A balszerencsés balhátvéd

A korábbi újpesti futballista három évig az Energie Cottbusnál légióskodott, a nyáron – sérülten – szerződött a Hansa Rostockhoz, amelynek vezetői az idény előtt az élvonalba kerülést tűzték ki célul, ám a csapat jelenleg csak a 13. helyen áll, Lőw Zsolt pedig mindössze 11-szer lépett pályára.

– Visszatekintve az őszi szezonra, mit gondol: jól választott, amikor Rostockba szerződött?
– A nyáron mindenképpen nagyot akartam ugrani, de nem voltam könnyű helyzetben, mert a sérülésem miatt az utolsó hét bajnokin nem tudtam pályára lépni, így azok a klubok, amelyek igazolni akartak, már nem tudtak megnézni – mondta Lőw Zsolt. – Szerettem volna az élvonalba szerződni, biztató tárgyalásokat folytattam az Arminia Bielefeld, az 1. FC Köln és a Hannover vezetőivel is, de végül egyikből sem lett semmi. Ott volt a rostocki lehetőség, amelyet előrelépésként értékeltem, ezért elfogadtam az ajánlatot. Ez a klub sokkal nevesebb, mint a Cottbus, hiszen tíz évig szerepelt az élvonalban, nagyobb a stadionja, jobbak a körülményei, és megítélésem szerint erősebb a játékoskerete is. Elsődleges célom az volt, hogy mielőbb felgyógyuljak a sérülésemből, újra tökéletes legyen a kondícióm és játékba lendüljek. Már csak az hiányzik, hogy rendszeresen pályán legyek, remélem, a tavasszal sikerül, és akkor már nem lesz okom panaszra.

– Miért húzódott el ilyen sokáig a sérülése?
– A combizomszakadásom után a Cottbus vezetői erőltették, hogy mielőbb visszatérjek, ezért négy héttel a sérülésem után már elkezdtem edzeni. Ennek természetesen az lett a következménye, hogy ismét megsérültem, de már sokkal súlyosabb lett a helyzet, több hónapot kellett kihagynom.

– A Cottbus jelenleg a negyedik, egy helyre a feljutó pozíciótól, miközben a Rostock csak tizenharmadik. Akkor sem bánkódik a klubváltása miatt, ha a tabellára néz?
– Nagyon rosszul rajtoltunk, azonnal lemaradtunk az élmezőnytől. Ráadásul az edzőt, Jörg Bergert is elküldték, márpedig engem ő hívott a csapathoz. Az új szakvezető, Frank Pagelsdorf leült velem beszélgetni, és elmondta, ha teljesen rendbe jön a sérülésem, helyem van a csapatban. Közben szerencsére elkezdtünk nyerni, az utolsó tíz meccsből csak egyet veszítettünk el, miközben én a kispadon ültem. Ha a csapat így folytatja, sokkal szebb lehet a tavaszunk.

– Ön a kispadon marad, vagy már a pályán segíti a Rostockot?
– Nem tudom. Frank Pagelsdorf többször is kijelentette, számít rám, de azt is látom, hogy nem szeret változtatni a győztes csapaton. Mivel valóban jól ment az együttesnek, nehéz lesz bekerülnöm, de nagyon bízom benne, hogy jól sikerül a téli felkészülés, és valóban beszállhatok a versenybe. Be kell kerülnöm a csapatba, hiszen csak egyéves szerződésem van, és a továbblépéshez bizonyítanom kell.

– A következő idényben bizonyára az élvonalban akar játszani, a kérdés csak az, hogy a Rostock vagy esetleg más csapat színeiben…
– Mindenképpen az élvonalba akarok kerülni, s ha ez sikerül a mostani együttesemmel, könnyű lesz a helyzet, de ha nem, akkor is tárgyalhatok első osztályú klubokkal. Ehhez azonban rendszeresen pályára kellene lépnem.

– Gondolkozott azon, hogy erre a fél évre hazatér, és valamelyik magyar csapatban futballozik?
– Nem. Szeretek Németországban játszani, s bár több magyar klub keresett a nyáron, sőt a télen is, mindegyiknek nemet mondtam. Sőt a Cottbus is hívott, de egyelőre oda sem mennék vissza, pedig az előző klubom még fizetne is értem, és biztos, hogy ott mindig játszanék.

– Miként érintette, hogy tavaly a válogatottnál sem nagyon került szóba a neve?
– Nem egyszerű kérdés. Innen, Németországból úgy tűnik, nem nagyon számít, ki mennyit játszik a klubjában, nem ez dönt arról, ki kerül be a nemzeti csapatba. Tudom, a válogatott nem szeretetszolgálat, de rossz, hogy elfelejtettek. Bízom benne, hogy a tavasszal többet játszom, jobban szem előtt leszek, és akkor ismét megérkezik címemre a meghívó.