A McClaren által irányított válogatott ezúttal is hozta a kötelezőt

Vágólapra másolva!
2007.10.13. 18:17
Magabiztos, háromgólos győzelmet aratott az angol labdarúgó-válogatott Észtország ellen az Európa-bajnoki selejtezők E csoportjában. A találkozó már az első félidőben eldőlt, ekkor Wright-Phillips, majd Rooney és végül az öngólt vétő Rahn volt eredményes. A három találat egyben a 3-0-s végeredményt is jelentette.
Ismét hozták a kötelezőt az angolok
Reuters
Ismét hozták a kötelezőt az angolok
Ismét hozták a kötelezőt az angolok
Reuters
Ismét hozták a kötelezőt az angolok

Alig telt el tíz perc a mérkőzésből és máris megszerezte a vezetést az angol válogatott. A hazaiak jobb oldalát lehetett dicsérni a gólnál Micah Richards passzával ugyanis Shaun Wright-Phillips lépett ki, majd lőtt Mart Poom lábai között a hálóba. (1-0)

Természetesen a folytatásban is a szigetországi válogatott irányította a mérkőzést. Steve McClaren tanítványai sokkal többet birtokolták a labdát, s könnyen alakították ki helyzeteiket a észt kapu előtt.

Wayne Rooney duplázta majdnem meg az angolok előnyét a 18. percben, ám a manchesteri csatár ívelése, ha centiméterekkel is, de célt tévesztett.

A 31. percben aztán már az egykori Everton-játékos sem hibázott. Rooney kapásból, ballal vette be Poom hálóját - a három pont gyakorlatilag a meccs ezen korai szakaszában eldőlt.

Érdekesség, hogy Rooney három és fél év elteltével lőtt ismét gólt tétmérkőzésen az angol válogatottban. (2-0)

S ha egy üzlet beindul...

Két perccel később már három volt a hazai előny - ehhez azonban kellett egy észt játékos is. Ashley Cole ívelte föl a labdát, a vendégek védője, Taavi Rahn pedig szenzációs mozdulattal bólintott a 16-os vonaláról a kapuba. (3-0)

A második félidőben mindent megpróbált az észt válogatott, játéktudása azonban csak néhány helyzet kialakításához volt elég. Az angolok visszavettek, tartalékoltak az oroszok elleni sorsdöntő derbire.

A vége maradt 3-0.

A csoport másik mérkőzésén, hazai pályán egygólos győzelmet aratott a horvát válogatott Izrael ellen. Az 1-0-s eredménnyel záruló találkozó egetlen gólját az Arsenal légiósa, Eduardo da Silva szerezte.

A vereséggel a vendégek gyakorlatilag elvesztették esélyüket a kontinensviadalra való kijutásra, míg a horvátok három ponttal vezetnek Anglia előtt

EB-SELEJTEZŐ

  • E CSOPORT
  • Anglia-Észtország 3-0 (Wright-Phillips 10., Rooney 31., Rahn-öngól 33.)
  • Horvátország-Izrael 1-0 (Da Silva 52.)
A CSOPORT ÁLLÁSA:
1. Horvátország 10 8 2 - 25-4 +21 26
2. Anglia 10 7 2 1 21-2 +19 23
3. Oroszország 9 5 3 1 14-4 +10 18
4. Izrael 10 5 2 3 17-11 +6 17
5. Macedónia 9 2 2 5 7-11 -4 8
6. Észtország 11 1 1 9 3-21 -18 4
7. Andorra 9 - - 9 2-36 -34 0
Legfrissebb hírek

NL: Gyökeres mesternégyest lőtt, a svédek hatot vágtak Azerbajdzsánnak

Minden más foci
2024.11.19. 22:39

Szlovákia kétgólos hátrányból játszott döntetlent Svédországgal a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2024.10.11. 23:00

Gyökeres duplázott, Svédország hazai pályán könnyedén verte meg az észteket

Minden más foci
2024.09.08. 22:47

NL: elképesztő siker, San Marino 20 év és 140 meccs után újra nyert!

Minden más foci
2024.09.05. 22:45

Észtországból igazolt brazil hátvédet a Győr

Labdarúgó NB I
2024.08.24. 11:01

Felkészülés: Svájc fölényesen verte meg az észteket

Foci Eb 2024
2024.06.04. 22:21

Felkészülés: nem bírt egymással Lettország és Liechtenstein, kikapott Uruguay

Minden más foci
2024.03.26. 22:54

Euro 2024: Wales simán nyert Finnország ellen; a lengyelek kiütötték az észteket

Foci Eb 2024
2024.03.21. 22:45
Ezek is érdekelhetik