Ez volt 2014: az év tíz legnagyobb futballsztorija

NÉMETORSZÁG A FUTBALLTRÓNON

Köpke – Sammer – Babbel, Helmer, Eilts (Bode), Ziege – Hässler, Scholl (Bierhoff), Strunz – Kuntz, Klinsmann.

Neuer – Lahm, Boateng, Hummels, Höwedes – Kramer (Schürrle), Schweinsteiger – Müller, Kroos, Özil (Mertesacker) – Klose (Götze).

1996 és 2014. Német válogatott és német válogatott. Európa-bajnok és világbajnok. Ég és föld. 2014 korszakhatára a német futballnak: lezárták a tizennyolc éve tartó, trófea nélküli időszakot, holtversenyben a második leghosszabbat a nationalelf történetében.

Tetszik vagy sem (mindenkinek biztos nem tetszhet), ez már „internationalelf”, amely megtartotta a tradicionális értékeket, ugyanakkor beépítette a bevándorlók gyermekeit, és tökéletesen kihasználta a 2000 után elkezdett futballátszervezés eredményeit.

A németek rengeteg erőforrást, pénzt és munkát öltek bele a projektbe, rengeteget tanultak és tanulnak – Joachim Löw gyakran hangoztatja ennek a fontosságát –, és „mellesleg” kitermelték a negyedik vb-címet szállító generációt.

Egy olyan csapatot, amely gyors, szórakoztató és látványos futballt játszik, és amelyik ismét „szexivé”, divatossá tette a német focit. A házigazda Brazília ledózerolása olyan erődemonstráció volt, amelyhez hasonlót keveset láttunk. Ilyen kegyelmi állapot csak keveseknek adatott meg.

Brazília 2002-es világbajnoki címe óta talán a legegyértelműbb vb-siker a németeké – még akkor is, ha az argentinok elleni fináléban könnyen ráfázhattak volna... Nem is akarnak itt megállni. A német szövetség tízéves tervet készített, és Löw szavaival élve a válogatott „egy érát akar meghatározni játékával”.

Könnyen elképzelhető, hogy ez így is lesz.

KLOSE, A VB-K GÓLKIRÁLYA

Miroslav Klose beállította, majd megdöntötte Ronaldo vb-gólcsúcsát, és ezt alighanem milliónyi szurkoló érezte szentségtörésnek.

Ami biztos: a két csatár közül Klose „csak” egy fantasztikusan eredményes gólgép, Ronaldo viszont zseniként került be a futball történelemkönyvébe.

Tizenhat vb-találatot azonban nem kell magyarázni, mint ahogy azt a hetvenegyet sem, amellyel Klose a német válogatott gólcsúcsát döntötte meg.

Márpedig azt a rekordot is egy ünnepelt, korszakot meghatározó futballsztár, Gerd Müller tartotta.

Klose szerényen csak annyit mondott, hogy a gólérzékenység mellett a szerencse is kell egy ilyen rekordhoz – illetve ahhoz, hogy nem sérült meg a nagy tornák előtt.

A Brazília elleni 7–1-en, a Belo Horizonte-i Mineiraóban döntötte meg a gólcsúcsot, majd a riói Maracanában világbajnoki címmel hajolt meg és lépett le a válogatott futball színpadáról.

Mi meg halkan kérdezzük meg magunktól: lehet, hogy mindvégig alulértékeltük Klosét, és mégis korszakos jelentőségű játékost tisztelhetünk benne? Kétségtelen, jár neki is a meghajlás rekordjáért – amit máris „fenyegetően” közelít Thomas Müller.

MÉG SEPP BLATTERT IS MEGLEPTE BRAZÍLIA

Még Sepp Blatter is meglepettnek tűnt, amikor a brazíliai világbajnokságot lezáró FIFA-sajtótájékoztatón tízből kilenc és felest adott a házigazdák szervezésének – a vb előtti eseményeket tekintve alighanem mindenki így volt ezzel.

Sorra jöttek a hírek csúszásokról, el nem készült vagy leállított projektekről, és alighanem mindenki fel volt készülve a totális káoszra – ehhez képest simán lebonyolították a brazilok a tornát, apróbb zökkenőkkel.

A legviccesebb ezekből – bár akkor ezt kevéssé tudtuk értékelni – az volt, amikor a döntő előtt és első félidejében több ezer sajtós maradt internetkapcsolat nélkül a Maracanában… Tették ezt egy szakértő és a „futballszépet” értő, értékelő közönség előtt: feledhetetlen pillanat volt, amikor Robin van Persie spanyolok elleni, Puskás-díjra jelölt gólját követően még az ismétléseknél is felállva ujjongtak a helyi drukkerek, mintha kollektív futballorgazmusuk lett volna.

