Godot-ra várva

Kati néni megint vár. Janics Natasára.

Nem elvárja, azaz nem számít rá feltétlenül, csak annyit közölt egy reggeli tévéműsorban, hogyha ott lesz hétfőn, tíz órakor Tatán és beáll a sorba, akkor szó lehet a közös munkáról.

A kérdésre, hogy akkor tehát az olimpiai bajnok dolgozhat-e a mesteredzővel, Fábiánné Rozsnyói Katalin határozottan leszögezte: ha csatlakozik a csoportjához, ő dolgozik Janiccsal és nem megfordítva. Fontos hangsúly.

Hangsúlyosabb persze, hogy van esély rá, hogy Pekingre újra összeüljön az athéni bajnok, Kovács Katalin, Janics Natasa kettős.

Még akkor is – és ez az igazi szenzáció –, ha hétfőn a mesteredző Tatán gondol Janicsra, Janics pedig tőle távol rá – ha eszébe jutnak egymásnak egyáltalán.

De a közvélemény – amelynek nyomására engedett az edző – föllélegezhet, elvégre nincs annyi aranyesélye a magyar sportnak Pekingre, hogy személyes villongások miatt lemondhasson a címvédő egységről.

Más kérdés, hogy Kati néni óva int mindenkit a túlzott bizakodástól, elvégre – magyarázza – a két lány három és fél esztendeje láthatóan a csúcson volt együtt, ám az idő nagy úr, ki tudná megmondani, mi lesz jövőre.

Lesz, ami lesz, éppen ideje, hogy lezáruljon egy sok titkot, titkolózást rejtő időszak, s jöjjenek azok a napok, amelyek vajmi kevéssé érdeklik az elsősorban a rejtélyeket, rejtvényeket kedvelő, esetünkben a makacsságot is megszelidítő közvéleményt.

Ha megy Janics Natasa, ha nem, az edzéseké lesz a főszerep, a munkáé, nem az indulatok, a vádak és viszontvádak vezérlik majd az életet, hanem a cél.

Mert 300 nap múlva kezdődnek a játékok. Hétfőn talán aktuális lesz a színházi vicc, amely szerint a rádió bemondta, hogy a Godot-ra várva esti előadása Godot úr váratlan megérkezése miatt elmarad.

Nincs függöny, nincs reflektorfény, nem számítanak a végszavak – csak a hétköznapok. A főszerep az övék, lett légyen akármekkora a csinnadratta.