Ungvári Miklós csalás áldozata lett

Cseh László fantasztikus! Ő szerezte a magyar olimpiai csapat első érmét, a csodálatosan csillogó, arannyal felérő ezüstöt. Mindenki boldog, mindenki tapsol, én is. De… Egy szemérmetlenül csaló tunéziai bíró, Hedi Mirszi miatt majd szétvet a düh!

Semmi kétség, Ungvári Miklós élete legjobb formájában utazott Pekingbe, s bár lapunk hivatalosan „csak” a harmadik helyre várta őt, titkon reméltük, hogy végül aranyérem kerül a nyakába.

Tökéletesen felkészült, komoly sportember, igazi úr a tatamin. Bátor volt ezúttal is, mint mindig. Majd kicsattant az erőtől, buzgott benne a bizonyítás vágya, minden adva volt ahhoz, hogy maradandót alkosson.

Aztán szembe találta magát a gonosz tunéziaival, aki sok száz társához hasonlóan a „Madárfészekben” rendezett megnyitón esküt tett arra, hogy tisztességesen, legjobb tudásának megfelelően, pártatlanul bíráskodik, ítélkezik az olimpián. Hogy aztán az első adandó alkalommal, megszegje fogadalmát…

Pedig milyen szépen indult „Ungi” napja. Két győzelemmel kezdett. Először a dallamos nevű kínait, Vu Ritubiligét gyűrte le, majd a mezőny egyik legjobbját, a háromszoros Európa-bajnok grúz Zaza Kedelasvilit búcsúztatta.

Harmadik összecsapását, az orosz Alim Gadanov ellenit azonban valószínűleg sohasem felejti. Kizárólag Hedi Mirszi miatt, aki háromszor sújtotta a magyar sportembert: előbb nem vett figyelembe egy oldalbíró által javasolt kokát, majd viszszaminősített egy jukót kokára, végül három másodperccel (!) a vége előtt megintette.

„Tulajdonképpen nincs min csodálkoznom, valahogy sohasem volt szerencsém a bírókkal” – mondta megtörten a magyar fiú.

Ungvári Miklós azért szenvedett, küzdött hosszú-hosszú éveken át, hogy megvalósíthassa álmát, elérhesse szent célját, az olimpiai bajnoki címet.

Edzője, Nagysolymosi Sándor nem tudott olyat kérni tőle, amit első szóra ne teljesített volna. Tökéletesen sikerült a formaidőzítése. Elszánt volt és harcos, önbizalommal teli, életét meghatározó siker felé tartott. Már csak néhány lépést kellett volna megtennie ahhoz, hogy a mennyországban érezhesse magát, és akkor ez a Mirszi nevű ember elvette tőle a lehetőséget.

Ami neki egy kézlegyintés, az a tisztességes sportember számára örök csalódás. Azt már régen tudjuk, tapasztaljuk, hogy sportvezetőink, sportdiplomatáink érdekérvényesítő képessége a nullával egyenlő.

A cselgáncsozó Ungvári Miklós esete a legújabb bizonyíték arra, hogy a magyar sportolókkal szinte bármi megtehető. Csak az lehet az övék, amit a körülményeket is leküzdve szereznek meg maguknak.