Vannak persze kérdőjelek is a vb-rendezés egén – a helyszínek jövőbeli kihasználtsága, a meg nem valósított, hosszú távú fejlesztéseket ígérő infrastrukturális projektek sora mindenképpen ilyen –, de az biztos: jó lenne mindig ennyire futballőrült országban rendezni a világbajnokságot.

REAL MADRID: MEGSZÜLETETT A HÍRES-NEVEZETES TIZEDIK

És akkor evezzünk a klubfutball vizeire, méghozzá az év legjobb merülésű „hajóján”…

A munka felét elvégezték röpke öt év alatt, és noha a második feléhez már 54 esztendő kellett, a 2014 tavaszán zajló végjáték kétségkívül egy páratlan sikertörténet csúcspontja volt: a Real Madrid lett az első klubcsapat Európában, amely tizedszer is elhódította a Bajnokok Ligája (leánykori nevén Bajnokcsapatok Európa-kupája) serlegét. La Decima, azaz A tizedik – így került be a futballtörténelembe a blancók idei nagy tette.

Strapás szülés volt, láttuk mindannyian. Ha Sergio Ramos nem egyenlít a 93. percben, akkor a városi rivális Atlético nemcsak a bajnokságban, hanem a BL döntőjében is megfricskázza a nagy Realt. A holtfáradt ellenfél azonban a hajrában nem figyelt eléggé, a hosszabbításban pedig összecsuklott: Gareth Bale, Marcelo és – szinte közkívánatra, hiszen a finálét hazája fővárosában, Lisszabonban rendezték – Cristiano Ronaldo is a kapuba talált, 4–1-gyel a Realé lett a 12 éven át hiába áhított trófea.

Megér egy bekezdést a döntőig vezető út is: Carlo Ancelotti csapata öt győzelmet és egy döntetlent hozott a csoportkörből, az egyenes kiesés szakasz „német ágáról” a Schalkét kipenderítette (6–1, 3–1), a Dortmundot épp csak kituszkolta (3–0, 0–2), hogy aztán a címvédő Bayern Münchent idegenben leiskolázza (1–0, 4–0).

A Madridé lett az idén a Király-kupa – a döntőben a Barcelona volt az ellenfél –, az európai Szuperkupa, valamint a klubvilágbajnokság serlege is. Majdnem tökéletes év. Csak a bajnoki cím hiányzik. És persze Alfredo Di Stéfano.

A 88 éves tiszteletbeli klubelnök, az első öt BEK-győzelem mesés időszakának főhőse másfél hónappal a La Decima után örökre lehunyta szemét.

CRISTIANO RONALDO: REKORDOK, DÍJAK ÉVE

Meghalt a király, éljen a király! A világbajnokságon adósa maradt hazájának, miközben Lionel Messit a torna legjobb játékosának, Manuel Neuert pedig a legjobb kapusnak választották meg. Mégsem lepődnénk meg, ha nem a világbajnok német vagy a vb-ezüstérmes argentin kapná a 2014-es esztendő FIFA-Aranylabdáját, hanem a Brazíliában – kimerülten, fájós térddel – levitézlő Cristiano Ronaldo.

Nem lepődnénk meg, mert – a szavazási procedúra akkoriban történt megváltoztatása miatt – 2010-ben sem a világbajnok spanyolok valamelyik klasszisa, hanem a vb-n egyetlen gólt sem szerző, a negyeddöntőben kieső, ám a Barcelonával sikeres, klubjában a gólokat számolatlanul termelő Lionel Messi lett az aranylabdás. Márpedig CR7 elképesztő idényt futott a Real Madriddal, megkockáztatjuk: jobbat, mint az örök rivális a Barcával négy esztendővel ezelőtt.

A BL-győzelemről már esett szó, a Real Madrid sikerét lehetővé tevő új európai gólrekordról még nem: C. Ronaldo 17 gólt szerzett az elitliga 2013–2014-es idényében. Az újságírók őt választották meg az európai kupaidény legjobbjának, és mivel a nyár végi európai Szuperkupa-mérkőzésen a Real az ő duplájával verte meg a Sevillát, ott ő lett a meccs embere.

Bajnoki góljai révén az övé lett a spanyol gólkirályi cím, valamint – a szintén 31-szer a kapuba találó Luis Suárezzel (akkor még Liverpool) holtversenyben – a 2013–2014-es szezon európai Aranycipője. Ha így folytatja (25 gól az őszi 15 forduló alatt …), legközelebb már nem kell osztozkodnia.

„Az idő múlik, de én nem változom. A szakmám legjobbja akarok lenni.” E kinyilatkoztatás jegyében telt CR7 utolsó éve a 30. születésnap előtt.

AZ ATLÉTICO MADRID ELLOPTA A SHOW-T AZ ÓRIÁSOK ELŐL

Valljuk be, kicsit kezdett már unalmas lenni. 2004 óta csak egyszer fordult elő, hogy a spanyol bajnokság első két helyén nem a Barcelona és a Real Madrid végzett, a két óriásklub „helycseréi” és végsőkig felfokozott rivalizálása pedig csak bizonyos határig szolgáltatnak izgalmat a semleges nézőknek.

Hasonló dominanciára az első két helyen a La Liga történetében még nem volt példa, ám ahol óriások vannak, ott megjelennek óriásölők is: ezt a szerepet játszotta a „fekete lovag” Diego Simeone irányította Atlético Madrid.

Eltökéltek voltak, kemények, makacsok, tökösek, a végsőkig küzdők: Simeone a maga képére formálta csapatát. Az egész szezonban pazarul futballozó Diego Godín fejesével a Camp Nou kilencvenhétezres közönsége előtt álltak fel hátrányból és biztosították azt a pontot, amellyel 1996 óta először bajnokok lettek – 2004 óta először tudta más csapat megtörni a Barca, Real duó uralmát a bajnokságban. Hogy a Real elleni BL-döntőben egy perc híján nem jött össze a győzelem?

Nos, az óriásölőknek sem jöhet össze minden.

NEMZETEK LIGÁJA: EGY JÓNAK ÍGÉRKEZŐ ÖTLET A SEMMIBŐL

Az angolok és a németek egyelőre nem lelkesednek érte, tehát sikeres lesz – az Európa-bajnokság és a Bajnokcsapatok Európa-kupája (Bajnokok Ligája) szintén francia ötleten alapuló, immár fél évszázadosnál is hosszabb sikertörténetéből legalábbis erre következtethetünk.

Tény, hogy az új európai válogatott torna, a Nemzetek Ligája szinte a semmiből született meg az idén tavasszal – úgy fogadták el a koncepciót az asztanai UEFA-kongresszuson, hogy eredetileg nem is szerepelt a napirenden –, ám a puccsszerűen előterjesztett ötletet végül minden európai tagszövetség támogatta, azaz a kiindulópont adva van ahhoz, hogy az először 2018 őszén útjára induló sorozat beváltsa a hozzá fűzött reményeket.

A négy különböző erősségű osztályban zajló, feljutással és kieséssel járó csoportkörből, valamint Eb-döntős kvótával kecsegtető playoffból álló NL ugyanis nemcsak kiiktatja a versenynaptárból a tét nélküli, ekképp kevésbé érdekfeszítő felkészülési (barátságos) mérkőzések többségét, hanem harmonizál is Michel Platini UEFA-elnök kezdetektől hangoztatott „esélyt a kicsiknek is!” ars poeticájával.

A Nemzetek Ligájában minden válogatott erősségben hozzá illő riválisokkal találkozik, azaz egyrészt kielégíti a topmeccsek iránti nemzetközi közönségigényt (a legerősebb osztály négy csoportgyőztese még egy final fourt is vív a nagy tornáknak fenntartott nyári idősávban), másrészt az osztályonkénti playoff révén lehetővé teszi a vb- és Eb-döntőktől eddig gyakorlatilag elvágott gyengébb országoknak is a nagy tornákra – először a 2020-as, sok helyszínes Eb-döntőre – történő kijutást.

Úgy véljük, az ötlet nem rossz, és bár még majdnem négy év választ el minket a rajttól, érdemes addig is tanulmányozni az akciótervet.

SAN LORENZO: DÉL-AMERIKA PÁPÁI

Isten útjai kifürkészhetetlenek – az ismert versrészlet jutott eszünkbe, amikor nyáron a hányatott sorsú, de annál népszerűbb argentin futballklub, a San Lorenzo diadaláról tudósított a világsajtó.

Merthogy a köztiszteletnek örvendő katolikus papról, Lorenzo Massáról elnevezett Buenos Aires-i sportklub futballcsapatának legújabb sikerkorszaka – bajnoki cím 2013 őszén, majd Libertadores-kupa-diadal 2014 augusztusában – nagyjából azóta tart, amióta a klub régi rajongóját, Jorge Mario Bergogliót Ferenc néven pápává választották. A tervek szerint a klub új stadionját is róla nevezik majd el – no de erről majd a maga idejében, az idén ugyanis a Libertadores-kupa váratlan megnyerése a sztori.

A San Lorenzo már „a dél-amerikai Bajnokok Ligája” első, 1960-as kiírásában elődöntőt játszott, de mire az idén végre elhódította a serleget, nemcsak négy legnagyobb hazai riválisa (időrendben Independiente, Racing, Boca Juniors, River Plate), hanem további három argentin klub (Estudiantes La Plata, Vélez Sársfield, Argentinos Juniors) is lekörözte.

