Küzdött a magyar válogatott, ám nem tudta megtörni a szerb „átkot”

Vágólapra másolva!
2009.07.11. 20:54
A szerb vízilabda-válogatott 8–6-ra legyőzte Magyarországot a budapesti Unicum-kupa második napján, ezzel déli szomszédunk két nap után két sikerével vezeti a táblázatot, és nagy lépést tett a négycsapatos torna megnyerése felé.
Varga Dénes két góllal segítette a csapatot
Fotó: Meggyesi Bálint (archív)
Varga Dénes két góllal segítette a csapatot
Varga Dénes két góllal segítette a csapatot
Fotó: Meggyesi Bálint (archív)
Varga Dénes két góllal segítette a csapatot

Egy döntetlen és három vereség… Kevés válogatott ellen van hasonlóan rossz mérlege a magyar vízilabda-válogatottnak, mint Szerbia ellen. Tegyük hozzá, az önálló (Montenegró nélküli) Szerbia ellen. Ugyanis ha a jogelődöket (Jugoszlávia, Szerbia-Montenegró) is figyelembe vesszük, akkor természetesen már magyar csapat mérlege a jobb (148, 76–30–42), ám az tény, hogy az utóbbi években amolyan mumus volt a Kemény-csapat számára a déli vetélytárs – és a szombati találkozó után is az maradt.

REAKCIÓ

„Csak összességében volt kevés a góljaink száma a gépies tökéletességgel játszó szerbek ellen. Ahhoz képest, amennyit dolgoztunk a találkozón, nem voltunk eredményesek. A szerencse amellé áll, aki megérdemli. Nagyobb tapasztalatú játékvezetőre kellett volna bízni a mérkőzést, mivel nálunk rosszabbak csak a bírók voltak. De nem emiatt kaptunk ki, megérdemelt eredmény született. Türelmesnek kell lenni ezzel a csapattal” – mondta Kemény Dénes a meccs után.
A Hajós-uszodában ugyan minden – értsd: csapat, szakmai háttér, közönség – rendelkezésre állt ahhoz, hogy Magyarország megtörje a „szerb átkot”, a délieknek jobban jött ki a lépés, és bár a mienk nyerhettek volna, ezúttal nem sikerült.

A magyar csapat meglehetősen görcsösen kezdett, az első negyedben nem talált a kapuba, így Udovicsics góljával a szerbek vezettek 1–0-ra.

Sőt a második negyed elején Prlainovics találatával már kettő volt a szerbek előnye, ráadásul Szoro kapushoz szinte ragadt a labda, így küszködött a hátránnyal a magyar csapat. Varga Dénes volt az, aki megtörte a magyar gólcsöndet, és remek gólt lőtt a hosszú sarokba.

Válogatottunk vezéregyénisége másodszor is villant, és óriási, kapufás gólt lőtt Szoro bal keze mellé. A nagyszünetet jelző dudaszó előtt azonban Filipovics gólra váltott egy fórt, így a szerbek vonulhattak nyugodtabban pihenőre (2–3).

A Partizan-játékosokra épülő Udovicsics-csapat a harmadik harmadban is pontosabban játszott, és kétszer is kétgólos előnyre tett szert, ám Kiss Gergely is elkapta a (góllövő)fonalat, és két óriási bombájával tapadt a magyar együttes a szerbekre.

Az utolsó negyed elején Madaras rezegtette meg a kapufát, majd a játékvezetők ítéletei borzolták a magyar kedélyeket, és a szerbek góljai többször is elhallgattatták egy pillanatra a magyar közönséget.

A magyar válogatott 7–4-es szerb előny után sem adta fel a csatát, Szívós Márton egy közbelövéssel szépített, majd előnyből is betalált, ám addigra Gocics találatával már eldőlt, hogy a vendégcsapat nyeri meg a találkozót.

Szerbia 8–6-ra győzött az olimpiai bajnok Magyarország ellen – visszavágásra remélhetőleg a világbajnokságon lesz lehetőség.

VÍZILABDA, 14. UNICUM-KUPA

2. FORDULÓ
Magyarország–Szerbia 6–8 (0–1, 2–2, 2–2, 2–3)


AZ ÁLLÁS

1. Szerbia 2 2 22–12 6
2. MAGYARORSZÁG 2 1 1 15–14 3
3. Németország 2 1 1 16–21 3
4. Ausztrália 2 2 13–19 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik