Harapós Suárez, 1-7, megkövezés: az év 10 negatív futballsztorija

Kolumbiai drukkerek a Maracana előtt: ők a vicces oldalát látták a Suárez-harapásnak (Fotó: Marosi Gergely)

LUIS SUÁREZ HARAPÁSA NEM CSAK CHIELLININEK FÁJT

„Nem akartam elhinni, amit lefotóztam” – mesélte a norvég fotós kolléga, miközben Brazíliavárosban várakoztunk a médiabuszra az uruguayi–olasz vb-csoportmérkőzésen történt „rendkívüli esemény”, Luis Suárez újabb harapását követő napon. Pedig volt már ilyen, és arra is van esély, hogy nem Giorgio Chiellini az utolsó áldozat, lévén a zseniális képességű uruguayi gólgépet szinte lehetetlen megzabolázni.

A drukkerek igyekeztek a dolog vicces oldalát meglátni: a Kolumbia–Uruguay vb-nyolcaddöntő előtt magára valamit is adó kolumbiai szurkoló nem mutatkozhatott szájkosár, vagy Suáreznek címzett gúnyos felirat nélkül.

Suárez kapott egy hosszú eltiltást, angliai karrierje rá is ment a harapásra (a csatár kapcsolata eleve nem volt felhőtlen az angol médiával, jól már nem jöhetett ki az újabb botrányból, a Liverpool túladott rajta), élete egyik legjobb szezonját követően továbbállt a Barcelonába, ahol eddig nem szárnyal.

Ráadásul meg kell szoknia azt is, hogy Messi és Neymar mögött „harmadhegedűs” – pedig ő szólista szerephez szokott. Fantasztikus futballista, akinek az erőszak démonai kísérik végig a pályafutását – nem véletlen, hogy még a népszerű tudományos New Scientist is cikket szentelt Suárez harapásainak, illetve azok vélhető pszichológiai hátterének.

1–7, AVAGY A BRAZIL MÍTOSZ ÖSSZETÖRIK

Tényleg olyan volt látni, mint Jesse Owens győzelmét Hitler szeme előtt, Bob Beamon korszakos távolugrását, vagy hasonló „sportcsodát” – tudtuk, hogy ami a szemünk előtt zajlik Belo Horizonte-ban, az egyszeri és megismételhetetlen. Brazíliának a himnuszig tartott a vb-elődöntő, a német válogatott fecnikre tépte a szánalmasan összeomló rekordvilágbajnokot és házigazdát.

A hazai drukkerek kicsit sírtak, kicsit anyáztak, kicsit szidták Dilma Rousseff elnököt, aztán a második félidőre gyakorlatilag átálltak a németekhez, és felállva tapsolták meg őket az 1–7 után. Ennél nagyobb megaláztatás nem érhet futballistát egy világbajnokságon, hazai pályán.

Hogy mi volt a baj? Talán az, hogy a brazilok – ezt éreztette játékos, edző, szurkoló, szakértő egyaránt a torna előtt és alatt – elhitték, hogy ez a világbajnoki cím az ő jussuk, ami nekik jár, ez lesz az igazságszolgáltatás 1950-ért. Arra nem is voltak felkészítve a játékosok, hogy mit kell tenni, amikor baj van.

„Arra készítettek fel minket, hogy világbajnokok leszünk, arról nem beszéltek, mit tegyünk, amikor bajba kerülünk” – vallotta be decemberben Dante, aki a pályán élte át a brazil futballkatasztrófát.

Amikor fogcsikorgatva kellett volna küzdeni a braziloknak, akkor úgy omlottak össze, ahogy azt egy megyei csapatnak sem szabadna – és nem mentség Neymar sérülése vagy Thiago Silva eltiltása. A mitikus selecao helyett egy atomjaira esett csapat romjait láthatta a Mineirao közönsége.

Még az is lehet, hogy itt volt már az ideje, hogy a brazilok a felturbózott mítosz helyett szembenézzenek a valósággal. Ilyen durva szembesítésre azonban az égvilágon senki sem számított. A futballtörténelem legnagyobb pofonjainak egyikét élték át.

A FIFA SZERINT NEM KORRUPT A FIFA

Egy kolléga szavaival élve a FIFA nagyon sokat költött arra, hogy elmondhassa, nem korrupt – más kérdés, hogy az égvilágon senki nem jutott a szervezeten kívül erre a következtetése.

A nagy (sport)szervezetek és a korrupció kapcsolata valószínűleg örök – ahol hatalmas eseményeket rendeznek, ott nagyon sok pénz forog, és ahol nagyon sok pénz forog, ott megjelennek a korrupciós vádak is, mint az oroszországi és a katari vb-rendezéssel kapcsolatban.

A FIFA-n belüli korrupciót vizsgáló Michael J. Garcia jelentését bohózattá változtatták az annak rövidített verzióját nyilvánosságra hozó (és Garcia szerint téves következtetéseket levonó) funkcionáriusok, az amerikai vizsgálóbiztos hiába fellebbezett felháborodva a teljes anyag közzétételéért.

Garciának elege lett és lemondott, a FIFA később jelezte: a megfelelő jogi módosításokkal (nyilván a nevek többségének kihúzásával) közzéteszi az anyagot. Az élet folyik tovább, az idős Sepp Blatter tovább ül a FIFA-trónon. Olybá tűnik, változásnak még a szele sem éri el a szervezetet…

BARCELONA: EGY HALMOZOTTAN BALSZERENCSÉS ÉV

Az utolsó fordulóban veszítik el a bajnoki címet? Néhány hét, és lehet örülni a második helynek, hiszen az év sportszakmai szempontból egyáltalán nem volt rossz. Súlyos betegségben, mindössze 45 évesen meghal a szeretett vezetőedző? A Tito Vilanova elhunytával járó fájdalom már aligha enyhül egyhamar.

Pénzügyi visszaélések gyanújába keveredik a csapat két világklasszisa, az egyikbe belebukik az elnök, tetejébe az imázsára gondosan ügyelő klub még súlyos büntetést is kap az átigazolási szabályok megsértése miatt? Hát, ez már az „év világbotránya” kategória, hogy témánk közepébe vágjunk.

Félelmetes turbulenciák között navigált a Barcelona labdarúgócsapatának szuperszonikus repülőgépe 2014-ben, ebben minden bizonnyal egyetértünk. A korábbi vezetőedzőt a sors kifürkészhetetlen akaratából ragadta el fiatalon a halál, Lionel Messi hiányos adóbevallása, Neymar furmányos szerződtetése, valamint az utóbbi ügyben sikkasztással vádolt Sandro Rosell klubelnök távozása azonban nagyon is e világi folyamatok következménye.

A dolgok jelenlegi állása szerint a Barcának nem a hivatalos okmányokban szereplő 57.1 millió euróba került Neymar szerződtetése, hanem legalább mintegy 30 millióval többe. Rosell januári lemondásakor kijelentette: a klubra való tekintettel, az ügy tisztázása érdekében távozik, és kitart amellett, hogy a Santosszal és a Neymar apjának cégével lebonyolított üzlet korrekt volt, szó sem volt színlelt szerződésekről. A nyomozás még tart.

És a baj nem jár egyedül. A FIFA áprilisban – augusztusban immár jogerősen – két átigazolási időszakból kizárta a Barcát, amely az elmúlt években több 18 évnél fiatalabb futballistát szabálytalanul szerződtetett.

Bár a Barca fut egy kört a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) előtt, a határozattól függetlenül állítható: halmozottan balszerencsés évet hagy maga mögött a klub. Itt lenne az ideje egy bajnoki címnek vagy egy BL-diadalnak…

DRÓNTÁMADÁS A BELGRÁDI ÉJSZAKÁBAN

Történelmi közhely, hogy a Balkán egy puskaporos hordó, és hogy az etnikailag, kulturálisan, felekezetileg töredezett térséget gyújtózsinórok hálózzák be. Manapság a szerbek és az albánok által is maguknak követelt, a függetlenségét 2008-ban egyoldalúan kikiáltó Koszovóból induló zsineg körül settenkednek legtöbben gyufával a kézben, sejthető volt, hogy az Eb-selejtezőn egy csoportba sorsolt Szerbia és Albánia mérkőzésein „esemény” lesz.

A szerbek javasolták, hogy biztonsági okokból egyik meccsen se lehessenek vendégszurkolók – korábban a horvátok ellen ez már bejött –, csakhogy az albán fél igényt tartott több mint kétezer jegyre. El is adták őket, ám nem készült pontos nyilvántartás a gazdáikról, így az UEFA-ra hivatkozva végül el lehetett rendelni az albán szurkolók stadionon kívül tartását – egy nappal az októberi belgrádi mérkőzés előtt…

A szerb válogatott manapság nem olyan jó, hogy megteljen érte a stadion, de az albánok elleni meccs beillett egy amolyan nemzeti együttműködési demonstrációnak – így aztán bezsúfolódott 35 000 ember a Partizan stadionjába. A füttykoncert elnyomta az albán himnuszt, gyilkos rigmusoktól izzott az aréna, de úgy tűnt, valahogy csak-csak lezajlik a meccs.

Aztán az első félidő hajrájában, 0–0-s állásnál valami keringeni kezdett a stadion légterében. A távirányítású minihelikopter, az elhíresült drón lassan veszíteni kezdett a magasságából, és láthatóvá vált a „szállítmánya”: egy albán nemzeti hősökkel díszített, a Szerbia egyes területeit is magában foglaló Nagy-Albániát ábrázoló zászló. Előbb a játékosok kezdtek huzakodni rajta, majd vérben forgó szemmel beözönlöttek a játéktérre a szerb ultrák, és bár súlyos sebesülés nem történt, az ütlegelés elől az öltözőbe menekülő albánok hallani sem akartak a meccs folytatásáról.

Az UEFA őket a meccs feladásáért büntette a 0–3-as eredmény jóváhagyásával, a szerbeket rendezési hiányosságok miatt sújtotta többek között három pont levonásával. Noha a szerb sajtóban az albán miniszterelnök testvérét, a VIP-páholyban helyet foglaló Osli Ramát vádolták a provokáció levezénylésével, valójában máig nem tudni, ki irányította a drónt.

A balhé megismétlődésének veszélye azonban biztos, 2015 októberében ugyanis jön a visszavágó.

Ja, és még valami: ugyan az UEFA és a FIFA még nem fogadta soraiba, az albán többségű Koszovó az idén ősszel a NOB teljes jogú tagja lett. Drónban a féligazság?

TITKOK EGY FUTBALLISTA MEGGYILKOLÁSA KÖRÜL

És ami szerencsére nem történt meg Belgrádban, az sajnos bekövetkezett egy augusztusi estén Algériában, Tizi Uzu városában: a feldühödött szurkolók randalírozása egy futballista halálához vezetett. Pontosabban…

Négy hónap elteltével csak annyi biztos, hogy a JS Kabylie–USM Alger (1–2) bajnoki mérkőzés után a hazaiak kameruni játékosa, az egyetlen góljukat szerző Albert Ebossé Bodjongo elindult lefelé a pályáról, de haza sosem tért – helyette a halálhíre érkezett meg a családjához.

Afrika labdarúgása több szomorú történettel is „benevezhetett” volna az idei botránykrónikába – a következő kontinensbajnokság rendezési joga az utolsó pillanatban került az ebolától rettegő Marokkótól Egyenlítői-Guineába; a dél-afrikai válogatott kapusa, Senzo Meyiwa rablógyilkosság áldozata lett –, de a legszörnyűbb talán mégis az, ami az előző algériai bajnokság gólkirályával, Ebosséval történt.

Az első, jelenleg is érvényes hivatalos álláspont szerint Ebossét a saját klubja újabb veresége miatt tüntető szurkolók egyike, egy máig ismeretlen elkövető sebezte halálra, amikor egy kővel fejbe dobta. A család kérésére elrendelt második boncolást elvégző kameruni orvos azonban Ebossé kificamodott vállát és koponyasérülését – sőt: koponyasérüléseit – látván más következtetésre jutott.

Szerinte a játékos valószínűleg bejutott az öltözőbe, ott valakikkel dulakodásba keveredett, karját hátracsavarták, majd gumibottal, esetleg viperával erős ütést mértek a fejére – ez okozhatta a halálát. Decemberben új vizsgálat indult Algériában.

KÍNOK KÖZÖTT AZ OLASZ FUTBALL

Belegondolva, hogy Európa legeredményesebb kupamenőiről (46 kontinentális és interkontinentális kupasiker) egyben a világ egyik legszebb válogatott eredménysorával (4 vb-arany, 1 Eb-arany, 1 olimpiai arany, 5 U21-es Eb-siker) büszkélkedő országról van szó, a helyzet meglehetősen sivár.

Nem kell még a calciót temetni, de az biztos: a Serie A megítélése évtizedek óta nem látott mélyponton van, az olasz klubok szakmai és pénzügyi ereje, valamint versenyképessége zuhan, a válogatott egymás után másodszor esett ki egy világbajnokság első körében.

A csapatok a Juventus kivételével küzdenek az infrastrukturális nehézségekkel (saját, modern stadionok hiánya), a fiatalok számára sokszor játékostemető az élvonal, a szövetségben alig változik valami. Nincs olasz kupacsapat, amelyet igazán esélyesnek minősíthetnénk a BL-ben vagy az El-ben, a Serie A-ból az utóbbi években kiemelkedő Juventus szürke, a Juvéval lépést tartó AS Roma belefutott egy hetesbe otthon a Bayern ellen, a milánói nagy csapatok középcsapattá süllyedtek.

Három évtized alatt tizenhatezerrel esett vissza az élvonalban az átlagnézőszám, a pénzügyi lehetőségek pedig meg sem közelítik azt, mint a calcio fénykorában.

Antonio Conte szövetségi kapitány szerint Olaszországban „kihalnak” a minőségi játékosok, a fiataloknak nem megfelelő a hozzáállása, de nem megfelelő a képzése sem. A játékosügynök Mino Raiola figyelmeztetett:

„Az ifjúsági edzőknek csak a győzelem számít, a fejlesztés nem. Covercianóban évtizedek óta minden változatlan. Németország elindult egy úton, az eredményeket látjuk. Elszalasztottuk a megújulást, nincsenek modern stadionok és megfelelő infrastruktúra. Az olasz futball, mint termék, egyszerűen gyenge. Nem csoda, hogy a legjobb játékosok elmennek innen, és a sztárok nem jönnek úgy, mint egykoron” – füstölgött.

Az olasz futballnak volt már nagyon gyenge évtizede: az 1970-es években a válogatott nem nyert nagy trófeát, a klubok egy-egy KEK-et és UEFA-kupát tudtak felmutatni. Kérdés, a mostani kútból mikor keveredik ki Európa egyik legnagyobb futballkultúrája.

ULI HOENESS, A BAYERN MÜNCHEN KORÁBBI ELNÖKE BÖRTÖNBE KERÜL

Júniusban börtönbe vonult Uli Hoeness, a Bayern München adócsalásért elítélt exelnöke, aki szerény 28.5 milliónyi adóval rövidítette meg a német államot, kapott is érte három és fél év letöltendőt.

Németország futballjának egyik legerősebb embere, aki játékosként és rendkívül sikeres klubvezetőként is legendás státuszt vívott ki – még ha konfrontatív stílusa miatt sokan utálták is – gigászi csapást mért saját karrierjére és reputációjára az ostoba adócsalással.

A Bayern München bajnoki és a német válogatott világbajnoki címét is neki ajánlották – de lehet, hogy magában azt gondolta, mindkettőt elcserélné a szabadságra…

AZ UKRÁN–OROSZ KONFLIKTUS ÉS A FUTBALL

Nem állítjuk, hogy az ukrán futball gyanús gazdasági-politikai összefonódásokon alapuló, hervasztóan oligarchafüggő felépítményét fontos fejlődési szakasznak tekintjük az ideális klubfutballmodell felé, de a felszámolással fenyegető meggyengítését kissé brutálisnak találjuk. Különösen, hogy egy oligarcha-kompatibilis szomszéd kezdeményezte.

Persze tudjuk, hogy a Krím-félszigeten és Kelet-Ukrajnában lassan egy éve zajló, az orosz birodalomépítési törekvéseket szolgáló erőszakos cselekményeknek sokkal súlyosabb következményei is vannak, mint a helyi futball ellehetetlenülése. Ám nem tanulság nélküli az sem, ami a labda körül zajlik – nem mellesleg egy olyan országban, amelyikben két és fél éve még Európa-bajnokságot rendeztek.

Néhány szomorú életkép: Valerij Lobanovszkij, a kijevi edzőfejdelem szobra körül tüntetők és karhatalmisták csépelik egymást; a Sahtar új stadionja gránáttalálatot kap, a donecki csapat Lvivben játssza hazai mérkőzéseit (nem mellesleg így is bejut a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe); három patinás krími futballklub átzsilipel az orosz bajnoki rendszerbe.

Ezen a ponton homokszem kerül az Oroszországból mozgatott gépezetbe: az UEFA – az ukrán szövetség hivatalos panaszára reagálva és saját alapszabályára hivatkozva – megtiltotta az orosz szövetségnek, hogy az (egyelőre?) megszállt területként számon tartott Krímben ukrán beleegyezés híján bajnokságot szervezzen.

EGY KÖNNYFAKASZTÓ KIZÁRÁS RÖVID TÖRTÉNETE

A Racing Santander hányattatásainak van egy romantikus szála is, amely erősíti az emberi szolidaritásba és a mindenkori alkalmazottak érdekérvényesítő erejébe vetett hitünket, de a történet alapvetően a felelőtlen klubirányításról szól.

A kantábriai csapat 2012 tavaszán még a spanyol élvonalban szerepelt, azonban a vezetők nem kellően körültekintő gazdálkodása, szakadatlan hatalmi torzsalkodása következtében csúszni kezdett lefelé, és 2013 tavaszán – huhh, éppen a megalapítása századik évfordulóján – a másodosztályból is kiesett.

A klubról sok mindent el lehetett mondani 2014 januárjában, amikor a sok viszontagság ellenére – két élvonalbeli klub, a Sevilla és az Almería legyőzésével – bejutott a Király-kupa negyeddöntőjébe, csak azt nem, hogy a csodás kupamenetelés lázában égett. A futballisták és edzőjük, Paco Fernández hónapok óta nem kaptak fizetést, amiből elegük lett.

A csapatnak kétgólos hátrányt kellett volna ledolgoznia a Real Sociedad elleni visszavágón, de a játékosok ahelyett, hogy nekiveselkedtek volna a feladatnak, egymás vállát átkarolva felsorakoztak a kezdőkörben, és akkor sem mozdultak, amikor a játékvezető jelt adott a kezdésre. Az ellenfél futballistái egy darabig passzolgattak, majd kirúgták a labdát, a bíró pedig lefújta a meccset.

A rossz gazdálkodásért felelőssé tett Ángel Lavín klubelnök lapátra került, a tréner meghatódva és elismerően nyilatkozott játékosai összefogásáról, a csapat végül visszakapaszkodott a másodosztályba, mindezek ellenére tény az is, hogy a meccsre ki nem álló Racingot kizárták a Király-kupa következő szezonjából is – és a klub pénzügyi helyzete nem sokat javult.