A két éve még az argentin élvonalban maradásért osztályozó „szentek” nehezen vergődtek tovább a csoportjukból, csupán hatot nyertek meg a Libertadores-kupa felemeléséig vezető 14 mérkőzésükből, de csak-csak legyőztek és kiejtettek három brazil csapatot (Botafogo, Gremio, Cruzeiro), majd amikor már nekik kedvezett a papírforma, a paraguayi Nacional elleni „meglepetésdöntőben” éltek az eséllyel (1–1, 1–0).

A sokáig hontalan, nemrég még súlyos pénzügyi nehézségekkel küzdő klub ott volt a klubvilágbajnokságon is, és bár a Real Madridot nem sikerült legyőznie (0-2), nem vallott szégyent. A happy end elmaradt, de történetük így is bestseller.

KORSZAKOS ÚJÍTÁSOK: GÓLVONAL-TECHNOLÓGIA, SORFALSPRAY

Bent volt vagy nem volt bent? A futballpályák örök kérdése nem kérdés többé – legalábbis világbajnokságon, továbbá néhány nagy fontosságú versenysorozatban.

A brazíliai vb Franciaország–Honduras csoportmérkőzésének 48. percében Karim Benzema lövése után a labda a kapufára, onnan Noel Valladares kapusra, róla pedig – amint azt a 14 speciális kamerával dolgozó GoalControl-4D rendszer számítógépes grafikája mutatta az eredményjelzőn, sőt a tv-képernyőkön is – centikkel a hondurasi gólvonal mögé pattant. Gól!

S bár az angol Premier League addigra már meghonosított egy másik számítógépes rendszert – a Hawk-Eye „első gólját” Edin Dzeko (Manchester City) szerezte ugyancsak az idén, még januárban –, alighanem ez a francia vb-gól tudatosította a közvéleményben: a hosszú éveken át, főként korosztályos tornákon tesztelt „gólvonal-technológia” révén végre új korszak kezdődött a labdarúgásban.

A 2014-es világbajnokságnak köszönhetjük egy másik találmány elterjedését is, ez pedig a szabadrúgásoknál a labda és a sorfal helyének kijelölésére szolgáló játékvezetői segédeszköz, az „eltűnő spray”.

Az elmúlt évtizedben Dél-Amerikában gyorsan megkedvelt, a játéktérre két-három percen belül elpárolgó habot szóró sprayt ősztől az összes európai topbajnokságban használják, sőt – végre egy gyors felzárkózási lehetőség! – a magyar NB I-ben is bevezették.

A HALÁL TORKÁBÓL A GÓLOKIG

Végül még egy egyéni – és nagyon is emberi – történet, amely arról szól, hogy vannak, akik az álmokért a legnagyobb kockázatot is vállalják.

Az 1990-es születésű Daniel Engelbrecht, a Stuttgarter Kickers játékosa 2013 júliusában minden gond nélkül átesett a szezon előtti kötelező orvosi vizsgálaton. Az Erfurt ellen a pályán esett össze. Két fordulóval később a Kiel ellen még játszott, de valami nagyon nem volt rendben vele – illetve a szívével.

A fiatal német csatárt szívizomgyulladással és abnormális szívritmussal diagnosztizálták, négyszer megműtötték, 2013 decemberében defibrillátort ültettek be testébe. A „defi” hetekkel később megmentette az életét, amikor szíve megállt.

„Életem legrosszabb napja volt, ezt követően pánikrohamaim voltak, nem mertem egyedül aludni, vagy kimenni az utcára” – mondta Engelbrecht.

A fiatal stuttgarti játékos fél évig még csak nem is nagyon gondolhatott a fizikai erőkifejtésre. Aztán elkezdett óvatosan edzeni, majd elhatározta, visszatér a pályára. Ha nehezen is, de játékengedélyt harcolt ki az orvosoktól, igaz, korlátozásokkal, csak külön óvintézkedések mellett léphet pályára.

Defibrillátorát külön védőkészülék óvja, teljes meccset nem játszhat, a szívspecialisták rendszeresen elemzik a készülék gyűjtötte adatokat. 2014 őszén Engelbrecht átment az orvosi vizsgálatokon, a német harmadik liga 18. fordulójában pedig már játszott az Erfurt ellen. Két fordulóval később győztes gólt szerzett a 90. percben a Wehen Wiesbaden ellen, a 22. – karácsony előtti utolsó – fordulóban pedig ismét remek találatot ünnepelhetett.

„Semmi sem lehetetlen” – állt a pólóján a halál torkából visszatért játékosnak.