Mr. Klubhűség

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2008.12.28. 12:43
Nem költözött be telekamerázott villába, hogy megismerje az ország; nem készítette el a családi receptkönyv egyik menüsorát valamelyik főzőműsorban, hogy a tévét bámuló háziasszonyok kedvét keresse; nem csinált hülyét magából a dzsungelben, csak hogy rá szavazzon az elbutított nép. A magyar futballban minimálisan jártas ember mégis kívülről fújja a róla, neki írt szurkolói rigmust, és legyen az újpesti rajongó, ferencvárosi fanatikus vagy éppen debreceni szurkoló, tisztelettel beszél Kovács Zoltánról – a megközelítés persze klubhovatartozástól függ.

Mert amíg történetesen a Loki-hívek kicsit sem bánják, hogy a pályafutása során csapatuknak húsz gólt berámoló csatár a DVSC ikonjához, Sándor Tamáshoz hasonlóan a visszavonulás mellett döntött, addig a lila-fehérek az elmúlt harminc év legeredményesebb újpesti labdarúgóját, az együttesükben száz találatig jutó első számú kedvencet búcsúztatják – fájó szívvel.

Bene Ferenc, Törőcsik András és Eszenyi Dénes után Kovács Zoltánt kezelte valódi sztárnak kijáró imádattal a Megyeri úti publikum, holott azzal talán még maga Kokó sem vitatkozna, hogy képességei, tehetsége elmarad az említett legendákétól.

A hiányosságot azonban pótolta a példátlan klubhűség, dicséretes alázat, csupa szív játék.

Abba most felesleges belemenni, ha a kizárólag az eredménycentrikusságot, a gazdasági szempontokat fontosnak tartó közvetlen klubvezetőség nem bánik el méltatlanul Kovács Zoltánnal a nyáron, és nem zavarja el őt Újpestről, a 35 évesen is kirobbanó erőben lévő, a lila-fehérek sikeréért bármire hajlandó futballista aligha fejezi be profi karrierjét. Helyrehozni ugyan képtelenség, részben orvosolható a dicstelen júniusi eljárás: Kovács Péter tulajdonos ígéretet tett arra, hogy bármelyik egyesület alkalmazottjaként is dönt a visszavonulás mellett a támadó, az Újpest búcsúmérkőzésen köszöni meg szolgálatait.

Kérdés, a Kovács Zoltánért rajongó drukkereket lehet-e majd kárpótolni.

Ők egy szurkolói dalt, egy hatalmas kedvencet veszítettek el – a magyar labdarúgás pedig egy példaképpel lett szegényebb.
Legfrissebb hírek

Férfi vízi ob I: az esélytelenek nyugalmával játszott a Miskolc – bravúrt ért el

Vízilabda
2025.02.21. 13:29

Férfi vízilabda: a megerősített Miskolc a legjobb nyolc közé jutna

Vízilabda
2024.07.04. 14:47

Férfi vízilabda ob I: Kemény Kristóf lesz a miskolciak vezetőedzője

Vízilabda
2024.04.24. 10:44

Férfi vízi ob I: Nem dőlhetünk hátra! – Kemény Kristóf

Vízilabda
2023.12.29. 08:19

Férfi vízi ob I: Lassú víz nem mos partot – őszi csúcsformára készül a BVSC

Vízilabda
2023.08.10. 07:25

Férfi vízi: Egész életemben vágytam rá, hogy elérkezzek ide – Kemény Kristóf

Vízilabda
2021.03.01. 10:02

Férfi vízi: „Nagy törést okozott ez köztünk” – ezért távozott idény közben a BVSC edzője

Vízilabda
2021.02.23. 17:31

Honvéd: az NS korábbi munkatársa két pozícióban dolgozik a klubért

Labdarúgó NB I
2020.07.27. 22:03
Ezek is érdekelhetik