalmát, hogy a támadó kegyeiért a Real Madrid is versenyben volt (Pérez ott bukta el a szerződtetését, hogy csak a 2004–2005-ös évadban vitte volna a fővárosba Ronaldinhót). A nagy nevek mellé Laporta később a megbízható bekket, a valladolidos Mariót is szerződtette, és jelenleg olyan futballisták vannak a célkeresztjében, mint Van Bronckhorst (Arsenal), Tiago (Benfica), Juanfran (Celta), Heinze (PSG) vagy Tévez (Boca Juniors). Persze a nagytakarítás során akadtak neves(ebb) távozók is, mint például Mendieta (Lazio, majd Middlesbrough), Rochemback (Sporting), Frank de Boer (Galatasaray), Sorín (Cruzeiro) és Christanval (Olympique Marseille).
Az új szezonra Rijkaard támadó szellemű csapatot ígért, és a gárda korábbi sikeredzőjének, Bobby Robsonnak a taktikáját követve minden bizonnyal 4-2-3-1-es felállásban szerepelteti majd övéit. A holland elképzelése szerint az egész csapat megállás nélkül futni fog, anélkül, hogy megfeledkezne a védekezésről. Azt szeretné, ha a hátsó alakzatban szóhoz jutó négy labdarúgó közül egy – valószínűleg Márquez, ha ő nem bevethető, akkor Cocu – amolyan söprögetőként játszana, megsegítve a másik középső bekket – ez utóbbi szerepét az elmúlt időben mellőzött Reizigernek szánja. A hátvédsor jobb szélére Puyol, a bal oldalra a nagycsapatba most felvitt fiatal tehetség, Óscar López kerülhet, mindkettőjüknek egyértelműen támadási feladadokkal is meg kell majd birkózniuk. Rijkaard a karmesteri pálcát kettétörve két irányítót is alkalmaz: az egyikük Xavi, aki már megszokhatta ezt a feladatot, a másik pedig Gerard, aki mérhetetlenül hálás az edzőnek, amiért visszatette őt abba a szerepkörbe, amelyben mindig is otthon érezte magát, de amelyben az utóbbi években nem bizonyíthatott.
A csapat legerősebb része minden kétséget kizáróan a támadósor, élén a teljes szabadságot kérő és kapó Ronaldinhóval. A brazil labdazsonglőrtől a szakvezető mindösszesen annyit kért, hogy erejének megfelelően vegye ki a részét a védekezésből is, viszont a támadásoknál azt csinálhat, amit akar. Az improvizálást kifejezetten szerető dél-amerikait két olyan szélső segíti majd, mint a még mindig szélvészgyors Overmars, illetve a driblizést szintén nem megvető Quaresma. A befejezésre két kiváló embere is van Rijkaardnak, viszont a taktikának megfelelően csak egyiküket szerepelteti, és az előszezonban mutatott teljesítmények alapján erre inkább Saviola, mint Kluivert az esélyesebb, miután a kis argentin szinte az összes felkészülési mérkőzésen betalált az ellenfelek kapujába.