A Realé a Szuperkupa

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
Vágólapra másolva!
2003.08.28. 20:53
Címkék
Nagy az öröm Madrid lila-fehér részében, ugyanis a Real Madrid többek között az új szerzemény, David Beckham góljának köszönhetően megnyerte a Szuperkupát a Mallorca ellenében.
David Beckham szokásától eltérôen nem lábbal, hanem fejjel volt eredményes
David Beckham szokásától eltérôen nem lábbal, hanem fejjel volt eredményes
David Beckham szokásától eltérôen nem lábbal, hanem fejjel volt eredményes
David Beckham szokásától eltérôen nem lábbal, hanem fejjel volt eredményes
David Beckham szokásától eltérôen nem lábbal, hanem fejjel volt eredményes
David Beckham szokásától eltérôen nem lábbal, hanem fejjel volt eredményes
A múlt vasárnap a "szigetlakók” hazai pályán 2–1-re megverték a meglehetősen álmosan játszó fővárosiakat, akik azonban ezúttal nem ismertek könyörületet, meglehet, Casillasnak azért be kellett mutatnia egy-két bravúrt.
A foghíjas lelátók előtt játszó hazaiaktól hiányzott az állítólag kisebb húzódással bajlódó Makelele, aki a rossz nyelvek szerint sokkal inkább azért nem lépett pályára, mert a Real és a Chelsea ismét megkezdte a tárgyalásokat az átigazolásáról – a francia helyét Cambiasso vette át, aki mind támadásban, mind védekezésben végig kiválóan látta el a feladatát. A kezdettől érezhető madridi mezőnyfölény csak az első játékrész végére érett góllá, amikor Roberto Carlos átadását követően Raúl tessékelte közelről a hálóba a labdát.
Nem sokkal a fordulás után Ronaldo eldöntötte a párharc sorsát a Figótól kapott zseniális passz után, igaz, a mallorcaiak nem adták fel a küzdelmet, és Casillasnak előbb Bruggink szabadrúgásánál, majd Nadal fejesénél kellett mentenie. Az i-re a pontot aztán Beckham tette fel, mégpedig egy fejes góllal, amelyet Ronaldo beadásából ért el, így teljesült a találkozó előtt megfogalmazott kívánsága: "Sokat gondolkodtam azon, miként mutatkozok majd be a Bernabéuban. Remélem, győzelemmel és góllal.”
A Spice Boy mellett a Real edzője, Carlos Queiróz is most debütált a hazai közönség előtt. "Jól teljesítettünk, de játszhattunk volna jobban is. Mentségünkre legyen mondva, hogy még nagyon a szezon elején járunk, és még fel kell vennünk a ritmust. Külön örülök Beckham jó bemutatkozásának, mert az eddigi kissé visszafogott teljesítménye miatt az elmúlt napokban igen nagy volt a nyomás rajta” – így a portugál edző, míg a Mallorcát gardírozó, szintén portugál Jaime Pacheco a következőket mondta: "Úgy érzem, a játékvezető megkárosított minket, például egy egyértelmű tizenegyest nem fújt be. Ezen kívül mindennél többet mond, hogy a két kapus közül Casillasnak kellett többett védenie.”
Spanyol Szuperkupa, visszavágó

Real Madrid–Mallorca 3–0 (1–0)
Madrid, 57 225 néző
V: Cantalejo. G: Raúl (45.), Ronaldo (52.), Beckham (72.)
REAL MADRID: Casillas – Míchel Salgado, Raúl Bravo, Helguera, Roberto Carlos – Beckham, Zidane, Cambiasso, Figo (Solari, 89.) – Raúl (Guti, 72., Portillo, 86.), Ronaldo
MALLORCA: Leo Franco – Cortés, Nino (J. Sztankovics, 76.), Nadal, Poli – Campano (Perera, 56.), Ibagaza, Marcos (Nagore, 85.), Toni González – Eto’o, Bruggink
A kupát a Real Madrid nyerte meg 4–2-es öszszesítéssel.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik